A tengerjárós nyaralások néhány éve még az elérhetetlen luxus szinonimájaként éltek a köztudatban, mára azonban az egyik legnépszerűbb utazási formává váltak. Aki egyszer belekóstol ebbe az élménybe, nagy eséllyel újra hajóra száll. A tengerjáró turizmus gyorsabban fejlődik, mint az utazások egyéb formái. Az előrejelzések szerint pedig az idén mind
Időjárás: Érdekes fordulat készülődik. Arról már szombat reggel írtunk a Mosthir.hu oldalon, hogy vasárnap egy méretes hidegfront lepi meg az országot, ami erős széllel érkezik. A meteorológia 3 vármegyére máris kiadta a veszélyjelzést, ugyanis 70 km/h-nál erősebb széllökések is lehetnek. Mikor lehet hó Budapesten? Az Időkép friss adatai azt mutatj
Hajnalban kezdődött, üldözéssel folytatódott, és a Megyeri hídon ért véget annak az autósnak a menekülése, aki a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott karácsony első napján. A sofőrnél és utasainál kábítószergyanús anyagokat találtak, mindhárman pozitív gyorstesztet produkáltak, a jármű pedig nem a saját rendszámával közlekedett.
Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-sze
A statisztikai adatok szerint ma már nagyjából minden 22. gyerek évet ismétel. Azáltal, hogy valójában nem iskolaéretten kerülnek a gyerekek az oktatási intézményekbe, akár folyamatos kudarcnak lehetnek kitéve.
Elgázolt egy embert a vonat Vácon, a Kodály Zoltán úti átjáró közelében - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton az MTI-vel. A balesetben egy nő meghalt.
December 24-én az Építési és Közlekedési Minisztérium kiírta a budapesti Déli Körvasút harmadik ütemének tervezésére és kivitelezésére vonatkozó közbeszerzést. A pályázatra február 16-ig lehet jelentkezni, a nyertesnek pedig 44 hónap áll majd rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. A projekt a Déli Körvasút pesti szakaszának fejlesztését célozza,
Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán szombaton. Menczer Tamás arról írt, hogy karácsony másnapján Párizs belvárosában egy férfi megkéselt három nőt, a támadó 25 éves, afrikai származású, büntetett előéletű. A politikus szerint Magyar Péter
Az ingyenes készpénzfelvétel határának 300 ezer forintra emelését elsőre kedvező lépésként értékelik, ugyanakkor Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke szerint a változás a banki díjak növekedéséhez is vezethet.
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán keresztül nem lesz lehetőség útdíjegyenleg feltöltésére, jegyvásárlásra és e-matrica beszerzésére sem mindenhol, ezért az érintetteknek előre kell gondoskodniuk ezek megváltásáról – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint néhány órán át nem lehet útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni.
Év végi videós válogatásunkban Simor Dániel kollégánk egy tavaszi, Kocsis Mátéval készült személyeskedő interjú történetét meséli el, és kiderül az is, hogy mi a közös Magyar Péterben és a Fidesz frakcióvezetőjében.
Jövő év elejéig 101 új mentőautó áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat egységeinél, ezzel tovább korszerűsítve a járműállományt. A fejlesztés részeként szombaton a pesthidegkúti mentőállomáson adtak át egy új mentőkocsit, amely világszinten is a legmodernebbek közé tartozik. Az új járművek beszerzése 9 milliárd forintba került, és az OMSZ flot
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt szombaton.
Szent István diakónus, az első keresztény vértanú példája azt mutatja, hogy választhatjuk az igazságosságot akkor is, ha ez áldozattal jár, a békét részesíthetjük előnyben a félelemmel szemben, önmagunk helyett szolgálhatjuk a szegényeket – fejtette ki XIV. Leó pápa december 26-án délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. – olvash
Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (Omsz) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet. A segítő szakmákban, mint a mentősök, nincsen karácson
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan zavartalanul közlekedhetnek a vonatok – hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-csoport.
A Sajó völgyében a szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége – közölte szombaton a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az előző napi mérések alapján.
Szántó Georgina tavasszal még selejtként hivatkozott a Telexre, most már a rendszer lejáratásáról ír. A kérdéseinkre azt válaszolta, hogy azoknak most nincs relevanciája.
Hosszú távon megéri szuverénnek, békésnek, szabadnak maradni, nemet mondani a háborús készülődésre, ez a "magyar út" – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandiner Reakció című, szombaton publikált online műsorában. Orbán Balázs a 2025-ös év összegzéseként elmondta, ebben az évben változás volt világpolitika a színpadán, az Amerikai Eg
Újabb mérföldkőhöz érkezett Orbán Viktor közösségi médiás jelenléte: a miniszterelnök Facebook-oldalát már több mint 1,5 millióan követik. Ez azt jelenti, hogy egyetlen év alatt több mint 200 ezerrel nőtt a követőtábora, hiszen tavaly decemberben még körülbelül 1,3 millióan követték a kormányfőt a platformon.
Az Alternatíva Németországért (AfD) ellenfelei azzal vádolják a pártot, hogy parlamenti eszközökkel igyekszik érzékeny információkat feltárni fegyverszállítási útvonalakról és drónelhárítási képességekről, amelyek orosz hírszerzési érdekeket szolgálhatnak.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a tiszások azért nem mondják el, mire készülnek, mert akkor megbuknának. Úgy hiszi, hogy a választás után a középosztályon csattanna az ostor, ha a TISZA Párt kerülne hatalomra.
Földrengés történt Tajvan északkeleti partjai közelében - közölte a tajvani meteorológiai szolgálat. A rengés epicentruma a tenger alatt helyezkedett el, Yilan városától mintegy 32 kilométerre, körülbelül 73 kilométeres mélységben.
A 2020-as évek felfalták a nagy, zajos szilveszteri városi tűzijátékokat a magyar vidéken, helyüket pedig egyre inkább a csendes, de látványos fényjátékok veszik át – ez derül ki a Blikk körkérdésére adott válaszokból.