"Azért megviselt bennünket. Nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom" - fogalmazott a kormányfő, mikor a járvány gazdasági következményeiről beszélt.
Egy ország csak két A-szinttel rendelkező úszót nevezhet Tokióban, így ha Hosszú úgy dönt elindul a 200 pillangóban, az azt is jelenti, hogy Jakabos Zsuzsa nem indulhat.
Június 10-én különleges, gyűrűs napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, amit naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel lehet majd követni.
Az MSZP-s politikus elmondta: az ellenzék esetében ő már évek óta sürgette a teljes körű összefogást, ezért örül, hogy végre megérett erre a helyzet. Ezek a pártok szerinte nem egyforma kultúrájúak, nagyon nehéz lesz ezt összerendezni, de ha van egy ilyesfajta ellenségkép, mint a Fidesz, akkor ez sikerülhet.
A koronavírus és egyéb, új fertőzőbetegség leküzdésében is segíthet a magyar kutatók vezetésével kifejlesztett új SpotXplorer technológia, amely a betegséget okozó fehérjék Achilles-sarkát, a legfontosabb támadási célterületet képes azonosítani. A technológia új távlatokat nyithat az igazán hatékony gyógyszerek kifejlesztésében – írta Jakab Ferenc
Az MSZP országgyűlési képviselője egy videót osztott meg, amelyben arról beszél: választ vár a külügyminisztertől arra, miért rendelték azonnali hatállyal haza Magyarország bangkoki nagykövetét, akinek egyébként még nem járt le a terminusa.
Döbbenetes látvány tárult az autósok szeme elé délután a forgalmas Kőbányai úton; az biztos, hogy ilyen rakománnyal nem mindennap közlekednek kamionok...
A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője szerint ősszel, amikor újra gyakoribbak lesznek a légúti fertőzések, számíthatunk újabb járványhullámra. Viszont bízik abban, hogy az oltások miatt ez már sokkal enyhébb lesz, mint az eddigiek.
Dobrev Klára reagált így a miniszterelnök reggeli interjújára, amiben Orbán azt mondta: „a járvány megviselte nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom.”
A bruttó bérek növekedése nem, vagy alig gyengülhet, köszönhetően az újranyitásnak, az infláció azonban azt eredményezi, hogy a reálkeresetek növekedése lényegesen lelassul.
„Természetesen sosem állna szándékunkban, hogy az öngyilkosságot vicc tárgyának tekintsük, és szerintünk nem is erről szólt a megosztott mém” – reagáltak az adminok.