Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról, amelyet a közszolgálati szakszervezetek kezdeményeztek. A tervezett béremelést a közszféra dolgozóinak létszámleépítésével tervezik – derült a Kormányzati Tájékoztatási Központ szavaiból (KTK) kedden.
A Hungarikum Bizottság döntése alapján a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
Még egy, kifejezetten kis testű kutyát keres a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A négylábúnak alkalmasnak kell lennie a hajók átkutatására, kis rejtekhelyek, nyílások felfedezésére. A kutyatulajdonosok még április 19-ig jelentkezhetnek.
Új demográfiai programot sürgetett az Országgyűlésben a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György egy azonnali kérdésre válaszolva beszélt a törvényhozás plenáris ülésén arról, hogy ha a népesség nem növekszik, akkor a gazdaság sem fog.
A májusi nagy bulira készült. Újra megtalált energiával, életkedvvel a sztrók után. Talán élete koncertje lett volna ez, ám a rajongók helyett már csak az angyalok hallgathatják virtuóz fuvola muzsikáját. Török Ádám, a legendás zenész, kedd hajnalban átaludt a végtelenbe. A 75 esztendősen bekövetkezett halála sokkolta a művészvilágot.
1993. április 18-án választották meg Orbán Viktort először a Fidesz elnökének. Egyetlen kihívója akadt azóta – de volt-e más elnöke a pártnak? Miért kellett Orbánnak kihagynia a Fidesz 1997-es kongresszusát, és mikor mondta először azt, hogy a haza nem lehet ellenzékben? Totó Orbán pártelnöki éveiről.
A Publicus Intézet a legfrissebb közvéleménykutatása során azt vizsgálta, hogy a magyar embereknek mi a véleménye a különböző nemzetekről, mennyire rokonszenvesek vagy ellenszenvesek számukra. Az eredményeket az ATV Start című műsorában Pulai András, az intézet stratégiai igazgatója ismertette.
A főpolgármester szerint 29 milliárd forintot spóroltak az év első három hónapjában. A kormány támogatás helyett egy tizenkétszeresére emelt szolidaritási adót akasztott a főváros nyakába.
Hajdú-Bihar Vármegye területén elszaporodtak az intézkedő rendőrökkel szemben elkövetett becsületsértések, a hivatalos személyeket nem csak magyar nyelven szidalmazták – írja az Ügyészség.
A bíróság előtt megrendülten nyilatkozott az egyik áldozat koreai édesanyja és testvére is. Mindketten 35 millió forintos sérelemdíjat követelnek a Viking társaságtól.
Hajdú-Bihar Vármegye területén elszaporodtak az intézkedő rendőrökkel szemben elkövetett becsületsértések, a hivatalos személyeket nem csak magyar nyelven szidalmazták – írja az Ügyészség.
A vád szerint azon a Győr melletti telken ölték meg az eltűnt villanyszerelőket, ahol ma bűnügyi szemlét tartott a törvényszék. Az áldozat hozzátartozói számára horrorisztikus volt az ikrényi helyszín.
A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
A jövő heti tanársztrájk elé időzített, pedagógusok melletti, az őket sújtani hivatott bosszútörvény elleni kiállás aláírói volt miniszterek, államtitkárok, tudósok, értelmiségiek.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.
Egyelőre csak a térképasztalon és a fejekben ölt alakot a 2030-ig megvalósítani kívánt fővárosi kerékpárutak hálózata, úgyhogy a budapesti kerékpárosoknak a metrópótló sávok megszüntetése után még csak a helyükbe lépő 6 km-nyi kerékpársávval kell megelégedniük
Idős férfi lépked a házának udvarán és komor tekintettel csóválja a fejét. Nehéz időszakot tudhat maga mögött Pista bácsi, akit máig felzaklatnak a gyalázatos események. Hiszen megbízott egy kertészben, rendes, dolgos embernek gondolta, ám az rútul becsapta őt! Pista bácsi legféltettebb kincsére, egy Stradivari-hegedűre vetett szemet. És el is vitt
Volt miniszterek, államtitkárok, tudósok és értelmiségiek is aláírták azt a nyilatkozatot, amelyet az április 24-i tanársztrájk elé időzítettek. A nyilatkozat a pedagógusok mellett foglal állást a tanári státusztörvénnyel szemben – írja a Válasz Online.
A holokauszt nemcsak a magyar zsidóság, de az egész magyar társadalom történelmének egyik legnagyobb tragédiája – hangsúlyozta Latorcai Csaba Auschwitzban.
Új tagokat választottak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába Lázár János és Nagy István miniszterek helyett - közölte a felsőoktatási intézmény kedden.
Két év alatt csaknem 400 esetben értékesített számla nélkül gyógyhatású készítményeket egy adószámos magánszemély. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bankszámla- és csomagadatok segítségével tárta fel a szabálytalanságokat – írja a növekedés.hu.
Az általános iskolát szeptemberben kezdő, leendő elsőosztályosokat csütörtökön és pénteken kell beíratni a kiválasztott intézményekbe – közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.
Bruttó 860 ezer forintnál is magasabb az átlagbér a legjobban fizető szakmákban, így az infokommunikáció és a pénzügy területén. A legnépszerűbb képzések a pénzügy-számvitel, a gépjármű technikus, a villanyszerelő és a szakács. A szinte minden ágazatot érintő munkaerőhiány hátterében a népességfogyás és az erősödő elvándorlás áll a szakemberek szer
Attila nem beszélt otthon a halálfélelemről, mielőtt elgázolta egy figyelmetlen autós. A 2017-es baleset után fél éven belül újabb tragédia történt, és bár a közútkezelő minden eszközzel próbálja megmenteni az útkarbantartókat, nehéz dolga van egy olyan országban, ahol falkában száguldoznak az autósok és rendszeresen alszanak el a hivatásos sofőrök