Hatalmasat esett a hazai boltok forgalma. Februárban a kiskereskedelem teljesítménye 10 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, januárhoz képest pedig 2 százalékos volt a visszaesés. A Portfolio elemzője szerint a magas infláció hatott negatívan, a drágulás miatt ugyanis kevesebb pénzük van az embereknek. Az üzemanyag-kiskereskedelem közel 1
Michael O'Leary, a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a Forbes magazinnak adott friss interjút, amiben elmondta, mit gondol arról, hogy a magyar kormány visszavásárolná az állam tulajdonába a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget.
Még javában tartott a görög polgárháború, amikor 1948. április 7-én egy görög gyerekekkel teli szerelvény futott be a Keleti pályaudvarra. Az elsőt további szerelvények követték, és 1948 karácsonyáig összesen mintegy háromezer gyermek érkezett Magyarországra.
Az Államadósság Kezelő Központ adataiból kiderült, hogy az idei év első negyedévében 800 milliárd forinttal növelte a lakosság a kezében lévő állampapír-állományt. Eközben azonban fogy a bankban tartott megtakarítás, ami sokak szerint egyáltalán nem meglepő, mivel a bankokban az emberek nem kapnak kamatot a pénzükre.
A hosszú hétvége első felében még hideg, csapadékos időre kell számítani, többfelé várható eső, havas eső, havazás, a maximumhőmérséklet 10 Celsius-fok körül lesz. Húsvétvasárnap lassú melegedés kezdődik, hétfőn pedig már többórás napsütésre lehet számítani, 12-17 fokos maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú
Minden eddiginél több, összesen 58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az idei első negyedéves pályázati ciklusban. Összesen 562 pályázat érkezett az év első negyedévében a Mészáros Csoport alapítványához mintegy 3 milliárd forint értékben. A kuratórium végül 58 pályázat tám
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzi a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió a húsvéti ünnepek idején, a lakossági hulladékudvarok és az ügyfélszolgálati irodák viszont zárva tartanak.
Nemzetközi pályázaton keresik a METU rektorát. Az egyetem leendő vezetője októberben veheti át az intézmény irányítását. A METU Magyarország legnagyobb magánegyeteme, nagyjából hétezer hallgatóval.
Elkezdődött az ünnepi hosszú hétvége, aminek Orbán Viktor is nagyon örül, hiszen a húsvét kiemelt jelentőségű a számára. Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán egy meghitt fotót is megosztott az ünnep kapcsán.
Jolly kutyussal kívánt kellemes húsvéti ünnepeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK egy fotósorozatot is megosztott Facebook-oldalán az ebről és Lados Réka r. főhadnagy kollégájukról.
Több mint 180 millió forintot gyűjtött össze a közmédia Jónak lenni jó! tavalyi karitatív akciójában a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének.
Készülőben van egy Európai Uniós módosítás, ami szerint új szabályok vonatkozhatnak az idősebb sofőrökre. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek erre vonatkozóan is tettek fel kérdéseket.
Orbán Viktor két unokájával, Johannával és Fülöppel egy felcsúti pékségbe látogatott el, hogy megvásárolják az elengedhetetlen fonott kalácsot az ünnepi menühöz. A miniszterelnök egy videót is megosztott a különleges látogatásról.
A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását.