- Tovább bővül a családtámogatások összege. Novák Katalin a közösségi oldalán jelentette be, a minimálbér emelkedésével a családtámogatások, a diplomás gyed és az álláskeresési járadék is összege is változik januártól a minimálbér emelkedésével.
A műtrágyás vállalkozó azt mondta, soha nem támogatta sem Karácsonyt, sem Gyurcsányt, magát független, szabad gondolkodású embernek tartja, akinek véleménye van.
„Karácsony Gergely már nem kontrollálja a folyamatokat, Budapest két éve sodródik, Karácsony már nem vezetője a fővárosnak, csak egy szereplője a közéletnek” – fogalmazott a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája tanszék vezetője szerint az iskolai szünet miatt lassult a koronavírus terjedése, azonban ha az ország nem reagál időben, hamar újra begyorsulhat a járvány.
Tűzoltók húztak ki egy busz alól egy gyalogost a főváros I. kerületében a Széna téren, miután szerdán délután elgázolta a jármű - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A cég közlése szerint a helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában vágták ki.
A levél szerint a 246-os szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát a szegedi klinikán. Az igazgató azt is leírta, mikor számítanak a járvány tetőzésére.
Az Electrolux a Heteknek azt írta, nem hirdetnek olyan felületen, „ahol bármilyen etnikum, vallás, kortól, nemtől független társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetése, homofóbia, xenofóbia, gyűlöletkeltés, erőszak jelenik meg”.
A virológus szerint minden esély megvan rá, hogy ugyanakkora járvány alakuljon ki, mint tavaly, mivel az, hogy 6 millió ember megkapta a vakcinát, nem jelenti azt, hogy ők védettek is. Rékassy Szabolcs úgy látja, akár napi 300 halottunk is lehet, ha nem szigorít a kormány. Duda Ernő főleg a védettségi igazolványt tartja fontosnak.
Századik vállalkozásként csatlakozott az NCT Ipari Elektronikai Kft. a Modern Mintaüzem Programhoz – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Taksonyban.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész, a Zeneakadémia fúvós tanszékének professor emeritusa - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az újabb migrációs nyomással jó esély van arra, hogy az EU hozzájárul a magyar határvédelmi kiadásokhoz – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
Tarlós István nem tudja mi történik a kulisszák mögött, de mint az atv.hu-nak adott interjúban fogalmazott: "a hülyék bátorsága", ha valakinek eszébe jut a Városháza eladása. "Ha igaz, ami a videón elhangzik, akkor nem tehette a dolgot a saját szakállára" - mondta Tarlós István arra, hogy távoznia kell-e a Fővárosi Vagyonkezelő vezetőjének. Részlet
Nem szeretne nyilatkozni az őt ért vádakkal kapcsolatban, ezt Turi György mondta Híradónknak. Az edzőt azután hívtuk fel, hogy több egykori úszója is elmondta, milyen módszereket alkalmaz az uszodában. A Kőbánya SC elnöke Híradónknak elmondta: a következő elnökségi ülésen foglalkoznak az üggyel.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész, a Zeneakadémia fúvós tanszékének professor emeritusa - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Budapest városvezetése soha nem akarta eladni és nem is fogja eladni a Városházát - ezt Kiss Ambrus mondta az ATV Híradónak. Az általános főpolgármester-helyettes arra reagált, hogy tegnap megjelent egy hangfelvétel, amelyen négy férfi a Városháza tervezett eladásának előkészítéséről beszélget, köztük a fővárosi vagyonkezelő cég vezetője. Láng Zsol
Duda Ernő virológus szerint nagy az esély arra, hogy olyan erősségű járvány alakuljon ki, mint tavaly, ugyanis az, hogy 6 millió ember be van oltva, nem jelenti azt, hogy védettek is. Becslései szerint csupán körülbelül 3-4 millióan rendelkezhetnek megfelelő védettséggel.
„Nincs azzal baj, hogy a baloldaliak az állatok védelmének rögzítését kérik az alaptörvényben. A baj azzal van, hogy ugyanők NEM-mel szavaztak a gyermekek védelmének alaptörvénybe emelésénél. Ha nem ismernénk őket, akkor most nagyon 'meg kéne lepődnünk' ” – írja a fideszes képviselő a közösségi oldalán.
A kórházban azt mondták neki, azért nem tudják megoperálni, mert az urológiai osztály részben covid-osztály lett, és már csak a daganatos betegeket látják el ezentúl.
Jakab szerint Márki-Zay azon nyilatkozatában, amiben azt mondta “Én vagyok az önök utolsó reménye", az egyesszám első személyt el kell felejteni. Amikor ellenzéki összefogás van, akkor nem “én” vagyok, hanem “mi” vagyunk. Nem “én vagyok a megoldás”, hanem “mi vagyunk a megoldás”.
– Másfél hónapot kaptak az országgyűlési képviselők, hogy felvegyék a koronavírus-elleni vakcinát. Az országgyűlési december végére húzta meg a legkésőbbi határidőt: aki nem oltatja be magát, egy ideig biztos nem térhet vissza a Parlamentbe.
Súlyosabban büntetnék a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana. Ezt tartalmazza a fideszes képviselők által az országgyűlésnek benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítása.
Belső Nóra szerint újabb törésvonal osztja meg a magyar társadalmat a negyedik hullám mellékhatásaként, bár ő az oltás kötelezővé tételétől sem idegenkedne.
Maglód - Egy bokor az egyetlen menedéke Maglód egyedüli hajléktalanjának, Szabó Györgynek. A férfi hosszú évtizedek óta hontalan, és a dermesztő téli hidegben is utcán kell maradnia, miután a maglódiak hiába fogtak össze érte, az önkormányzat meggátolta a civil összefogást.