Egy méretes vörös róka borzolja a kedélyeket egy belvárosi lakótelepen Nagykanizsán. Az állat rendszeresen beugrik a földszinti erkélyekre, sőt, a hétvégén az erkély tövében ásott el egy tyúkot.
A biokémikusnak jól esik az elismerés, elmondása szerint a legjobban mégis az emberek levelei érintik meg, amikben leírják, számukra mit jelent a koronavírus elleni vakcina.
A magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.
Részleges kegyelmet kapott Kertész Ágnes a köztársasági elnöktől. A férjét nyakon szúró nő fegyházbüntetését Áder János fogházra enyhítette. Ilyenre korábban nem volt példa, így erre az esetre nincs jogszabály, ezért egyelőre nem lehet tudni, hogy az előre eltervezett emberölési kísérlet miatt elítélt nő mikor szabadulhat a börtönből.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje a Facebook-oldalán megosztott sajtótájékoztató-részletben arról beszél, hogy szerinte egy ország akkor lehet gazdag és versenyképes, ha az ott élő emberek gazdagok és versenyképesek.
Mi volt Palkovics László ajánlata zárt ajtók mögött a Diákváros-Fudanról, szó esett-e “ékszerdobozról”, lehet-e bármilyen megegyezés, és ha nem, kész-e igazán lemondani Karácsony Gergely a ‘23-as atlétikai vb-t ? - sorakoztattuk a kérdéseket Baranyi Krisztinának a tegnapi, Palkovics Lászlóval folytatott megbeszélésük után.
A dunaújvárosi elvonások ellen tiltakoznak ellenzéki pártvezetők. Mint kiderült: a kormány különleges ipari övezetté nyilvánítaná Iváncsa és Rácalmás ipari területeit, ami azt jelentené, hogy akár milliárdos iparűzési adóbevételtől is elesne a város. Az ellenzéki pártok szerint ez csődközeli helyzetet okozhat Dunaújvárosban. A Fejér megyei közgyűlé
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/18/4232/
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke figyelmeztetett, hogy nincs elegendő szakember, a minisztérium szerint azonban 2010 óta folyamatosan nő az iskolapszochológusok száma.
Kicsit korainak tartja a zárt terek nyitását Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, mert mint mondta, még nincs vége a járványnak. Mácsai erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt.
Gyakrabban rendeltünk online az elmúlt egy évben, inkább készpénzmentesen fizettünk, futárral szállíttattuk ki és a legnépszerűbb kategória a ruházat volt, de háztartási kis- és nagygépekre is nagy volt az online kereslet. Egy friss felmérés erre és sok egyéb érdekes megfigyelésre jutott a magyarok internetes vásárlásaival kapcsolatban.
Az ATV Híradó helyszínen tartózkodó munkatársa szerint 5-6 rendőrautó és egy mentő érkezett a Corvin sétányhoz. A szemtanúk dulakodásról számoltak be az egyik házból. Az ATV Híradó munkatársa lövésre emlékeztető hangot is hallott.
Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé a Határ úti felüljárótól a Kőbánya-Kispesti felhajtóig, ugyanis elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén kedden hozzájárult, hogy 17 tagállam, köztük Magyarország, továbbá három, európai uniós csatlakozás előtt álló ország összesen 397,5 millió euró támogatásban részesüljön a koronavírus-járvány elleni fellépésének kiadásaihoz.