Vadai Ágnes, a DK alelnöke egy közleményében azt írja, „az Orbán-kormány egy olyan szoftvert használt ellenzékiek és újságírók megfigyelésére, amelyet terroristák és bűnözők megfigyelésére találtak ki. Ilyen Magyarországon a rendszerváltás óta nem történt.”
Az egészségügyi dolgozók körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a kormány kötelezővé teszi az oltást számukra. Az ügyben Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke elmondta, hogy lesznek néhányan, akik elhagyják emiatt a pályát, de reméli, hogy a többség marad.
Csaba László közgazdász szerint az euró bevezetésével kapcsolatban eltérés van a gazdasági és kormányzati szereplők felfogása között, miközben ez az elmúlt 3-4 évben bármikor megtörténhetett volna.
Magyarországon is használták azt az izraeli kémszoftvert, amely politikusok, civil aktivisták és újságírók megfigyelésére szolgál – állítja 17 szerkesztőség, köztük egy magyar is a közös oknyomozó munkája nyomán. A kormány közölte: Magyarország mindig a hatályos törvényeknek megfelelően járt és jár el.
A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.
A visegrádi négyek (V4) megállapodtak, hogy segítséget nyújtanak Litvániának a Fehéroroszországból érkező migráció visszaszorításában – közölte Szijjártó Péter.
A nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés szervezői csaknem 900 ezer támogató nyilatkozatot nyújtottak be ellenőrzésre a Nemzeti Választási Irodához (NVI).
A veszprémi közgyűlés hétfőn egyhangúlag úgy döntött, az önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy a gyulafirátóti településrész mellé tervezett katonai bázis a lakott területtől minél messzebb létesüljön.
Az izraeli kémprogrammal megfigyelt újságírók közül Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást a 444-en is közölt, a többi között Rogánék luxusautóival, Paks II-vel, az orosz beruházási bankkal, a fegyverkereskedelmi üggyel foglalkozó cikkei idején hallgatták le. Dercsényi Dávid viszont nem is foglalkozott oknyomozással, csak egy szír letartóztatottról írt
A nyilatkozat aláírói szerint minden embernek, szexuális irányultságától vagy nemi identitásától függetlenül, egyenlő bánásmódban és a törvény teljes védelmében kellene részesülnie.
A lap abból vonta le a következtetést, hogy az Amnesty International és a Citizen Lab is jelentős anyagi segítséget kap a Nyílt Társadalom Alapítványoktól.
Gyorsabban át lehet kelni vasárnaptól a magyar–horvát határon egy rendőrségi megállapodásnak köszönhetően. Ennek azonban vannak feltételei. Az Országos Rendőr Főkapitányság szóvivőjét kérdezte az InfoRádió.
A szúnyogártalom mértékét és ebből következően az ellenük való védekezést az időjárás határozza meg. Az idei évben egy erősebb szúnyoginvázióval indult a június, amelyet az akkor már másfél hónapja végzett biológiai lárvagyérítés és a kifejlett szúnyogok elleni védekezés sikeresen csökkentett. Júliusra az ország legtöbb részén lecsökkent a szúnyogo
Az Információs Hivatalt felügyelő Szijjártó Péter azt állítja, csak a lehallgatási botrány másnapján tájékozódott a szolgálatoknál, mi történt a több száz magyar telefonszámmal.
Van esély arra, hogy a delta variáns miatt ismét erősödik a járvány, ennek leküzdésére az egyetlen fegyverünk a védőoltás – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője. Kifejtette, folyamatosan merülnek fel ötletek a kötelező oltásról más területen. "Most az egészségügyben döntöt
A Nyugati pályaudvaron a szombaton befejezett egyhónapos karbantartást követően, vasárnap hajnal óta több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést.
„Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni” – mondta a Népszavának az izraeli kémszoftverről szóló hírekről.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/19/4768/
Bár szombaton befejeződött az egyhónapos karbantartás, vasárnap hajnal óta több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést a Nyugati pályaudvaron. A MÁV elnök-vezérigazgatója azonnal belső vizsgálatot rendel el a történtek okainak tisztázása érdekében.
Adrien átlagos egyetemista, aki köteleségének érezte, hogy kiálljon a CEU-ért. Egy tüntetésen őrizetbe vették, és a mai napig eljárás folyik ellene. A neve feltűnt a Pegasus-listán.
Vagy bármilyen civilt? Igen, lehet, de annak nagyon alapos oka kell, hogy legyen. És hogy tényleg az volt-e, utólag nagyon nehéz kideríteni. Ha viszont a kormányzati szervek illegálisan figyelnek meg valakit, akkor semmi esély sincs arra, hogy ez kiderüljön.