Köztudott, hogy Magyarország élen jár minden olyan rangsorban, ahol a különböző rákbetegségek előfordulása, az ilyen betegségek okozta halálozások száma, illetve a rák kialakulásának kockázatát növelő tényezők alapján, mint példáu az elhízás vagy a dohányzás előfordulása, állítanak fel. Ausztrál kutatók most kifejezetten az UV-sugárzás napi szintje
“Ha jelentősen változna a gáz ára, az új helyzetet tudna teremteni”. Május 1-től nem csökken a lakossági piaci, átlagfogyasztás feletti gáz- és áramár, ám a kormány nem szabott határidőt, hogy meddig nem változnak az árak - nyilatkozta Lantos Csaba az atv.hu-nak. A miniszter azt mondta: a gáztározóink töltöttsége több mint kétszerese a tavalyinak.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indítványozza az őrizetben lévő pakisztáni férfi letartóztatásának elrendelését.
Meghívást kapott a Rendőrpalotába az a talpraesett 8 éves kislány, aki miután észrevette, hogy édesanyja rosszul lett, azonnal hívta a 112-es egységes európai segélyhívószámot. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes látta vendégül Jázmint és édesanyját.
Több mint 20 milliárd forintot csoportosít át a kormány: nagyobb összeget kap az Országos Mentőszolgálat, de bőven jut a kiemelt sportrendezvényekre is.
A kormány a parlament döntésével meg kívánja hosszabbítani a Paks1 üzemidejét még 20 évre - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy mai MCC-s rendezvényen. Így az 50-es évek közepéig működhetnek a blokkok.
Jens Stoltenberg Kijevben beszélt arról, hogy Ukrajna helyet kaphatna a szövetségben, bár konkrét időpontot nem említett, hogy ez mikor valósulhat meg. A magyar kormányfő Twitter-oldalán reagált röviden és tömören a kijelentésre.
Magyarország és a szomszédos Ukrajna egyébként sem rózsás viszonya pénteken tovább romolhatott, miután Orbán Viktor miniszterelnök egy egyszavas tweetben válaszolt az ukránok potenciális NATO-tagságára.
Átvehette az otthonfelújítási támogatás szerepét a Babaváró támogatás a gyermeket tervezők körében a pénzügyi szakértők tapasztalatai alapján. Egy friss felmérése szerint az igénylők 91,2 százaléka lakáscélra fordította a kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön összegét idén. A szakértők közreműködésével beadott kérvények 94 százalékban a maximáli
Ha a betöltött kornak nem is feltétlenül, de az ajándékoknak mindenki örül a születésnapján. A fonyódi Zsiga Csaba viszont álmában sem gondolta volna, hogy egy több mint 300 kilós ajándékkal sikerül majd meglepnie magát 50. születésnapja alkalmából.
„Ha a bírád a vádlód, akkor Isten legyen a védőd! Kenderesi Tamás, ne add fel! Amíg csak lehet, harcolj az igazadért! Veled vagyunk, mindvégig veled is leszünk!” – írja védőbeszédnek felérő levelében Kenderesi Tamás nagyapja, unokája állítólagos doppingügye kapcsán. A sportoló ügye egyre nagyobb hullámokat vet: most tételesen szeretnék cáfolni a Ma
Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő, aki az egyházfő április 28-30-án történő újabb látogatásának főbb témáit ismertette a Vatikánban tartott tájékoztatón pénteken.
A National Geographic felmérése szerint a magyarok 28 százaléka látott már ufót, és 70 százalékuk hisz abban, hogy létezik intelligens élet a Földön kívül. Meglepte az eredmény?
Hétfőtől a MÁV applikációján keresztül, április 28-tól pedig mindenhol máshol is meg lehet vásárolni a vármegye- és országbérleteket, amiket május elsejétől lehet használni – jelentette be a közlekedési miniszter.
Daniel Freund német EP-képviselő (Zöldek), a magyar kormány régi kritikusa, legutóbbi Twitter-bejegyzésében sem fogta vissza magát, amikor a kormányfő politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a Fox Newson megjelent interjúját imígyen kommentálta: „amíg nem tartják be a jogállamisági szabályokat, addig uniós pénzekről ne is álmodjanak”.
Híradónk szerette volna megtudni a kormánytól, hogy mi indokolta ezt, de adásunkig nem válaszoltak megkeresésünkre. Az energetikai szakértő viszont azzal magyarázza a döntést, hogy tele vannak a gáztárolók, és a kormány azt szeretné, hogy akinek nem muszáj, ne fűtsön fával.
Munkaszüneti nap lesz jövő hétfőn a rendőrségen, mivel április 24. Szent György napja, a rendőrség napja - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
Elfogtak a rendőrök három férfit, akik társaikkal több mint ötszáz vásárlót károsítottak meg nem létező áruk hirdetésével, és így több mint ötvenmillió forinthoz jutottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok 40 százaléka fűzné szorosabbra, és 26 százaléka tartaná szinten a magyar-amerikai kapcsolatokat. Ugyanakkor a többségük, 59 százalékuk nem tartja elfogadhatónak az Egyesült Államok nagykövetségének plakátkampányát. A kutatásból az is kiderült, hogy még az ellenzékiek több mint k
Az Alkotmánybíróság visszautasította a légitársaság alkotmányjogi panaszát, melyet még tavaly júliusban nyújtott be a vállalatot sújtó extraprofitadó bevezetése miatt. A Ryanair most közleményben reagált a döntésre.
Magyarország légvédelmét 21. századi, high-tech norvég rakétarendszer erősíti az idei évtől - jelentette ki a honvédelmi miniszter a norvégiai Kongsbergben.
A szombati I Bike Budapest kerékpáros felvonulás idején - 16 és 18 óra között - több ponton a közúti forgalom nem haladhat, ezért a közösségi közlekedés érintett járatai módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
A szombati I Bike Budapest kerékpáros felvonulás idején - 16 és 18 óra között - több ponton a közúti forgalom nem haladhat, ezért a közösségi közlekedés érintett járatai módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.