2021. május 3. hétfő

máj. 3
11:42
Mikszáth Kálmán, Arany János és Tóth Árpád az érettségi második feladatrészében (SzMo)
A diákoknak két és fél órájuk van arra, hogy egy művet értelmezzenek vagy kettőt összehasonlítsanak.
máj. 3
11:54
Nagyon sok embert temetnek: van, ahol akár több mint két hetet is várni kell egy temetésre (SzMo)
Az Index írt arról, hogy a temetkezési vállalkozások nehezen bírják teljesíteni a megnövekedett feladatokat.
máj. 3
12:00
A Jobbik beállt Márki-Zay Péter mögé (ATV)
Csongrád megye 4-es számú választókörzetében támogatják Hódmezővásárhely polgármesterét.
máj. 3
12:06
Nézőpont: tízből hatan elégedettek a miniszterelnök munkájával, megugrott a Fidesz népszerűsége (Infostart)
Hat százalékpontra nőtt a teljes felnőtt népességen belül a kormánypárt (40 százalék) előnye a baloldallal (34 százalék) szemben a Nézőpont Intézet múlt heti, országosan reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. Az átrendeződés az oltások sikerével magyarázható: a védekezést irányító miniszterelnök munkájával a magyarok 58 százaléka elégedett.
máj. 3
12:12
Müller: a járvány nem zajlott le, a koronavírus továbbra is velünk van (ATV)
Budapesten, Debrecenben és Szolnokon enyhe emelkedést mértek a szennyvizekben. A koronavírus örökítőanyaga a csökkenést követően jelenleg stagnál - mondta el az országos tiszti főorvos.
máj. 3
12:24
„Anya rosszul van” – felkavaró hívás futott be a 112-re (Infostart)
Akad olyan is – 5 éves kora ellenére –, aki tudja, mikor kell a 112-t tárcsázni.
máj. 3
12:30
Márki-Zayt támogatja a Jobbik a hódmezővásárhelyi körzetben (444.hu)
Nem indítanak ellene saját jelöltet.
máj. 3
12:30
Müller Cecília elmondta: ezért adják be különleges helyeken a Janssen-vakcinát (Ripost)
Újabb fontos bejelentések történtek az Operatív Törzs tájékoztatóján. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149, közülük 2 077 160-an már a második oltását is megkapták.
máj. 3
12:36
Magyar érettségi: Mikszáth-novellát vagy Arany János-verset lehetett választani (ATV)
A magyar érettségi második részében egy 400-800 szavas esszét kellett írniuk a diákoknak 150 perc alatt
máj. 3
12:36
Videón, ahogy a Vérlovagok egy újszülötthöz száguldanak vérrel (SzMo)
A kicsinek teljes vércseréhez szükséges vért szállítottak.
máj. 3
12:54
A DK pótnapot követel a beteg vagy karanténban lévő érettségizőknek (ATV)
A kormány úgy határozott, hogy az érintettek csak októberben pótolhatják a vizsgát, a DK azonban szeretné elérni, ha kaphatnának a beteg vagy kontaktszemélyként karanténba kényszerülő diákok egy második lehetőséget.
máj. 3
13:00
KSH: tíz százalékkal nőtt a hazai lakáshitel-állomány (ATV)
Tavaly év végén a magyarországi lakáshitel-állomány 4004 milliárd forint volt, 10 százalékkal, mintegy 373 milliárd forinttal több az előző évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakossági lakáshitelezés, 2020 című kiadványából.
máj. 3
13:00
A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek az SZTE klinika dolgozói Szegeden (SzMo)
27 802 mécsest helyeztek el a Fogadalmi templom előtt a magyar áldozatokra emlékezve. De mécsesekből kirakták a 3 208 515-ös számot is, amely a világszerte elhunyt betegeket jelképezte.
máj. 3
13:09
Operatív törzs: kérjük együttműködésüket! (Demokrata)
Videó! Kérjük együttműködésüket, hogy a közösen elért eredményeket meg tudjuk őrizni – mondta Gál Kristóf.
máj. 3
13:11
Tisztifőorvos: már a hazánkban élő külföldiek is regisztrálhatnak (Demokrata)
Videó! Keddtől a Magyarországon élő, taj-számmal nem rendelkező külföldiek is regisztrálhatnak a védőoltásra – jelentette be Müller Cecília.
máj. 3
13:12
Fürjes: Budapestnek szüksége van a több és jobb zöldre (ATV)
A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár videójában arról beszélt, hogy több és jobb minőségű zöldfelületek kellenek a fővárosnak.
máj. 3
13:18
Szlávik: "valamennyire" jók az oltások az indiai mutáns ellen is (Infostart)
Az immunológus szerint heteken belül az 5 millió átléphető.
máj. 3
13:27
Másfél hónapot vesztettünk volna a keleti vakcinák nélkül (Demokrata)
Videó! Senki ne higgyen az oltásellenes hangoknak! – figyelmeztetett Menczer Tamás.
máj. 3
13:36
Immunológus: nem érdemes az antitest-szinteket méregetni (Infostart)
Lisziewicz Julianna szerint nagyon fontos, hogy továbbra is viseljük a maszkot, hiszen ezzel megvédhetjük azokat, akik még nincsenek beoltva.
máj. 3
13:48
Akkorát nyunyókázott Müller Cecília, hogy még Gál Kristóf is mosolygott (SzMo)
Többek közt arról beszélt az országos tisztifőorvos, hogy már be lehet vinni a nyunyókát a bölcsődékbe és az óvodákba
máj. 3
13:51
Orbán Viktor a Nemzetközi Judo Szövetség elnökét fogadta (Demokrata)
A megbeszélésen szó volt a budapesti cselgáncs világbajnokságról is, amelyet 2021-ben rendeznek.
máj. 3
13:54
Államtitkár: Korózs Lajos arról lett híres, hogy „folyamatosan kamuzik” (ATV)
A tömeges oltások megszervezése, a felsőoktatás átalakítása, az európai uniós források felhasználása, valamint a nyugdíjemelés mikéntje miatt bírálták a kormányt az ellenzéki pártok képviselői hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
máj. 3
13:54
Simonka szerint Lázár soha nem fogja tudni überelni (444.hu)
Békésből csatatér lett. Ritkán látni fideszeseket így egymásnak esni.
máj. 3
13:54
Igaznak tűnik a pletyka a magyarérettségiről, megszólalt az egyik diák (Ripost)
Elsők között lett kész a magyarérettségivel az a fiatal, aki kamera előtt nyilatkozott az írásbeliről.
máj. 3
14:06
Karácsony bejelentette, hogy nemsokára elkészülnek a kisföldalatti korszerűsítésének tervei (ATV)
Hamarosan elkészülnek az 1-es metróvonal, a kisföldalatti korszerűsítését célzó tervek, amelyeket a főváros a kormánnyal együtt tud majd megvalósítani - mondta Karácsony Gergely hétfőn, a Millenniumi Földalatti Vasút 125 évvel ezelőtti átadása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
máj. 3
14:09
Szijjártó Péter: meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől (Demokrata)
Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre – mondta a miniszter Észtországban.
máj. 3
14:12
Lepipálta az SX4 S-Crosst a toplistán: most erre az autóra kattantak rá a magyarok (Pénzcentrum)
Nem meglepő, hogy lényegesen jobb áprilisi hónapot tudhat maga mögött a magyar autópiac, mint a tavalyi lezárások alatt. A Datahouse friss adataiból kiderült az is, hogy bár a Suzukit összességében nem lehet letaszítani a népszerűségi lista éléről, de a Vitara és az SX4 S-Cross közé befutott egy titkos favorit a modellek toplistáján.
máj. 3
14:24
Szijjártó: új fenyegetésektől kell megvédeni az állampolgárokat (ATV)
A külügyminiszter Észtországban beszélt arról, hogy meg kell védeni a lakosságot a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben.
máj. 3
14:30
Itt vannak, milyen verseket, novellát elemezhettek a diákok a magyarérettségin (SzMo)
„A feladat részletes, a diákoknak nem kell a sötétben tapogatózniuk” - mondta a portálnak egy magyartanár.
máj. 3
14:36
Magyarérettségi: itt vannak a szövegértési feladatsor megoldásai (SzMo)
Az Eduline közzétette a szövegértési feladatsor nem hivatalos, szaktanár által készített megoldását.
máj. 3
14:48
Jávor Benedek: hol késik a magyar helyreállítási terv? (Infostart)
Kemény kritikát kapott ellenzéki oldalról a kormány.
máj. 3
15:06
Videó: Határozottan könnyebb volt az idei magyarérettségi a Szeretlek Magyarország által megkérdezett tanárok szerint (SzMo)
Két szaktanár elemzi az idei feladatsort, ami egységes véleményük szerint - talán a pandémiával súlyosbított felkészülés miatt - egyértelműen könnyebb volt a korábbi évekénél.
máj. 3
15:09
Orbán Viktor: a nemzeti szuverenitás harcban áll a birodalmi törekvésekkel (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte az egész lengyel nemzetet a május 3-i alkotmány ünnepe alkalmából.
máj. 3
15:11
Varga Judit: fontos erősíteni az Európa Tanács szerepét (Demokrata)
„Nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és politikai eszközökkel rendelkező Európai Unió elhalványítsa annak mandátumát” – közölte.
máj. 3
15:24
Itt vannak a 2021-es magyar érettségi feladatok és megoldásai (Ripost)
Már nagyon várták az érettségizők, most eljött az idő: megérkeztek a magyar érettségi feladatok megoldásai.
máj. 3
15:30
Hollik: a jobbikosok „hiába dörgölőznek Gyurcsányhoz”, a Jobbik antiszemita párt maradt (ATV)
A koronavírus-járvány kezelésről, a baloldali előválasztásról és a vakcinabeszerzésről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
máj. 3
15:48
Schiffer András megkapta a második oltását (ATV)
Az ügyvéd Facebook-oldalára posztolt egy fotót, amely „két Sinopharm után” készült.
máj. 3
15:54
Dráma: saját apját élesztette újra a Pest megyei fiú (Ripost)
Ijesztő pillanatokat kellett átélnie a fiúnak, de igyekezett ennek ellenére is segíteni az apjának.
máj. 3
16:00
Beáll Márki-Zay Péter mögé a Jobbik a Csongrád 4-es választókörzetben (SzMo)
Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókörzetében a párt nem indít jelöltet Márki-Zay ellen. A fideszes ellenfél itt várhatóan Lázár János lesz.
máj. 3
16:21
Varga Mihály helyretette Mellár Tamást: savanyú a szőlő (Demokrata)
Varga Mihály visszautasította Mellár Tamás vádaskodását. Videó!
máj. 3
16:24
Figyelmeztet a Honvédség: zajos napok jöhetnek (ATV)
Katonai gyakorlat miatt megnövekedett vízi járműforgalomra és hanghatásra kell számítani a napokban.
máj. 3
16:42
Még idén megjöhet Európába a vakcina, amit a Pfizer alternatívájának tartanak (ATV)
Akár ezen a héten megszülethet a hivatalos szerződés az Unió és a gyártó Novavax között.
máj. 3
16:54
Megvan a tizedik hazai pálinka, amely uniós oltalmat kapott (ATV)
Az oltalom odaítélésének feltétele az, hogy a szóban forgó termék összetevői az adott földrajzi helyről származzanak, és a terméket teljes egészében ott állítsák elő.
máj. 3
17:03
Pesty László: még ezt az öt napot kérem tőletek (Demokrata)
Most 15 hónapja csináljuk a székely uniós aláírásgyűjtés kampányát. És még öt nap van hátra a végső határidőig – írta Pesty László.
máj. 3
17:12
Simonka visszaszólt Lázárnak: „Soha nem fogja tudni überelni az ezernyi fejlesztést” (SzMo)
Lázár János előzőleg azt közölte, hogy szerinte párttársa a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.
máj. 3
17:30
Orbán Viktor azt tervezi, ott lesz a Puskásban a kupadöntőn (ATV)
A miniszterelnök a tervei szerint kimegy az Újpest-Fehérvár döntőre - tájékoztatta az atv.hu-t Havasi Bertalan.
máj. 3
17:30
Több helyen már eleve 4 hétre adnak második oltási időpontot az AstraZenecával oltottaknak (SzMo)
Sok helyütt már kérni sem kell külön, hogy ne kelljen három hónapot várni a második oltásra.
máj. 3
17:32
Könnyű feladatok, ajánlott maszkviselés, kötelező fertőtlenítés – diákokat kérdeztünk a magyarérettségiről (SzMo)
A Városmajori Gimnázium végzősei meséltek tapasztalataikról a vizsga után közvetlenül. A legtöbben a feladatsorral és a járványvédelmi intézkedésekkel is elégedettek voltak.
máj. 3
17:45
Új vasúti megállók Pesten és Budán (Demokrata)
A Budapest Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasúti megállók tervezését. Videó!
máj. 3
18:00
Dobrev Klára: Ne féltsetek, nem pont a Fidesztől fogok megijedni! (ATV)
A DK miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán írta, hogy összegyűjtötte, hogyan reagáltak a kormánypárti orgánumok tegnap tartott beszédére.

Keresés