Szinte rabszolgaként, láncra verve tartottak fogva egy mentálisan beteg nőt Monorierdőn. Az 50 év körüli asszony a ház körül dolgozott, időnként azonban elbóklászott, hogy ezt megelőzzék fogvatartói egy vascsőhöz láncolták a lábát. Az egyébként 2010-ben eltűnt asszonyt időközben halottá nyilvánították. Tavaly azonban sikerült megszöknie a pártól, 3
Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azokat az orvosokat, akik felelősek lehetnek egy féléves tarnabodi kislány halála miatt. Még 2013-ban lett rosszul a kicsi, 41 fokos láza volt, de hiába vitték a sürgősségi osztályra, majd a gyerekügyeletre, hazaengedték és a kislány nem sokkal később meghalt. További részletek a videóban.
A brit hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából, és ezzel mintegy 27 millió forintnyi kárt okozott - közölte a rendőrség...
Kassa – Jóváhagyta a kassai kerületi ügyészség az európai elfogatóparancs alapján kábítószerügyletek gyanúja miatt őrizetbe vett Antonino Vadala kiadatását.
A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén hitelesítette azt a két népszavazási aláírásgyűjtő ívet, amelyek azt célozzák, hogy országos illetve helyi népszavazási kezdeményezéseket elektronikus felületen kitölthető aláírásgyűjtő íven is lehessen támogatni.
A miniszterelnök által tervezett kormánystruktúra további centralizációt jelent az eddigiekhez képest - vélekedett az InfoRádió megkeresésére a Pulai András, a Publicus Intézet vezetője. Hozzátette: egyfajta félelnöki rendszer finomhangolása zajlik.
Átvették megbízóleveleiket az április 8-ai országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók pénteken az Országházban. A megbízóleveleket Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke adta át az Országház Kupolatermében.
Régivágású kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk – ezt mondta Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában. A kormányfő nem támogat olyan európai költségvetést, amelyben elveszik a pénzt a gazdáktól és a regionális fejlesztésektől, viszont odaadják azoknak az országoknak, amelyek beengedték a migránsokat. Ezzel kapcsolatban szerinte az a legfontos
Nem készítették fel és nem is tesztelték megfelelően a választási iroda honlapját az április 8-i választások előtt – erre jutott a Momentum informatikai szakértője, aki betekinthetett a rendszer működésébe. Tabajdi Péter szerint a tesztelési protokoll betartásával elkerülhető lett volna a weboldal összeomlása. Az ellenzéki pártok szerint Pálffy Ilo
Az LMP politikusa szerint lehet annyira önző, hogy nem megy be a parlament alakuló ülésére, hogy ne kelljen Farkas Flóriánnal és Orbán Viktorral együtt esküt tennie. Szerinte ez a parlament nem legitim, legfeljebb fél-legitim, ezért semmilyen pozíciót nem váll a törvényhozásban.
Átvették megbízóleveleiket az április 8-ai országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók pénteken az Országházban. A megbízóleveleket Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke adta át az Országház Kupolatermében.
Normál rend szerint szállítható a magyar sertéshús Hongkongba, és Grúzia sem korlátozza a magyar sertéshús importját - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.
Teljes gőzzel készülnek a szezonra a balatoni vendéglátósok. A strandokon zajlik a tatarozás, takarítják és festik az éttermeket, és szinte mindenhol ott lóg: felszolgálót felveszünk!