A hazának mindig is szüksége volt és szüksége lesz olyan nőkre és férfiakra, akiknek szeme előtt a magyar nemzet gyarapítása, hírének öregbítése és becsületének védelme lebeg - írta Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.
Ezúttal a szegedi önkormányzati képviselő Joób nem volt jelen mint hallgatóság, a bíró pedig külön kijelentette, hogy társainak elítélése nem jelenti azt, hogy az önkormányzati képviselő is bűnös.
Újabb részletek derültek ki az oktatási államtitkárság által benyújtani tervezett pedagógus szolgálati törvényben foglalt változásokról: háromszor hosszabb, 6 hónap lesz a kinevezést megelőző próbaidő, veszélybe került a nők 40 éves közalkalmazotti munkaviszonyhoz kötött nyugdíjazása, és a mostani 2 hónap helyett fél évre nőne a lemondás idején led
Rablások és lopások tekintetében is Budapest számít az ország központjának. Az ORFK legfrissebb statisztikái szerint az elmúlt évben messze a fővárosban történt a legtöbb a vagyon elleni bűntettekből. A Pénzcentrum most térképeken mutatja be, hogy mely régiókban történt a legtöbb rablás, illetve lopás tavaly február óta 100 000 lakosra vetítve.
A magyarok több mint háromnegyede az Európai Unióban való maradásra szavazna egy népszavazás esetén - derült ki a Medián friss kutatásából. Az intézet pártpreferenciák tekintetében is vizsgálta a kérdést, és még az EU-val nagyon kritikus Mi Hazánk szavazóinak is több mint fele támogatja az uniós tagságot. A párt viszont azt szeretné, ha 2030-ig bez
Országos probléma a kevés bölcsődei férőhely. Bár több településen új csoportokat is indítanak, szinte mindenhol vannak várólisták. A szakemberek szerint egyre több szülő menne vissza dolgozni, de csak akkor, ha kisgyerekét megfelelően el tudja helyezni.
Mi lesz az ásott és a fúrt kutakkal? – sok tulajdonos teszi fel a kérdést, ugyanis a szabályozással kapcsolatban ellentmondásos információk keringenek. Évekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy előbb-utóbb az összes kutat engedélyeztetni kell. A határidő állítólag év végéig szól, de beszéltünk olyan jegyzővel is, aki úgy tudja, 2028-ig kitolták a dát
Bár a hétvégéig még többfelé fagyok lehetnek hajnalban, de az Időkép előrejelzései szerint Sándor, József, Benedek meghozzák a meleget: akár 20 fok is lehet a jövő héten.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ukrajnai háború és energiabiztonsági kérdések álltak Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő ankarai tárgyalásainak középpontjában.
Politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a Magyar Orvosi Kamarát az egészségügyi államtitkár. Takács Péter a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: a kamara tagjainak attól kellett tartaniuk, hogy a testület megvonja az engedélyüket, ha munkát vállalnak az új ügyeleti rendszerben. A Magyar Orvosi Kamara cáfolta a vádakat. A Híradónk által megkérdezett o
Az ukrajnai háború és energiabiztonsági kérdések álltak Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő ankarai tárgyalásainak középpontjában - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Csonki Dávid aktivistának megszületett a gyermeke, Jakab Péter a Nép Pártján mozgalom alapítója pedig meglátogatta a családot és egy virágcsokorral és egy csomaggal köszöntötte őket.
A Szentgyörgyi Bálint által rendezett, nagysikerű magyar sorozat, A besúgó első epizódja ingyenesen elérhető a magyar nézők számára a SkyShowtime YouTube-csatornáján.
Hogy mi az összefüggés, azt talán még maga a kormánypárti képviselő se tudja. A jelen állás szerint március legvégén dönthet a parlament Svédország és Finnország csatlakozásáról
Útjavítási munkák kezdődnek szombattól az M0-s autóút, valamint áprilistól az M31-es autópálya több szakaszán - közölte a Magyar Közút; a cég fokozott figyelmet kér az autósoktól.
Budapest is szerepel az amerikai Time magazin csütörtökön közzétett World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.
Rendbe hozzák a KRESZ-parkot, a Dvořák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a léghajó környékét. Egy-két éven belül az új Nemzeti Galéria is megépül – ismertette érdeklődésünkre Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek a tanárszervezetek és a kormány képviselői, miközben újabb sztrájk kezdődött az általános iskolákban. Most már a PSZ alelnöke is úgy látja, hogy a tiltakozó akciók kifulladóban vannak, ezért taktikát kell változtatniuk.
Tavaly átlagosan 5,1 százalékkal, az idén viszont már 14,5 százalékkal emelik a díjakat a bankok az infláció miatt. Az OTP már a hónap elején megemelte a szolgáltatásai árát, de április elsejétől a K&H és a Raiffeisen ügyfeleinek is többet kell fizetniük. Legkésőbb az Unicredit és a CIB emel árat, a két pénzintézetnél május 1-től emelkednek majd az
Csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök több milliárd forinttal bővíti a Budapest–Belgrád vasútvonal megépítésére szánt kormányzati összeget.