A 64 évesen meghalt Kriskó Andrea a ’80-as évek egyik legkeresettebb magyar modellje volt. A Moulin Rouge manökenjeként és számos márka arcaként vált ismertté.
A néhány hónapos állatot nemrég egy drograzziával kapcsolatban találták meg a hatóságok. Az RTL Híradó úgy tudja, a tulajdonos vallomása szerint átszámítva 1,4 millió forintért vette a szibériainak titulált kistigrist.
A 25 éves Gábort még novemberben puszta kézzel ütötte meg támadója, ami után súlyos gerincsérülést szenvedett, nem sokkal később a kórházban halt meg. A fiú családjának ügyvédje azt mondta az RTL Híradónak: nincsenek szavak, hogy a család milyen lelki állapotban van.
Az őrizetbe vett megbízott igazgató ügyvédje közben azt mondta az RTL Híradónak: nem a videók, hanem egy friss vallomás miatt tartóztatták le védencét. A Juhász Péter által frissen közzétett videón az látszik, ahogy az egyik dolgozó egy botszerű tárggyal közelít az egyik fiúhoz, megragadja a nyakát, majd ütögetni kezdi a fejét.
Horváth Attila József állami intézetben nevelkedett hatéves koráig, majd megszökött – élettársával nyolc éve kerültek az utcára. A párnak az Utcáról Lakásba! Egyesület segített, akik már több mint 30 lakást újítottak fel, ahová 60-nál is több hajléktalan költözhetett be.
A Tisza Párt elnöke egy olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a kormány már évek óta tisztában volt azzal, hogy minden ötödik, állami gondozásban élő gyermeket bántalmaznak. Lázár János szerint az ő fellépésük eredménye, hogy nyilvánosságra kerülhettek a Szőlő utcában történtek, amiket 30-40 éve a szőnyeg alá
Erről beszélt az RTL Híradónak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Több érintett kamerán kívül arról beszélt, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak, hogyan és milyen státuszban dolgoznak majd a büntetés végrehajtás irányítása alatt. A Belügyminisztérium szerint még folyamatban van az új működési rend kialakítása a javítóintézetekben.
Gáspár Győző lánya Szijjártó Péter sajtóreferenseként dolgozik – közölte a Külügyminisztérium szóvivője. Az RTL Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz a hasonló eszközökkel a túlnyomórészt ellenzéki érzelmű fiatalokat próbálja megszólítani. Gáspár Evelin közösségi oldalán személyes élménybeszámolót tett közzé Szijjártó Péter mosz
Két kedvezményt is hirdetett az üzletlánc, azok is részesülnek az akcióból, akik a boltban vásárolnak, és azok is, akik házhoz szállítással intézik a bevásárlást.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén az állandónak tekinthető, felnőtt farkasok száma 15 és 25 közé tehető. A nemzeti park figyelmeztetett, hogy a farkasok territóriumon belül vetélytársként tekinthetnek a kutyákra, ez pedig az ebtartó tűrázókra nézve is veszélyes lehet.
Heves bírálatokat váltott ki Donald Trump terve, amely szerint az Egyesült Államok a belépés előtt elkérné több tucat ország állampolgáraitól közösségi médiafiókjaik, telefonszámaik és e-mail címeik előzményeit. A javaslat Magyarországot is érintheti.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Azok a 65 év felettiek, akik vasárnap éjfélig megrendelik a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják – erről beszélt Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-videójában.
A hazai közoktatás nem a kreatív diákoknak kedvez, de az elmúlt 15-20 évben a tehetség témája sokkal láthatóbbá vált. A szülőknek és a tanároknak is nagy szerepe van a tehetséges diákok felismerésében, de kérdés, meddig terjed az iskola hatásköre.
2026-ban átlagosan bruttó 8,6 százalékos béremelést tervez a főváros a Budapest-család munkavállalóinál – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. A bejelentés a kormány 3,6 százalékos inflációs előrejelzésén alapul, ugyanakkor a szakszervezetek szerint a mostani megállapodás nem jelent azonnali megoldást a fővárosi cégek bérproblémáira.
Bennfentes információk szerint Vilmos walesi herceg trónra kerülésekor nem fog kesztyűs kézzel bánni a botrányaiba belebukott nagybátyjával, az egykori herceggel, Andrással. Korábban mi is megírtuk a Mosthir.hu-n, hogy Vilmos herceg nem elégedett apja, III. Károly döntésével, és amikor királlyá koronázzák, drasztikus lépéseket fog megtenni a nagybá
Egy 2021-ben készült, 47 oldalas jelentés részletesen feltárta az állami gyermekvédelem súlyos problémáit, ám a dokumentumot a kormányzat eltitkolta – állítja Magyar Péter. A Belügyminisztérium az ATV Híradónknak küldött válaszában azt írta: Magyar Péter "szorult helyzetében" annyit bizonyított, hogy a gyermekvédelmi hatóságok és szakemberek végzik
Itt a hétvége, a kutyás gazdik pedig jól tudják, hogy négylábú kedvenceik ilyenkor különösen igénylik a törődést. Minden kutyus egyedi személyiség, most pedig megmutatjuk, hogyan árnyalja ezt a képet a csillagjegyük. És adunk ehhez igazodó kimozdulós hétvégi tippeket gazdinak és kutyusnak közösen. A nagyszülő és unoka kapcsolat az egyik legfontosab
Ez még nem minden, a politikus ugyanis minden egyes fellépésért további 150 ezer forintot tehet zsebre. A Sándor-palota mindezt a Népszava közérdekű adatigénylésére adott válaszából kiderült.
A fehér karácsony Magyarországon ma már inkább vágy, mint valóság. Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás hatására egyre enyhébbek a telek, kevesebb a hó. Így a klasszikus, hólepte ünnepek esélye jóval kisebb, mint például a 20. század második felében. A meteorológiai adatok szerint az elmúlt 30 évben mindössze 5-6 alkalommal volt igazán havas a ka
A világ sok klasszikus, kedvelt úti célja került fel egyfajta tiltólistára az utóbbi időben. A magyar külügy piros jelzéssel látott el több tucat országot és régiót, ahová nem javasolt utazni az ott található jelenlegi helyzet miatt. Vannak köztük magyar kedvencek is. A Mosthir.hu-n rendszeresen adunk tippeket, mit és hol érdemes felfedeznie az uta
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a bántalmazásról készült videó vállalhatatlan. Azt állítja, a felvételeket a kormány tagjai is a sajtóban látták először, szerinte ez nem egy politikai ügy.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai kommandósokkal csaptak le egy szabadszállási párra, akik hosszabb ideje különféle kábítószerek értékesítésével finanszírozták a megélhetésüket – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. A közlemény alapján a nyomozók és a kommandósok december 10-én hajnalban
Videointerjú-részlet jelent meg a miniszterelnökkel, a teljes beszélgetés nyilvánosságra hozatala előtt egy, a Szőlő utcai, gyermekek elleni incidensekről mondta el a véleményét a kormányfő.
Szombaton újabb helyszínen, ezúttal Mohácson tartanak háborúellenes nagygyűlést a Digitális Polgári Körök. A rendezvényen Orbán Viktor is felszólal, amit élőben közvetítünk.
Az MNB előzetes adatai alapján a magyarok mintegy 12 626,5 milliárd forintot tartanak lekötés nélkül a bankszámlájukon. A legnagyobb baj ezzel az, hogy ez az összeg jellemzően nem kamatozik, így az inflációnak megfelelően veszít a vásárlóértékéből. De vajon van olyan megoldás, amivel lekötés nélkül ellensúlyozni lehet az éves áremelkedés pénzzabáló
A miniszterelnök azt is elmondta: a javítóintézetek felügyeletét azért adták át a büntetés-végrehajtási területnek, mert ott "inkább van rutin arra, hogy hogyan kell működtetni fiatalkorúak börtönét, javítóintézetét".
A miniszterelnök szerint döntetlenre kell feljönniük a digitális térben, hogy meg tudják nyerni a választást, de még az ellenfél áll jobban. Rákay Philip busómaszkban lépett színpadra a mohácsi DPK-gyűlésen, és a legkisebb magyarnak nevezte a Budapesten tüntető Magyar Pétert.