2023. március 29. szerda

márc. 29
10:15
Félelmetes honvédségi járművek jelennek meg a magyar utakon (Infostart)
Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár március 29-én a délelőtti órákban technikai átcsoportosítást hajt végre Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.
márc. 29
10:21
Dráma a Déli Pályaudvaron (ATV)
Felsővezeték-szakadás miatt késések várhatók a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál – közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.
márc. 29
10:33
MÁV: Délutánig is eltart a Déli pályaudvar és Kelenföld közötti felsővezeték helyreállítása (hirado.hu)
Továbbra is késések várhatók a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál.
márc. 29
10:33
Jó hír, hogy továbbra is 4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma (Demokrata)
Továbbra is 4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma, ami jó hír ebben a válságos időszakban.
márc. 29
10:39
Heti koronavírus: 685 az új fertőzöttek száma (Demokrata)
Grafikon a cikkben.
márc. 29
10:45
Tragédia: összeesett vásárlás közben, majd életét vesztette egy férfi Újbudán (Blikk)
Vásárlás közben lett rosszul és esett össze a kasszáknál egy ötven év körüli férfi Budán, a XI. kerületben. Bár az egész üzlet a segítségére sietett és mentőt is hívtak, a férfi életét már nem tudták megmenteni.
márc. 29
10:45
Ismét működik a MÁV applikáció (hirado.hu)
A MÁV applikációban ismét lehet jegyet váltani – közölte a Máv Zrt. szerdán az MTI-vel.
márc. 29
10:45
Rászálltak a rendőrök Hadházyra a Karmelita előtt, szabálysértési eljárást indítanak ellene (444.hu)
Lemond a mentelmi jogáról.
márc. 29
10:47
Változott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben: így áll most Budapesten és az ország más részein (Blikk)
Bíztatók a múlt héti, frissen közölt koronavírus-adatok! Csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, és a fertőzöttek száma is csökkent - derült ki a szerdán közölt adatokból.
márc. 29
10:51
Kitilthatják a budai Várból a szabálytalankodó taxisokat (hirado.hu)
Az ellenőrzést a Budavári Önkormányzat közterület-felügyelete és parkolási társasága végzi majd.
márc. 29
10:54
Hadházy Ákos ellen eljárás indul a Karmelita előtti kordonbontás miatt (Telex)
A képviselő a Telexnek azt mondta, ehhez lemond a mentelmi jogáról.
márc. 29
10:57
Hatalmas vitát robbantott ki a főváros új közlekedési koncepciója (Infostart)
A Levegő Munkacsoport üdvözli a fővárosi vezetés közlekedésátalakítási terveit, sőt, tovább is menne annál, míg a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke szerint Budapesten folytatódik az autósok kiszorítása.
márc. 29
11:03
Összeomlott a Máv applikációja: akár félórás késéssel kaphatják meg az e-jegyet az utasok (Blikk)
Átmenetileg nem lehet jegyet váltani a Magyar Állami Vasutak (MÁV) applikációjában. A vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg. A szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán – közölte a MÁV a honlapján szerdán.
márc. 29
11:03
Lovasrendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára a budai hegyekben (hirado.hu)
A járőrök segíteni és tájékoztatni érkeznek az erdőbe, nem céljuk a büntetés.
márc. 29
11:03
Fónagy János az ellenzéki pártelnöknek: Menj te kapálni, ba*dmeg! (444.hu)
A nap riposztja.
márc. 29
11:21
Ingyentaxi a Terézvárosban, de nem mindenkinek (Infostart)
A 60 év felettiek vehetik igénybe.
márc. 29
11:33
Döntés előtt: keményen lépne fel a renitens taxisokkal szemben a főváros (Infostart)
Elfogadhatatlannak tartják a kormány javaslatát a járóbeteg-ellátás államosítására a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s és DK-s képviselői.
márc. 29
11:39
Megvalósíthatatlan, amit Orbán Viktor megálmodott a határvadászokról? (Menedzsment Fórum)
Mikor Orbán Viktor tavaly nyáron aláírta a határvadász egység létrehozásáról szóló rendeletet, még igen ambiciózus számokat emlegetett. De mennyit sikerült ebből megvalósítani? Hol tart most a határvadászok képzése? Utánajártunk.
márc. 29
11:42
13 hónapot kell dolgozni a miniszterelnöki fizetésért Szabolcsban (SzMo)
A KSH szerint itt volt a legalacsonyabb az átlagbér tavaly. Most kiszámolták, ennek hányszorosát keresi a kormányfő.
márc. 29
11:42
Letakarták a megemlékező feliratot Szálasi özvegyének sírkövén (Telex)
A nyilaskeresztet idéző szimbólum maradt, a Főváros ma tárgyalta volna az ügyet.
márc. 29
11:44
Államtitkár a Momentum elnökének: Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg! (Telex)
Fónagy János a Karmelitából távozóban szólt be Gelencsér Ferencnek.
márc. 29
11:45
Egy napig volt 80 milliárdja a fővárosnak, de hamarosan elfogy (Infostart)
A Fővárosi Önkormányzathoz 79,2 milliárd forint érkezett be iparűzésiadó- (ipa) előleg címén a március 15-i határidőre – erről Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese beszélt egy lapinterjúban.
márc. 29
11:45
Irány a Mókaliget! Megnyitott Budapest első mókus- és madárparkja (Blikk)
Elkészült Újpesten az Ugró Gyula soron épült Mókaliget, így a természet és az erdei állatok szermesei és számos madárfajjal és mókussal találkozhatnak.
márc. 29
11:51
„Kilométer hosszú várólista, amortizálódó épületek és komoly szakemberhiány” – Kiakadt az ellenzék a budapesti járóbeteg-ellátás államosításán (Blikk)
Elfogadhatatlannak tartják a kormány javaslatát a járóbeteg-ellátás államosítására a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s és DK-s képviselői.
márc. 29
11:51
Alig jutott szóhoz a meghatottságtól: a Puskás Arénában tudta meg, hogy apa lesz (hirado.hu)
Gábor alig jutott szóhoz, miután párja, Renáta meglepte őt a Puskás Arénában.
márc. 29
11:53
Uniós pályázati csalás miatt ítéltek el jogerősen három férfit Szegeden (hirado.hu)
Egy szegedi turisztikai fejlesztést támogató uniós pályázat során elkövetett csalás miatt ítélt jogerősen 3 év 3 hónap, 2 év 5 hónap és 2 év 2 hónap börtönbüntetésre három férfit szerdán a Szegedi Ítélőtábla.
márc. 29
12:03
Külföldről járt Magyarországra alkoholos italokat lopni egy férfi (ATV)
A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a letartóztatásban lévő horvát állampolgárt, aki több üzletet is megkárosított Zala és Somogy vármegyékben – írja az Ügyészség.
márc. 29
12:09
Simán lelőtték a dunai haldézsmálókat (Infostart)
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon – közölte a szövetség elnöke.
márc. 29
12:09
Fővárosi Közgyűlés: ezeket a taxisokat kitiltják a budai Várból (Blikk)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén dönt arról a javaslatról, ami alapján a jövőben fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a szabálytalankodó taxisok - mondta V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester a közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatóján.
márc. 29
12:12
Igazoltatták a rendőrök Hadházy Ákost, szabálysértési eljárás indul ellene a kordonbontás miatt (SzMo)
Az ellenzéki képviselő azt mondta, lemond a mentelmi a jogáról.
márc. 29
12:15
Kincses Gyula: el kell menni ügyelni, csak a szerződést nem kell aláírni (Infostart)
Már több mint 25 ezer orvos jelezte, hogy megtartja a kamarai tagságát. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban értékelte a köztestület helyzetét.
márc. 29
12:15
KIM-helyettes államtitkár: Fontos az egyetemek és a gazdaság közötti együttműködés (hirado.hu)
A kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított források Magyarországon 900 milliárd forint fölé emelkedtek 2021-re, ebből a magyar állam ráfordítása 318 milliárd forint volt.
márc. 29
12:18
Mészáros családi cége újíthatja fel a veszprémi Várbörtönt, ha meglesz rá a közel félmilliárd forint (Telex)
A Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretében felújítják a Várbörtönt is. A megbízást a Mészáros gyerekek által alapított FEJÉR-B.Á.L. Zrt. és a VEMÉR-SZER Kft. nyert meg.
márc. 29
12:21
Lovas rendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára a budai hegyekben (Blikk)
Márciustól rendszeressé válik a lovas rendőrök jelenléte a budai hegyekben - tudatta a Pilisi Parkerdő Zrt. szerdán.
márc. 29
12:21
Kitilthatják a budai Várból a szabálytalankodó taxisokat (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén dönt arról a javaslatról, ami alapján a jövőben fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a szabálytalankodó taxisok – mondta el V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester a közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatóján.
márc. 29
12:24
Kiadták a riasztást: erre az 5 megyére sújt le a szörnyű zivatar csütörtökön (Pénzcentrum)
Szerdán kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. Csütörtökön a kora esti óráktól kezdődően elsősorban a Dunántúl délnyugati felén és a Dél-Alföldön a záporok mellett néhol zivatar is kialakulhat, melyeket viharos erejű széllökés kísérhet.
márc. 29
12:33
Fónagy államtitkár a kordonbontó Momentum-elnöknek: Ahelyett, hogy kapálnál, b.szd meg, itt szaladgálsz? (Blikk)
A Momentum képviselői Hadházy Ákos parlamenti képviselővel ismét elbontották Orbán Viktor miniszterelnök irodájának otthont adó Karmelita kolostor előtti kordont.
márc. 29
12:42
A főváros nem adja át a szakrendelőit az államnak (Telex)
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BKV veszteséggel számoló üzleti tervét, a rendőrfőkapitányi beszámolóból pedig kiderült: nőtt az emberölések száma Budapesten.
márc. 29
12:45
A Momentum megint kordont bontott a Várban (ATV)
Szerda reggel ismét kordont bontott a Momentum teljes frakciója és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Karmelita kolostor előtt – írja a párt közleményében.
márc. 29
12:45
Nőtt a regisztrált bűncselekmények száma Budapesten (Demokrata)
A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a BRFK 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolót.
márc. 29
12:54
Elérhetetlen Bayer Zsolt Facebook-oldala (Telex)
Egyelőre nem tudni, ki és miért tette elérhetetlenné a Fidesz-alapító közösségi oldalát.
márc. 29
12:57
Maruzsa Zoltán: Mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években (hirado.hu)
Európai uniós és hazai forrásokból mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években – közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Székesfehérváron, sajtótájékoztatón.
márc. 29
12:59
A május 1-jei hosszú hétvégén egyesül az MKB Bank és a Takarékbank (hirado.hu)
Április 30-án lezárul az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében csaknem három éve tartó fúziós folyamat – közölte a bankholding szerdán az MTI-vel.
márc. 29
13:03
Újra életet mentett az év embere: egy Oroszlány és Tatabánya között erősen vérző nő segítségére sietett (Blikk)
Németh Róbert rendőr főtörzsőrmester az Oroszlányi Rendőrkapitányság egyenruhásaival közösen segített egy bajba jutott nőnek.
márc. 29
13:03
Fülöp Attila: Gyermekvédelemben lévő fiatalok számára indulnak szőlészeti képzések Baranyában (hirado.hu)
Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
márc. 29
13:03
Szijjártó Péter: blokkosodás helyett párbeszédre lenne szükség (Demokrata)
Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett.
márc. 29
13:06
Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg – mondta az államtitkár a Momentum-elnöknek a kordonbontásnál (SzMo)
Gelencsér Ferenc egy táblát akart átadni Fónagy Jánosnak a Karmelita előtt, ahol az ellenzéki politikusok reggel megint elbontották a kordont.
márc. 29
13:12
Négy nő is van az MTA vezetőjelöltjei között, a doktorok között 32 százalék a nők aránya (Telex)
Az akadémia szerint lassan, de folyamatosan emelkedik a nők aránya az MTA-doktorok között.
márc. 29
13:15
A finn házelnök köszönetet mondott országa NATO-csatlakozásának támogatásáért (hirado.hu)
Matti Vanhanen finn házelnök levélben mondott köszönetet Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amiért a magyar parlament támogatta országa NATO-csatlakozási kérelmét.
márc. 29
13:15
Tízmilliárd forintot fordítottak tankönyvfejlesztésre az elmúlt években (Demokrata)
Az új Nemzeti alaptantervhez illeszkedő eszközök és tartalmak fejlesztéséhez jelentős forrásokra volt szükség.

Keresés