2021. november 16. kedd

nov. 16
0:12
Úgy tűnik, hogy a Fideszben nevükön sem lehet nevezni a kényes kérdéseket (444.hu)
Kovács Péter azt mondta, hogy vannak kérdések, amikre még várják a jó választ a pártközponttól, de hogy mire kellene választ adni, arra sehogysem akart választ adni az RTL újságírójának.
nov. 16
5:12
Meghalt az oltástagadó apa, élet-halál között a családja egy fővárosi kórházban – Hamis védettségivel utaztak (Blikk)
Koronavírussal kórházba került egy négytagú, oltástagadó, hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család. Közülük a szülők tünetei voltak a legsúlyosabbak. Az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok – tudta meg a Blikk. Lapunk információja szerint a kórházi dolgozók gyanúsnak
nov. 16
5:36
Horogra akadt az ország legnagyobb harcsája (Infostart)
Két és fél órás küzdelem után megszökött a brutális méretű hal az ohati horgásztavon.
nov. 16
5:48
Az egész Balkánon romlik a helyzet, a magyar határt is nagy nyomás alatt tartják a bevándorlók (hirado.hu)
A magyar határt szinte egész hétvégén nagy nyomás alatt tartották a migránsok.
nov. 16
6:06
Testőre akarta megölni Pozsgay Imrét – Megszólalt a merénylő kollégája (Blikk)
Miután a pártállami vezetők közül elsőként ismerte el, hogy népfelkelés volt az 56-os forradalom, Pozsgay Imre számos halálos fenyegetést kapott.
nov. 16
6:12
Boldogkői szerint ideje újra bevezetni az éjszakai kijárási tilalmat (ATV)
Több budai önkormányzat is ingyenes koronavírus-szűrést szervezett. Az I. a II. és a XII. kerület vezetése így akar gátat szabni a vírus terjedésének. A II. kerületben eddig 1.500 tesztet végeztek el, a gyorstesztek 5-15%-a lett pozitív. Boldogkői Zsolt molekuláris biológus szerint azonban a 4. hullám jelenlegi szakaszában csak a korlátozások segít
nov. 16
6:14
Húsz százalékkal drágulhatnak jövőre az építőanyagok (ATV)
Jövőre átlagosan 20 százalékkal drágulhatnak az építőanyagok, szakemberek szerint emiatt az építkezések ára tíz százalékkal emelkedhet. Ráadásul a megrendelések száma nő, a szakember viszont egyre kevesebb, ez pedig még inkább felhajtja az árakat. Az ATV Híradójának riportja.
nov. 16
6:16
Zacher: nyolc oltatlanra jut egy oltott a kórházakban (ATV)
Nyolc az egyhez az arány, természetesen az oltatlanok javára. Hiába próbálják a maradék, közel 3 millió embert meggyőzni, azt gondolom, hogy ettől a pillanattól kezdve ez nem nagyon fog sikerülni - mondta Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház sürgősségi orvosa a Spirit FM Aktuálban.
nov. 16
6:18
Itt a friss bejelentés: húszszázalékos béremelést kapnak ezek a magyarok januártól (Pénzcentrum)
A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók húszszázalékos béremelésben részesülnek januártól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Pécsen.
nov. 16
6:27
Jövőre még jobban járnak a nyugdíjasok, mutatjuk, mennyivel (Menedzsment Fórum)
Már idén is korábban nem látott pénzbőség jellemezte a nyugdíjkifizetéseket, de a következő évben még 75,7 ezer forinttal megfejelheti ezt a kormány.
nov. 16
6:36
„A Kálvin térig jár majd a HÉV, a Batthyány térre vonat jön be, Mátyásföldön pedig metró lesz” – Vitézy Dávid Budapest jövőjéről beszélt (Metropol)
Csak sárga festékkel nem lehet várost tervezni - mondta a körúti biciklisávokról a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, aki beszélt a Nyugati-alagútról is.
nov. 16
6:36
Fürjes Balázs koronavírusos (444.hu)
Három oltás után fertőzte meg a vírus.
nov. 16
6:42
Útinform: élénk forgalom és sávlezárások – Ez várható az utakon kedd reggel (Blikk)
Közlekedési hírek hétfőn reggel: mutatjuk, mire lehet számítani az utakon!
nov. 16
6:42
Ködös időre ébredünk, amelyet napsütés vált az egyik országrészben (hirado.hu)
Többnyire 10 és 12 fok közé melegszik a levegő.
nov. 16
6:42
Fontos döntést hozhat ma a Magyar Nemzeti Bank (ATV)
Ma tartja novemberi kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
nov. 16
6:42
Bekeményít az ősz: Napsütésre ma ne nagyon számítsunk (BorsOnline)
A köd továbbra is brutális lesz, napsütésre pedig már csak elvétve számíthatunk.
nov. 16
6:54
Meghalt a magyar oltástagadó, felesége és kisiskolás gyerekei is lélegeztetőgépre kerültek (Ripost)
Koronavírussal került kórházba egy négytagú, oltástagadó, feltehetően hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család.
nov. 16
6:54
Az USA szerint a Nemzetközi Űrállomás űrhajósait veszélyeztette egy orosz rakétateszt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 16
7:00
Fürjes Balázs koronavírusos (Infostart)
„Pozitív PCR, szobafogság, maszk, elkülönülés, sok fertőtlenítés” – írta a Facebook-oldalán.
nov. 16
7:18
„Nyitva maradunk, de előfordulhat, éppen nem lesz üzemanyagunk, mert nem tudunk tartalékolni” (SzMo)
A kútüzemeltető kisvállalkozások tömeges csődjével fenyeget a benzinár-befagyasztás egy benzinkutas szerint.
nov. 16
7:30
Még várniuk kell az áremelési lehetőségre a taxisoknak (Infostart)
A fővárosi önkormányzat szerint meg van kötve a kezük.
nov. 16
7:30
Három oltás után lett covidos Fürjes Balázs kormánybiztos (Blikk)
– „Teljes szobafogság, teljes elszeparáltság” vár Fürjes Balázs kormánybiztosra. A politikus a közösségi oldalán egy videóban közölte a hírt, hogy három oltás után ő is elkapta a koronavírust.
nov. 16
7:42
Hoppá: prémium üzemanyagokra is vonatkozik a 480 forintos korlát? (ATV)
A Magyar Ásványolaj Szövetség megkezdte a tárgyalásokat a kormánnal.
nov. 16
7:48
Varga Judit: a fő európai víziónk erős nemzetállamok erős szövetsége (Demokrata)
A fő európai víziónk: erős szövetséget létrehozó erős nemzetállamok, amelyek tisztelik egymást és együttműködnek – mondta Varga Judit.
nov. 16
8:00
Abcúg, külföldi diszkontok! – Amiről sokáig hallgattak, most Lázár János kimondta: ezt tervezik a multikkal szemben (Blikk)
A kormánybiztos szerint meg kell erősíteni a hazai kiskereskedelmi láncokat, s akár a kormányzati beavatkozást sem zárta ki.
nov. 16
8:03
Orbán Viktor elintézte, hogy a választás előtt biztosan ne emelkedjen az áram ára (Menedzsment Fórum)
Rezsihelybentartás.
nov. 16
8:18
250 milliárdért újul meg Zugló központja (Infostart)
A Bosnyák térnél jövőre kezdődik a fejlesztés és 2029-re tervezik befejezni.
nov. 16
8:18
Torlódik a forgalom az M0-s autóúton az M3-as autópálya irányába (hirado.hu)
Az Útinform kedd reggel azt közölte a honlapján, hogy baleset miatt torlódik a forgalom az M0-s autóúton az M3-as autópálya irányába, Nagytarcsa térségében baleset miatt.
nov. 16
8:24
Újabb milliárdos támogatóját nevezte meg Márki-Zay Péter (hirado.hu)
Újabb milliárdos vállalkozó állt be Márki-Zay Péter mögé. A baloldal miniszterelnök-jelöltje erről vasárnap beszélt egy internetes műsorban.
nov. 16
8:36
Nyomás alatt a déli határ: Csongrád-Csanádban csoportosan próbáltak bejutni (hirado.hu)
A járőrök a honvédekkel együttműködve kedd hajnalban feltartóztatták őket.
nov. 16
9:06
Pedagógus Kar elnöke: Lesz olyan iskola, óvoda, amelynek működése veszélybe kerülhet a kötelező oltás miatt (SzMo)
Horváth Péter szerint azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.
nov. 16
9:18
Itt vannak az elmúlt 24 óra koronavírus-adatai: ötezer felett az új fertőzöttek száma, meghalt 165 beteg (Blikk)
Megérkeztek az elmúlt 24 óra koronavírus-számai, amelyek tanúsága szerint a beoltottak száma 6 003 414, közülük 5 777 331 személy már a második oltását is megkapta, míg 1 millió 629 ezren a harmadikat is felvették.
nov. 16
9:30
Keddi járványadatok: szintet lépett az új fertőzöttek száma (Infostart)
Több mint ötszáz fővel nőtt egy nap alatt a kórházban kezeltek száma, ötezer fölött van a napi új fertőzötteké.
nov. 16
9:30
Kötelezővé tehetik a harmadik oltást az egészségügyben (SzMo)
Egyelőre napirenden van a kérdés. A minisztériumokban viszont már „elvárt” az oltás beadatása.
nov. 16
9:30
Belépett a szlovák online sportfogadói piacra a Szerencsejáték Zrt. (Demokrata)
A Szerencsejáték Zrt. helyi leányvállalatán keresztül megkezdte működését betRing márkanév alatt a szlovákiai szerencsejátékpiacon.
nov. 16
9:36
Bajnai Gordon neve is elhangzik Anonymous legújabb videójában (Demokrata)
Kedden reggel újabb videó landolt a postafiókunkban: a rejtélyes álarcos ezúttal a fővárosi korrupciós hálózatról és a politikusok szerepéről beszél.
nov. 16
9:48
165 beteg halt meg az elmúlt napon Magyarországon, utoljára április végén volt ilyen sok halott (SzMo)
A negyedik hullám továbbra is erősödik, már több mint 5800 beteget ápolnak kórházban.
nov. 16
10:00
Black Friday: itt vannak a magyarok vásárlási szokásai (Blikk)
Több mint huszonötezer háztartási kisgép és szépségápolási eszköz, mintegy húszezer tévékészülék, ötezer laptop és tízezer mobiltelefon lesz akciós áron elérhető a november 19-ei Black Friday-en. Az örök slágernek számító műszaki termékek mellett több tízezer játék/baba-mama termék, valamint divat- és sportcikkekből is nagyon sok elérhető lesz.
nov. 16
10:12
Lapértesülés: meghalt egy oltástagadó apa, súlyos állapotban a családja (Infostart)
Egy budapesti család négy tagja koronavírussal került kórházba. A felnőttek nem voltak beoltva. Feltehetően hamis védettségi igazolvánnyal is rendelkeztek.
nov. 16
10:12
Újabb titokzatos pendrive: Egyre több részletet árult el Anonymus (BorsOnline)
Újabb videóval jelentkezett ma reggel a Városháza-gate-ben igencsak jól tájékozott Anonymus.
nov. 16
10:18
Ötezer felett az új fertőzöttek száma Magyarországon (Demokrata)
Eddig 6 003 414 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 777 331-en a második, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
nov. 16
10:30
Újabb titokzatos email: Egyre több részletet árult el Anonymus (BorsOnline)
Újabb videóval jelentkezett ma reggel a Városháza-gate-ben igencsak jól tájékozott Anonymus.
nov. 16
10:36
Besokalltak a fővárosi taxisok: tarifaemelést követelnek (Blikk)
– A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt, ám a főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését – írta keddi lapszámában a Világgazdaság.
nov. 16
10:36
Lázár János: „Én importellenes vagyok, abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal” (SzMo)
A kormánybiztos akár állami beavatkozást is indokoltnak látna azért, hogy kialakuljon egy teljes magyar élelmiszerlánc, benne magyar érdekeltségű vállalkozásokkal.
nov. 16
10:54
Élesített szovjet légibombát találtak (hirado.hu)
A tűzszerészi művelet idejére a rendőrség 100 méter sugarú körben lezárja és kiüríti a környéket.
nov. 16
11:00
Trágár szavakkal reagált Szabó Tímea a Pesti TV kérdéseire (Demokrata)
Az ellenzéki politikus „eszetlen hülyegyereknek” nevezte a riportert. Videó a cikkben.
nov. 16
11:24
Középfokú írásbelik: Fontos határidő közeleg (hirado.hu)
Az OH honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatai.
nov. 16
11:48
Városháza-gate: egyre erősebb a korrupció gyanúja (hirado.hu)
A Városháza eladására korábban szerződést kötő Berki Zsolttól egészen az egyik főpolgármester-helyettesig vezethetnek.
nov. 16
12:00
Újabb Pfizer-szállítmány érkezett (Infostart)
A Magyarországra szállított oltóanyag mennyisége már meghaladja a 10,6 millió adagot.
nov. 16
12:00
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot (Demokrata)
A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent.

Keresés