2023. április 17. hétfő

ápr. 17
18:39
Óriási a felháborodás: a kínai fél úgy beszélt a debreceni akkumulátorgyár építésének a kezdetéről, hogy még meg sincs az összes engedély rá (ATV)
Megszólalt a tervezett debreceni akkumulátorgyár kínai képviselője, és pontos részleteket ismertetett a tervekről. Például azt, hogy a gyártás 2 év múlva kezdődik, és hogy az első időszakban kínaiak is dolgoznak majd az üzemben. A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület elnöke szerint felháborító, hogy tényként közölték mindezt, miközben környeze
ápr. 17
18:48
Hatalmas konvoj indul el holnap az M0-áson: nagyon kell figyelnie az erre közlekedőknek (Pénzcentrum)
Konvojos vonulást tart kedden a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkavégzés közben elgázolt közútkezelő szakemberekre emlékezve - tudatta a cég hétfőn.
ápr. 17
18:48
Szerdától már felülről súrolja a hatszáz forintot a benzin ára (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 17
19:03
Újabb sztrájknapot hirdetnek a pedagógus-szakszervezetek (Blikk)
Munkabeszüntetéssel indulhat április utolsó hete az iskolákban. Eközben már 4000 fölött van azoknak a tanároknak a száma, akik petíciójukban kijelentették: felmondanak, ha a vitatott státusztörvényt bevezeti az Orbán-kormány.
ápr. 17
19:21
Somogyi Zoltán cége intézte az amerikai nagykövetség által támogatott "Ruszkik, haza" kampányt (ATV)
Az ATV Öt című műsorában derült ki: Somogyi Zoltán szociológus kreatív cége készítette a Nyugati pályán Facebook-csoport által megrendelt, de az Egyesült Államok nagykövetsége által támogatott "Ruszkik, haza" plakátkampányt.
ápr. 17
19:33
Borzalmas állapotban a magyar ivóvízhálózat, vészjósló kijelentést tett a volt államtitkár (ATV)
20 milliárd forintos uniós támogatásból újul meg Budapest ivóvízhálózatának jelentős része - közölte Facebook-posztjában a főpolgármester. Karácsony Gergely a kormánynak is üzent: azt kérte, tartsák be a korrupcióellenes szabályokat, hogy minden EU-s pénz megérkezhessen Magyarországra. A Híradónk által megkérdezett korábbi vízügyi államtitkár szeri
ápr. 17
19:51
Mindenki fedezékbe! Embertelen darabokban szakad a jég, több települést cafatokra vert (Blikk)
Megdörrent az ég északkeleten. Az ország több megyéjében rettentő jégeső pusztít. Északkeleten és a déli határ közelében is jégeső hullott hétfő délután.
ápr. 17
19:51
Itt a friss hír a forinttal - nézze, mit művelt estére (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 17
19:57
Itt a friss hír a forintról - nézze, mit művelt estére (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 17
20:03
Új horgászrekord született a Balatonon: kapitális pontyot emelt a partra Krisztián (Blikk)
Vasárnap délután megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord: Kovács Krisztián egy 95 cm hosszú, 34,05 kg-os halat akasztott Balatonakarattyán, a Gumirádli strandon.
ápr. 17
20:21
Durván megdrágult a magyarok egyik kedvenc kávéfajtája (ATV)
Az arabica kávéfajta ára hathavi csúcsra emelkedett a szűkös kínálat miatti aggodalmak közepette.
ápr. 17
20:42
Egy kínai nyilatkozat verte ki a biztosítékot a debreceni akkumulátorgyár ügyében (444.hu)
A CATL képviselője kész tényként beszélt az építés megkezdéséről, holott még több engedély hiányzik.
ápr. 17
21:18
Autósok, figyelem! Traffipax-dömping jön a héten, bármerre bemérhetik az autókat (Pénzcentrum)
Hétfőtől egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását a rendőrök az ország közútjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.
ápr. 17
21:51
Ez nagyon fájni fog a magyar autósoknak: durván drágulhat az üzemanyag (ATV)
A szakértők szerint a következő két hónapban akár 50 forinttal is drágább lehet az üzemanyag.
ápr. 17
22:06
Tóth Gabi szórakoztatta a közönséget a Fidesz fórumán (444.hu)
Ráhangolta a nézőket Szijjártó Péterre a Várkert Bazárban.
ápr. 17
22:24
Ötven forinttal növekedhet az üzemanyag ára (444.hu)
Az elemzők szerint áremelkedési hullámra kell számítani.

2023. április 18. kedd

ápr. 18
0:15
Fúrt kutak: részletezték a kedvezményeket (Infostart)
Több millió forintos többletköltséget jelent majd azoknak az 50 méternél mélyebb mezőgazdasági kutaknak a bevizsgálása, amelyeket korábban engedély nélkül létesítettek, hamarosan azonban lejár a rájuk kivetett moratórium. A kisebb kutak esetében viszont adminisztratív könnyítéseket vezet be a kormány - hangzott el az Országgyűlésben.
ápr. 18
0:18
Hiánycikk az egyik legismertebb szorongáscsökkentő itthon (Telex)
A vényköteles gyógyszer – aminek hatóanyaga a klonazepám – beszerzése már tavaly december óta akadozik.
ápr. 18
0:22
24: Egy hónap sem volt elég a Vodafone 323 milliárdos szerződésének magyarra fordításához (Telex)
A magyar nyelvű irat hiányában a törvényszék nem tudja megítélni, nyilvánosságra hozhatóak-e az adásvétel részletei.
ápr. 18
0:26
Végre magasabb fizetést kaphatnak a minisztériumi vezetők (Telex)
Most jó lenni főosztályvezetőnek, az új plafon 2 millió forint lehet.
ápr. 18
4:39
Döbbenetes részletek a Svájcból idekóborolt állat ügyében: a családjával ünneplő Erzsébetéket rohanták le a kommandósok a farkasvadász helyett (Blikk)
A Svájcból egészen Magyarországig vándorló, vélhetően lelőtt rekorder farkas nyomkövetője nemrégiben Hidasnémetinél került elő a a Hernád folyóból, a Blikk pedig egy közeli településen rábukkant a vadász nyomára, akit összefüggésbe hoztak a bűncselekménnyel. Információink szerint N. György Nyíregyházán él a családjával, de számos földterülettel és
ápr. 18
5:15
Benedek Miklós drámai vallomása: "ebből a betegségből meggyógyulni nem lehet" (ATV)
A Kossuth- és Jászai-díjas színművész elárulta, hogy milyen betegségben szenved.
ápr. 18
5:39
Nagy a baj a pontyokkal, zavarják a növényeket (Infostart)
A Magyar Országos Horgász Szövetség a pontytelepítések csökkentésével tenné színesebbé a hazai halállományt.
ápr. 18
6:21
Jogosítványhosszabbítás: a szakértő szerint nem a szabályokkal van a gond (Infostart)
A 70 év feletti gépjárművezetők alkalmasságának ötévenkénti felülvizsgálatát kezdeményezi az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács. A magyar kormány nem támogatja a javaslatot. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő az orvosi vizsgálatok rendszerét szigorítaná.
ápr. 18
6:39
Lépett az állam: minden ukrán gabonaszállítmányt ellenőriznek (ATV)
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasá
ápr. 18
6:51
Eltévesztették a házszámot a kommandósok - a vadász helyett egy vacsorázó családot rohantak le (ATV)
A Blikk egy borsodi kistelepülésen találta meg a vadász egyik portáját, ahova rendszeresen ellátogat, és ahol a húsvéti hétvégén rajta akartak ütni a rendőrök. Csakhogy eltévesztették házszámot. Mint kiderült: a lakcím-nyilvánttartóban szerepel rosszul a házszám.
ápr. 18
6:57
Emelne a kormány a fizetéséken: egy minisztériumi felsővezető akár 2 millió forintot is kereshet (Blikk)
Akár 33-66 százalékkal is megemelhetik a bruttó fizetést a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél a kormány egy, a honlapjára felkerült friss kormányrendelet-tervezet szerint.
ápr. 18
7:03
Végre jöhet a fizetésemelés: mármint a minisztériumi vezetőké (ATV)
Nem minden fizetésemeléshez kell uniós forrás. Egy kormányrendelet szerint emelhetik a minisztériumi és más, kormányzati főhivatali vezetők bérét: 33-66 százalékkal nőhet a havi bruttó, akár 2 millió forintig - szúrta ki a Hvg.hu.
ápr. 18
7:18
Elrettentés, megaláztatás vagy kompromisszum: népszerű, de vitatott párhuzam Ukrajnával a kubai rakétaválság (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 18
7:54
Egy hónap alatt sem sikerült lefordítani magyarra az állami cégnek a milliárdos Vodafone-szerződést (SzMo)
Még mindig nincs meg a Vodafone 323 milliárd forintos állami részesedésének megvásárlásáról szóló magyar nyelvű szerződés.
ápr. 18
7:56
Brutális fizetésemelést kaphatnak a minisztériumi vezetők - havi 2 milliót is kereshetnek (SzMo)
Mindez csak opció, a tervezet szerint a lehetőség még nem jelenti azt, hogy automatikusan meg is emelik a minisztériumi és más, kormányzati főhivatali vezetők bérét.
ápr. 18
7:57
Munka helyett csak átfordult a másik oldalára és alszik tovább a forint (ATV)
Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest.
ápr. 18
8:03
Hiánycikk Magyarországon az egyik legismertebb szorongáscsökkentő: „A betegek ilyenkor pánikolnak” (Blikk)
Van, aki tavaly december óta nem tudja kiváltani az egyik leggyakrabban alkalmazott szorongáscsökkentő gyógyszert a hazai patikákban. Sok beteg egyre jobban aggódik, mert van, ahol már a helyettesítő készítményekből sem kapnak utánpótlást.
ápr. 18
8:21
Ezekről a vonatokról csak jelzés után lehet majd leszállni (Infostart)
A GYSEV vonalain május 1-től a személyvonatok kizárólag jelzésre állnak majd meg.
ápr. 18
8:21
Brutális torlódás az M1-esen - ha teheti, messzire kerülje el (ATV)
Kamion hátuljába csapódott egy kisteherautó kedd reggel az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 86-os kilométerénél, a Komárom-Esztergom vármegyei Kisigmánd térségében, ezért a torlódás több kilométeres.
ápr. 18
8:21
Minden Magyarországra érkező ukrán gabonaszállítmány útját ellenőrzik (Demokrata)
Csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon.
ápr. 18
8:45
Hazahozták a magyar nőt Dominikáról – Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt (Demokrata)
Hazahozták a Dominikán elfogott magyar nőt, aki Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt.
ápr. 18
8:48
Kedd délelőtt találkozik a MOK elnöke az egészségügyi államtitkárral (Telex)
Az alapellátás és az ügyeleti rendszer helyzetét értékelik.
ápr. 18
8:54
Békésben és Komárom-Esztergomban is átállnak az új háziorvosi ügyeleti rendszerre (Telex)
Május 1-től lép életbe az átalakítás.
ápr. 18
9:27
Komoly dilemma előtt - két tűz közé kerülhet a főváros (ATV)
Bő húsz év után kiszabadulhatnak a fővárosi villanyoszlopok az ESMA fogságából, de könnyen lehet, hogy az ellenzéki városvezetés ismét a kormánypárthoz közeli céggel szerződik - írja a Népszava.
ápr. 18
9:57
Egy 17 emeletes toronyházból akart leugrani egy nő Budapesten – fotó (Blikk)
Magánéleti problémái voltak, ezért előbb a fürdőkádban akart véget vetni az életének egy nő Budapesten. Mire a rendőrök kiértek, a lakásban már hűlt helyét találták, s csak azután vették észre, hogy a nő a 17 emeletes toronyház ablakából lóg a mélységbe. Csoda, hogy túlélte.
ápr. 18
10:03
Az elviselhetetlen főnökök miatt mondanak fel a legtöbben Magyarországon – friss kutatás (Blikk)
A legtöbb esetben a vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a DreamJobs állásportál legfrissebb kutatása szerint.
ápr. 18
10:21
A Hableány-tragédia kártérítési pere – Rémálom lett a lányom nélküli életem – sírta el magát a bírósági meghallgatáson a koreai asszony (Blikk)
Sérelemdíj megfizetése miatt perlik a koreai áldozatok rokonai a Viking tulajdonosait. Folytatódik a Hableány-kártérítési per.
ápr. 18
10:24
Pontosíthatják Lázárék a nemzeti tüzépekről szóló javaslatot (Telex)
Nem száll be az állam a piaci versenybe.
ápr. 18
10:39
Elhunyt Török Ádám (ATV)
Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.
ápr. 18
10:42
Milliárdokból rendezhet klímavédelmi gigarendezvényt Áder János alapítványa (Telex)
A Kék Bolygó Alapítvány csak a rendezvény megtervezésére másfél milliárd forintot költ el. Van miből, tavaly ötmilliárd forinttal támogatta őket a kormány.
ápr. 18
10:45
Drámai ügyészségi bejelentés a kétéves fiú haláláról (Infostart)
Kiderült, hogyan halhatott meg a gyermek, miként tűnt el két napra az anya az egyéves gyerekkel, hogyan keresték és találták meg őket családtagok.
ápr. 18
11:00
És akkor húsvét előtt hirtelen kétszázezerrel kevesebb fizetés jött a számlámra (Telex)
Megváltoztatták a bérek kifizetési rendszerét a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Van, aki mostantól a fizetése több mint felét egy hónap késéssel kapja meg, sok dolgozó húsvét előtt maradt pénz nélkül. A kórház szerint ez így van rendjén, a szakszervezet szerint viszont jogellenes a lépés.
ápr. 18
11:03
Kijött a rendelet: felezik a rezsit bizonyos fogyasztóknál (Infostart)
A kormány korábban jelezte, hogy erre készül, most megjelent róla a rendelet. Május elsején lép életbe.
ápr. 18
11:09
Kincses-Takács találkozó: Második egyeztetés az alapellátásról a MOK részvétével? (ATV)
Az egészségügyi államtitkárral egyeztet Kincses Gyula, és a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője az alapellátásról. Takács Péter április elején azt mondta, hogy már akkor volt egy egyeztetés az alapellátásról, melyen akkor is “ott ültek a kamara képviselői is”.

Keresés