Ismét látogatási tilalmat rendeltek el a hazai börtönökben a koronavírus-járvány terjedése miatt. A témában Győrfi Pál főszereplésével videó is készült, amelyben a mentők szóvivője a fogvatartottakhoz szól.
2014-es indulása óta a Fjällräven Vándortúrán évről évre több száz lelkes túrázó vág neki hosszabb és rövidebb távok teljesítésének. A hagyományosan évente megrendezett ötnapos túrát a természetjárók biztonsága érdekében tavaly és idén is elhalasztották, ám idén visszatér, hogy ebben a nehéz időszakban is tovább erősítse a vándortúrázók közösségét,
A Transparency International Magyarország szerint többféle törvénysértés gyanúját is felvetheti a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány működése.
A budapesti Városháza eladásáról szóló megbízási szerződéssel állt elő az Index azután, hogy korábbi cikkére a főpolgármester úgy reagált, hogy nincs döntés az ingatlan eladásáról, a főváros nem keres vevőt.
A gyanú szerint egy bűnözői csoport több száz millió forint értékben árusítottak úgy petrezselymet és fokhagymát, hogy beszerzéseiket fiktív számlákkal fedezték, és kétszázmillió forint áfát csaltak el.
Az Európai Parlenti képviselő azt kifogásolja, hogy „eddig alig néhány országgal sikerült csak megállapodnia a magyar kormányzatnak a keleti vakcinák elfogadásáról, így a legtöbb országban továbbra is költséges korlátozások várnak az érintett magyarokra.”
Bár a hivatalos bejelentés szerint technikai vizsgálatok miatt nem nyitott ki az őszi szünet után egy budapesti általános és egy középiskola, de a PDSZ szerint ezek vélhetően a járványhelyzet miatt zártak be.
A szexualitást övező tabusítás már gyerekkorban elkezdődik, ez pedig aggasztó következményeket von maga után felnőttkorban: még abban is megakadályoz, hogy szakember segítségét kérjük, ha elakadást, problémát tapasztalunk a szexuális életünkben.
"Ha én mondtam volna ilyeneket, vagy valamelyik ellenzéki kollégám, akkor ma már az jelent volna meg a Magyar Nemzetben, hogy államtitoksértés miatt az ügyészség elindította az eljárást." - mondta Ungár Péter a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
Kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást a bentlakásos szociális intézményekben dolgozóknak a fővárosi önkormányzat. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes érdeklődésünkre azt mondta: a főváros többi cégénél nem teszik kötelezővé az oltás felvételét.
Úgy tűnik, csütörtökön valóban kiásta a csatabárdot az Index azzal a cikkével, amelyben azt állította, hogy a Fővárosi Önkormányzat eladni készül Budapest egyik legpatinásabb épületét, azaz szó szerint a fejük felől a városházát.
Orbán Viktor szerint a kormány nem tudott több embert meggyőzni az oltásról. A Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában azt mondta, az embereknek egymással kell beszélniük.
Az egymás után nyilvánosságra kerülő iskolai zaklatások, köztük Tisza Gábor halála lépésre sarkallt több szülőt, és egyesületet hoztak létre, hogy erőteljesebben lépjenek fel a szekálások és bántalmazások visszaszorításáért.
A kormány feltett szándéka, hogy minden megváltozott munkaképességű embernek, így a látássérülteknek is megadják azt a lehetőséget, hogy ha szeretnének és képesnek érzik magukat rá, akkor dolgozhassanak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a Buda-környéki Látássérülte
A magyar gazdaság szereplői jó pozícióból készek folytatni a piaci versenyt - jelentette ki a pénzügyminiszert pénteken Hatvanban, a csomagolóipari termékeket gyártó Nordfilm Packaging Kft. üzemavató rendezvényén.
Egy friss kutatás szerint az is a választási eredményektől függött, hogy melyik faluban hány közmunkásra adott pénzt a kormány. Ezzel zsarolják, jutalmazzák vagy büntetik a polgármestereket. A rendszer pedig hozta a Fidesznek a szavazatokat, ahogy kellett.
A közétkeztetés nem tömegétkeztetés, nem azt jelenti, hogy valamilyen táplálékot juttatunk el a gyerekeknek, a kórházaknak, vagy a munkahelyeknek, hanem azt, hogy minőségi ételekhez juthassanak hozzá megfizethető áron - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára pénteken, Budaörsön.
A baloldali politikus korábban egy kampányrendezvényen úgy fogalmazott, hogy Jézus is baloldali volt. A nagy port kavart kijelentést most az Axióma nevű Facebook-csatorna cáfolja tételesen.
Az ellenzék a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén tisztázná a Pegasus-ügy részleteit most, hogy Kósa Lajos kikotyogta, a Belügyminisztérium valóban megvette a szoftvert. Amit aztán Stummer maga is megerősített.
Két nap pótszabadságot biztosít a MÁV azon dolgozóinak, akik fölveszik a koronavírus elleni oltást - olvasható a tömegközlekedési vállalat közleményében.