Ez a multilaterális kapcsolatokban elterjedt diplomáciai gyakorlat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének vezetője.
Az Ökotárs Alapítvány igazgatója elmondta: a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program körülbelül másfél milliárd eurós keretösszeget kapott a teljes hétéves költségvetési ciklusra.
A népszerű színész elárulta, hogy alternatív gyógymódokkal is próbálkozik, hogy legyőzze a prosztatarákot. Mint mondta: kinyomozta a tutit, amiben minden benne van, amire szüksége van.
Az infláció alakulását vizsgáló legújabb Eurostat-adatok szerint Magyarország továbbra is ott van az élen a 25,8 százalékos inflációval. Szinte fej-fej mellett halad a 20,1 százalékos inflációs rátával rendelkező Lettországgal. A skála másik végén Luxemburg található, 4,8 százalékos inflációs adatokkal. Az ATV Start vendége Németh Dávid, a K&H veze
A kormány eltörli a közfoglalkoztatotti státuszt és egy újat vezet be helyette. A közalkalmazotti státuszban a pedagógusoknak felmentés esetén eddig négy hónapot kellett dolgozniuk, az új rendszerben azonban ez esetenként változhat. Az évi helyettesítési időt felemelik, az intézményvezető kinevezéséhez pedig ezentúl nem szükséges pályázat. Jelentős
Jelenős késésekre és vonatkimaradásokra kell számítani pénteken reggel a Budapest-Szolnok vasútvonalon egy váltóhiba miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A képviselők egyebek mellett döntenek a költségvetés módosításáról, a jegybank beszámolójáról és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban megfogalmazott kormánypárti határozatról.
A Schadl György vezette Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hét éve rendelt egy informatikai auditot. A Telexhez eljutott szigorúan bizalmas minősítésű jelentés feltárta, hogy a rendszereik katasztrofális állapotban vannak, feltörhetők és manipulálhatók. Mégis, a mai napig ugyanazok a rendszerek működnek.
Kihirdette a kormány azt a rendeletét, amelyben azok a jövedelmi szorzószámok szerepelnek, amelyeket a 2023-ban megállapított nyugdíjak és más nyugellátásoknál kell alkalmazni a korábbi években megszerzett keresetekre. Ez az érték 2021-re 1,175 a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján - írja a Bank360.hu.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az emberek békét akarnak, az uniós vezetők azonban háborús álláspontot képviselnek a miniszterelnök szerint. A háborúpártiak veszélybe sodorták az egész Európai Uniót, mára megkérdőjeleződött az értelme.
Három vármegyében - Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Zalában – igazolták a pusztító növénykórokozó, a Ralstonia pseudosolanacearum baktérium jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a 2022. szeptemberében vett mintákban – közölte a szervezet a honlapján csütörtökön.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: a világháború vagy a világbéke foroghat kockán, az európai háborúmagyarázat falakba ütközik erkölcsileg is. Mint mondta, az unió értelme megkérdőjeleződik az emberek szemében, mert mind a két célt feladta, ezért mindenki érzi, ha az EU tovább gyengül, annak a háborún túl súlyos következményei lehet
Szokás szerint pénteken reggel interjút adott a Kossuth rádióban Orbán Viktor. Ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az árstopokat és a banki kamatstopot. Ha az infláció bizonyos szint alá süllyed, akkor meg kell hozni a döntéseket, a kivezetés lépésein Nagy Márton minisztériuma dolgozik - mondta a kormányfő.
"Tudjuk jól, hogy Gyurcsány Ferenc volt minisztereinek hálója részesedett ebből a pénzből. Egész egyszerűen abszurd az az állítás, hogy egy ember véletlenül a választások után kikotyogta, hogy kapott külföldről négymilliárd forintot" - hangzott el az állami tévében. Lánczi Tamás vendégei, Nagy Attila Tibor politikai elemző, Mráz Ágoston Sámuel, a N
A 2023-as költségvetés módosításáról, valamint az orosz–ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozati javaslatról is szavaz az országgyűlés pénteken.