Rejtélyes haláleset ügyében nyomoz a rendőrség, az áldozat egy ötéves kisfiú, a gyanúsított egy 54 éves férfi. A Blikket egy neve elhallgatását kérő férfi kereste meg, szerinte a gyermek koponya- és arccsonttörés miatt vesztette életét. A levélíró szerint a gyanúsított egyedül nevel két kisfiút, mert az édesanyjuk börtönben van.
Korrupció miatti kitiltás, a magyar kormány éles kritikája, a CEU-ügy miatti figyelmeztetés, majd barátságos hangnem után újra feszült viszony - így lehet röviden összefoglalni a magyar-amerikai kapcsolatok alakulását 2014 óta. A híradónk által megkérdezett szakértő szerint: az amerikai diplomácia lassan mozdul, de azzal, hogy 2021 óta demokrata pá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Májustól több városban emelkedik az önkormányzati lakások bérleti díja. Nagykanizsán 30 százalékkal, Polgáron 15 százalékkal nőnek az árak. Az önkormányzatok az inflációval magyarázzák az emelést, miközben Debrecen és Pécs nem módosítja az árakat.
Holnap a késő délutáni, esti óráktól főként a Dunántúl déli és középső részein, egy észak-déli összeáramlási zóna mentén zivatarok kialakulására lehet számítani. A zivatarokat szélerősödés (~50-60 km/h), intenzív csapadék (10-20 mm), esetleg kisméretű jég (< 1 cm) kísérheti - írja a met.hu. Csütörtökön reggel nyugat felől csapadékzóna érkezik, m
Az Európa-bajnok egyesületét az utóbbi hónapokban több kiemelt versenyző elhagyta, pályatársak szerint a nem megfelelő pedagógiai módszerek miatt. Sebestyén Júlia azonban úgy véli, az ellene felhozott vádak rágalmak, és ha kell, jogi útra tereli az ügyet.
Naponta több mint 300 ezer autó érkezik Budapestre az agglomerációból, miközben sokan a fizetős M0-s miatt hajtanak át a fővároson. A főpolgármester emiatt ismét a körgyűrű ingyenessé tételét követelte, és egyebeket is elárult az InfoRádióban.
Szerdán a pedagógus-szakszervezetek ismét tárgyalást folytattak a kormánnyal, ám sem a sztrájkövetelések, sem pedig a státusztörvény ügyében nem történt előrelépés.
A Momentum szerint: a magyar és nem az amerikai kormány feladata lenne a kémbanknak tartott Nemzetközi Befektetési Bank eltakarítása Magyarországról. Az MSZP-s Tóth Bertalan szégyennek tartja, hogy egy magyar is érintett az amerikai szankciókban. Az LMP pedig úgy véli, hogy a diplomáciában már David Pressman sajtótájékoztatójának időzítése is jelzé
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint 12 év alatt az amerikaiak is megtanulhatták volna már, hogy ilyen nyomásgyakorlási akciókkal nem érnek el semmit.
„Ha Oroszországot akarják ütni, akkor egyik szövetségesét ütik, Magyarországot” – mondta Boros Imre, mondván: a banknak már mi vagyunk a legnagyobb tulajdonosai.
A 41. Magyar Sajtófotó Pályázat díjai között tarolt a háború, és a mindennapi élet egyéb nehézségei. A Telex és a 24.hu munkatársai vihették haza a legkomolyabb díjakat.
A Fidesz kommunikációs igazgatója arra reagált, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövete azért jelentett be szankciókat, mert aggasztónak találta Magyarország és Oroszország kapcsolatát.
Új eszközökkel harcolnak a gyprshajtás ellen a kerületekben, egyre többen döntenek a sebességmérők alkalmazása mellett, de van, ahol a sebességhatárt csökkentik drasztikusan.
A harmadik egymást követő hónapban is 25 százalék felett maradt az EU-rekorder magyar infláció - derül ki a KSH márciusi inflációs jelentéséből. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint: az irány jó, és működik a szankciós infláció elleni vakcina. A Híradónknak nyilatkozó elemzőket viszont meglepte, hogy az áremelkedés csak ilyen kis mérté
Anna egyike annak a 223 utasnak, akik másfél hete csak Teneriféig jutottak, mert a gépük nem tudott leszállni az erős szél miatt, így visszahozták őket Budapestre. De ő csakazértis el akar jutni az örök tavasz szigetére.
Novák Katalin avatta fel szerda délután Kölcsey Ferenc ülőalakos szobrát Nagykárolyban, Romániában, miközben a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett a helyszínre. A polgármesteri hivatal előtt százak gyűltek össze, változó szándéktól vezérelve.
A várakozások szerint a Balatonon az idei szezonban is nagy lesz a munkaerőhiány. Több százezres, olykor milliós fizetéssel próbálják a magyar tengerhez csalogatni a vendéglátósokat, ami bár jól hangzik, de tenni is kell érte.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az állami projektértékelői jogviszonyról, a közbeszerzési törvény módosításáról, valamint egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról is tárgyal az országgyűlés csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök 2023. februárjában a balatonfüredi Fidesz-frakcióülésen ellenfélnek nevezte Joe Biden amerikai elnököt – ez az idehaza nyílt titokként kezelt kijelentés is szerepelt azokban a titkos Pentagon dokumentumokban, amelyek húsvét előtt kiszivárogtak az amerikai titkosszolgálattól.
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.