Pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be a Fidesz az Országgyűlés elé jövő héten a gyermekek védelméért és az elkövetők súlyosabb büntetéséért – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden Facebook-oldalán.
Az MSZP-s Szakács László a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta, az adómentes minimálbér adójóváírás formájában mindenképpen benne lesz ellenzéki közös programban. A képviselő szerint így aki minimálbért keres, 25 ezer forinttal többet kap majd kézhez.
A parlament a mai szavazáson a bajor mintára szabta a szabályozást, és visszavonta a 2017-es részeket - valójában még “szűkebbek” lettek a feltétételek.
Hatályát veszti a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017-es törvény - de az Állami Számvevőszék összefoglaló jelentést készít majd a 20 milliós éves mérlegfőösszeget elérő egyesületek, alapítványok esetében.
Már az interneten is keresték a győri nénit, aki hétfő reggel távozott ismeretlen helyre otthonából. Egy nappal később találtak rá, nagyon megijedhetett szegény.
Bár javulnak a koronavírus-számok, de még nem tart ott a járvány lecsengése, mint tavaly nyáron, amikor megszűnt a veszélyhelyzet. Most szeptember végéig hosszabbították meg az Orbán-kormány kivételes jogköreit.
Arra kérik a vásárlókat, hogy ne használják ezeket a termékeket, és vigyék vissza azokat bármelyik IKEA áruházba, ahol visszakapják a teljes vételárat.
Párttagságra cserélik az egyenruhát azok a rendőrök, akik a veszélyhelyzet ideje alatt próbálnak felmondani. A jelenlegi törvények szerint ugyanis a rendvédelmi szervek egyenruhásai nem mondhatnak fel, a tilalom után feltehetőleg tömegével fogják elhagyni a magyar rendőrséget.
“Minek kérdez, ha nem hallgatja meg a választ? Megtenné, hogy idefigyel?!” - az EMMI államtitkára a parlamenti ülésteremben a türelmét elveszítve szólt rá az őt kérdező, de már nem figyelő szocialista Bangónéra.
Bár az atlétikai stadion félig kész, Karácsony Gergely továbbra sem állt el az atlétikai világbajnokság lemondásától, amennyiben a Diákváros nem az eredeti tervek alapján épül meg Budapesten. Híradónk megkérdezte a szervezőbizottságot, hogyan hat a vb-re Karácsony kijelentése.
A legtöbb magyar családnál általában az olimpia vagy egy jelentősebb futballesemény évében szoktak új tévét vásárolni, de tavaly a kijárási korlátozások miatt sokan előrehozták a beszerzést. Friss eladási statisztikák azonban azt mutatják, hogy a júniusi futball Európa-bajnokság még mindig kellő vonzóerőt jelent: újra emelkednek a tévéeladások, ráa
Khalaf al-Habtoor a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorának vendégeként beszélt a hazai befektetési hangulatról, a koronavírus utáni nyitásról, vakcináról és a magyar kormányról.
Gyurcsány Ferenc szerint a fideszes politikusok nem államférfiak, mert a következő nemzedék helyett csak a következő választásra gondolnak. Ennek kapcsán Vadai Ágnes elmondta, hogy a Fudan Egyetem ügye is ezt mutatja, hogy a jelenlegi kormány nem érdekelt a jövő generációinak továbbtanulásában.
A polgármester szerint minden egyes dunaújvárosinak százezer forintjába kerülne, ha létrejön a kormány terve, és megvalósul a különleges gazdasági övezet a térségben.
A Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán azt ígérte, „az új kormány igazságot fog szolgáltatni Dunaújvárosnak és mindazoknak, akiket ez a kormány megrabolt, kisemmizett”. „Bírjátok ki ezt az 1 évet!” – kéri Gyurcsány Ferenc.