2023. március 22. szerda

márc. 22
18:57
Halálos betegségre figyelmeztet Müller Cecília: évente ötezer emberrel végez (Blikk)
Évente ötezer ember hal meg Magyarországon vastagbéldaganat következtében, pedig ez a betegség hatékonyan megelőzhető szűrésekkel – mondta az országos tiszti főorvos szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
márc. 22
19:03
Karácsony Gergely már tudja, hogy mikorra fejezik be teljesen az M3-as metró felújítását (Infostart)
A Lehel tér és a Nagyvárad tér felújítása még zajlik.
márc. 22
19:03
Tűz a plázában - nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság (ATV)
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a rendőrök a MOM Parkhoz.
márc. 22
19:09
Emelést kapnak a pécsi buszsofőrök, de az utasok biztos, hogy méltatlankodnak majd (Blikk)
Megszületett a bérmegállapodás a pécsi közösségi közlekedési feladatait ellátó Tüke Busz Zrt. és a cégnél dolgozókat tömörítő szakszervezetek között szerdán. A sofőrhiány miatt egyes járatok ritkábban közlekednek áprilistól.
márc. 22
19:15
Boszniai szerb vezető Szijjártó Péterről: Kedves és jó szándékú, ellentétben az arrogáns amerikaiakkal (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 22
19:15
A bezárástól tart a vállalkozások többsége Felvidéken (Demokrata)
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Alapítvány készített felmérést.
márc. 22
19:17
Füstpróbákat tartanak a 3-as metró két állomásán (Demokrata)
Az utolsó füstpróbákat tartják a hétvégén a 3-as metró Lehel és Nagyvárad téri állomásán.
márc. 22
19:27
Hitelből fizet a város kártérítést - miközben a Fidesz és a városvezetés egymásra mutogat (ATV)
21 millió forintot fizetett a pécsi önkormányzat egy cégnek, amely azonban nem végezte el a vállalt munkát. Az ellenzékben levő Fidesz-frakció szerint felháborító az eljárás. A helyi többség viszont állítja: egy korábbi, még a fideszes vezetés által kötött szerződést kell rendbe tenniük - derül ki az ATV Híradó riportjából.
márc. 22
19:51
Nem kérnek az orvosok az új ügyeleti rendszerből (ATV)
Szükség lenne a háziorvosokra, de többségük nem írja alá az új ügyeleti ellátásról szóló szerződést – tudta meg az ATV Híradó az Országos Mentőszolgálattól.
márc. 22
19:57
Ha füstöt lát a 3-as metró állomásánál, ne ijedjen meg! (hirado.hu)
Az égésterméknek nincs egészségkárosító hatása.
márc. 22
19:57
Kemény üzenetet kapott Szijjártó az amerikai nagykövettől (ATV)
Az amerikai országjelentés szerint hazánkban támadások érik az igazságszolgáltatást, a médiát korlátozza a kormány, sőt, már cenzúrázza is. Nem kellett sokat várni Szijjártó Péter válaszára.
márc. 22
20:39
Mi történt? Füst terjeng a Mom Parknál, több tűzoltóautó érkezett a helyszínre (Blikk)
Több rendőr- és tűzoltóautó érkezett a MOM Parkhoz szerda este, ugyanis a mínusz első szinten elektromos meghibásodás volt.
márc. 22
20:39
Semmiképpen se kezdjen el szaladni, ha füstölni látja a metrót (ATV)
Az utolsó füstpróbákat tartják a hétvégén a 3-as metró felújítás alatt álló, Lehel és Nagyvárad téri állomásán - közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.
márc. 22
20:39
Az amerikai nagykövet szerint Szijjártó pont úgy beszél, ahogy a Kreml (444.hu)
David Pressman szerint Moszkva minősíti úgy Washington kritikáit, mint a magyar külügyminiszter.
márc. 22
20:45
Fontolva erősödik a forint (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerdán kora estére a reggeli szintekhez képest.
márc. 22
20:57
Orbán Viktor: Indul az EU-csúcs, nekünk Magyarország az első! (hirado.hu)
Megérkezett Brüsszelbe Orbán Viktor miniszterelnök és kísérete.
márc. 22
21:03
Gyász: elhunyt T. Sós Vera, az Mta rendes tagja (Blikk)
Életének 93. évében szerdán elhunyt T. Sós Vera Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a számelmélet és a kombinatorika nemzetközileg elismert, iskolateremtő kutatója – közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
márc. 22
21:03
Megvenné és helyrehozná Szálasi özvegyének neonáci emlékhellyé alakított sírját a Főváros (444.hu)
Az ember azt gondolná, egy ilyen szégyenletesen átalakított sír egy percig sem maradhat úgy, de március elején még pont úgy nézett ki, mint egy hónapja.
márc. 22
21:09
Fontos bejelentést tett a Penny: fizetőssé válik a parkolás: itt vannak a részletek (Blikk)
A PENNY kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, amelybe beletartozik a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is. Ennek fenntartása érdekében bizonyos áruházak esetén a vállalat bevezette az egy óra időtartam feletti tartózkodásra vonatkozó fizetős parkolást. Jó hír azonban, hogy az áruházlánc üzleteibe
márc. 22
21:21
Mégsem engedi az UEFA a nagy-magyarországos zászlót (ATV)
Az európai szövetség azt írta, hogy nem engedélyezte a jelkép használatát az általa szervezett meccseken.
márc. 22
21:21
A magyar-lengyel együttműködést méltatta Semjén Zsolt (Demokrata)
A miniszterelnök-helyettes a magyar-lengyel barátság napja alkalmából mondott köszöntőt.
márc. 22
21:27
Semjén Zsolt: Fontos, hogy a lengyel-magyar testvéri együttműködés Európában meghatározó példává váljon (hirado.hu)
A lengyel és a magyar nép se genetikai, se nyelvi rokonságban nem áll egymással, barátságuk mégis „szemet szúrt” Európa aktuális birodalmi hatalmasságainak.
márc. 22
21:39
Helycsere: olcsóbb lehet a gázolaj a benzinnél (ATV)
Péntektől a benzin nagykereskedelmi ára nem változik, a gázolaj beszerzési ára viszont csökken bruttó 8 forinttal.
márc. 22
22:09
Semjén: Kudarcba fognak fulladni a nagy és szent II. János Pál pápa elleni támadások (444.hu)
"Azt az embert támadják, akinek Közép- és Kelet-Európa népei a szabadságukat köszönhetik".
márc. 22
22:27
Semjén Zsolt: A lengyel–magyar testvéri együttműködés váljon meghatározó példává (hirado.hu)
A lengyel és a magyar nép ugyan nem áll genetikai vagy nyelvi rokonságban egymással, barátságuk mégis „szemet szúrt” Európa aktuális birodalmi hatalmasságainak.
márc. 22
22:27
Rendkívüli közlemény (ATV)
Kis-Benedek József a ma esti MaiTéma élő adása közben rosszul lett, rögtön megszakítottuk adásunkat, a kollégáink azonnal mentőt hívtak, akik gyorsan kiérkeztek a televízió székházába, és szakszerűen ellátták.
márc. 22
22:29
V. Németh Zsolt: Fontos felismerni, hogy a víz korlátos mennyiségben áll rendelkezésre (hirado.hu)
Európán belül is van olyan ország, ahol az ott élők megtapasztalják a víz hiányát.
márc. 22
22:39
Az Atv élő adásában esett össze Kis-Benedek József katonai szakértő (Blikk)
Az ATV élő adásában esett össze Kis-Benedek József katonai szakértő.
márc. 22
23:09
Meghalt Halász Judith operaénekes (ATV)
A művész tragikus hirtelenséggel hunyt el, halálhírét férje, Papocsi Róbert karmester adta hírül közösségi oldalán.
márc. 22
23:54
A Skandináv lottó nyerőszámai a 12. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 12. heti nyerőszámait. Lássuk, elvitte-e valaki az 191 millió forintos főnyereményt!

Keresés