Franciaországban a következő két hétben dől el, hogy a koronavírus-járványnak a fertőzőbb delta variáns miatt ősszel lesz-e egy negyedik hulláma - mondta vasárnap az oltási kampányért felelős kormánybiztos, Alain Fisher. Az oltási hajlandóság növelése érdekében hétfőtől az oltás két adagjára két különböző oltóközpontban is lehetséges időpontot fogl
Noha a járvány visszaszorulásával idén már a “több Balaton, kevesebb Adria” mondás is okafogyottá válik, a legismertebb politikusok mégsem tudják elképzelni a nyári pihenésüket a magyar tenger nélkül.
Kisoroszi - Férje halála után szembesült vele egy kisoroszi nő, hogy a rendszer szerint soha nem voltak házasok. Az asszony egy hosszú bejegyzésben magyarázza el megpróbáltatásait és keresi a felelősöket a történtekért.
150 millió forintos kárt okoztak internetes csalók, akiknek a háztartási kis-, és nagy gépek, híradás-technikai eszközök, bútorok, építőanyagok iránt érdeklődő megrendelők estek áldozatul. Web-áruházaikon keresztül 870 embert károsítottak meg. A bűnözői szervezet több esetben stróman cégeken keresztül jutott hozzá az átvertek pénzéhez.
Komoly károkat szenvedett a Hortobágyi Madárkórház a múlt heti viharokban. A nagy madarak 50 méteres röpdéjének védő-hálóját szaggatta meg a jégverés és a szél. Szerencsére a bent ápolt, leginkább gólyák, egyelőre nem használták ki a lehetőséget a szökésre, így valamennyien gyógyulhatnak tovább. Pár nap alatt azonban meglett a megoldás is, felajánl
„A nép között nincsenek finnyáskodók. De van egy értelmiségi réteg, aki szeret filozofálni, amikor nem azt kellene” - mondja a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, aki azzal szerzett népszerűséget, hogy nyíltan nekiment Orbán Viktor tekintélyének. A tapolcai körzetben néztük meg kampányát, kabinetfőnöke pedig elmondta, mi áll a híres parizeres kép mögöt
A DK miniszterelnök-jelöltje úgy látja, hogy a jövő évi választások egyik fő kérdése az lesz, hogy Orbán vagy Európa. “Ha ez a politika tovább folytatódik Magyarországon, akkor az európai uniós támogatásokat le fogják állítani” - mondta Dobrev Klára a Harcosok Klubjában. Szerinte ebben az évben el fog indulni a jogállamisági eljárás.
Nemcsak a járvány, de súlyos betegsége is megnehezítette Forgács Gábor elmúlt hónapjait. Bár a színész kigyógyult a rákból, tudja, hogy bármelyik pillanatban visszajöhet a betegsége, mégis igyekszik csak a szép dolgokra koncentrál.
Fontos politikai vita folyik az Európai Unióban a migrációval kapcsolatban, ezért fontos, hogy a magyar emberek is elmondják erről a véleményüket a nemzeti konzultációban – mondta Bakondi György.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/05/4646/
A hétvégéi összesített adatok szerint 65 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 262 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A hétvégén összesen négyen hunytak el, így az elhunytak száma 29 996 fő.
Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
Kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
Az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása a jövőben is ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított - írja Orbán Balázs a Facebookon, a civil szervezetek számára nyújtott adományok kapcsán.
Kétszázezer adag, a koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.
Az idei nyár a nagy nemzetközi sporteseményekről szól, úgyhogy újra lehetőségünk nyílik összeülni a barátainkkal, nagyobb családi körünkkel, és együtt szurkolni a képernyő előtt. Kedvcsinálónak összeszedtünk a világ legérdekesebb rekordkísérleteit, köztük sport-vonatkozásúakkal, az utolsó pedig egy olyan kezdeményezés, ami itthon zajlott közel 1800
A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot; etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek - hívta fel a figyelmet hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), és arra k
Ha bebizonyosodik, hogy az építőanyag-kereskedők kartelleztek a magasabb árak fenntartása érdekében, akkor az érintettek kártérítést követelhetnek – hívta fel a figyelmet az Ingatlan.com hétfői, MTI-nek küldött elemzése.
A kamatemelési ciklus havi lépésekben halad előre, és a mértékeket illetően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusi döntése bizonyosan meghatározó lesz - jelentette ki Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Világgazdaságnak adott interjúban, amely a lap hétfői számában jelent meg.
Tavaly mindössze kettő, idén már öt elektromos rolleren nem találtak fogást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai. Az önegyensúlyozó változatból tesztelt darabok viszont az újabb merítésben is egytől egyig veszélyesnek bizonyultak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül tehát még nem akadt olyan