2025. december 1. hétfő

dec. 1
20:45
Gyula Tv Híradó 2025.12.01. (Gyulatelevízió)
Témák: A várakozás izgalma került a középpontba a vasárnapi, gyulai, adventi ünnepségen. A város koszorúján Görgényi Ernő polgármester gyújtotta meg az első gyertyát. 60 karácsonyis diákra tűzték fel a szalagot a művelődési központ színpadán. Az eseményen elhangzott, a sikerhez kell a hit és Jézus tanítása. Karácsonyfa díszítő versenyt rendeztek sz
dec. 1
20:48
Áprilisban derült ki Kálloy Molnár Péter betegsége (ATV)
Hétfőn érkezett a hír, miszerint 55 éves korában, rövid lefolyású betegség után elhunyt Kálloy Molnár Péter.
dec. 1
20:54
Fordulat a budapesti válságban: a főváros tárgyalásra kényszerítené a kormányt (Pénzcentrum)
A Fővárosi Közgyűlés felszólítja a kormányt: folytassa a főpolgármesterrel a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az alaptörvényben rögzített fenntartható költségvetési gazdálkodás elve ténylegesen érvényesülhessen a Fővárosi Önkormányzat költségvetési gazdálkodásában - tartalmazza az a határozat, amelyet a közgyűlésnek a BKV Zrt. kelenföldi buszgar
dec. 1
21:03
Takács Péter egészségügyi államtitkár lehet a Fidesz jelöltje a szorosnak ígérkező pápai körzetben (SzMo)
A Fidesz csúnyán megégett itt, ezért most egy nagyágyút küldenek. A kérdés, hogy egy budapesti államtitkár vissza tudja-e hódítani a láthatóan kormánnyal szembefordult körzetet?
dec. 1
21:30
Orbán a volt munkatársáról: emberek közé nem szabad engedni (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este a Facebookon azt írta, nyilvánosságra került a tiszás megszorító csomag, amely szerinte 600 oldalból áll, hat aláírás szerepel rajta, és "50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz".
dec. 1
22:03
Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül (Demokrata)
A most kihirdetett projektek közül 8 budapesti, 3 pedig vidéki helyszínhez kapcsolódik.
dec. 1
22:21
Tökéletes megtévesztés: összeházasodnak, viccelődnek, összevesznek, meccsre járnak a fideszes kamuprofilok az AI-képeik alapján (SzMo)
A megtévesztés tökéletes: a profilok mögött komplex sorsok és kitalált drámák állnak. A cél, hogy a kormánypárti üzenetek minél több emberhez jussanak el, hitelesnek tűnve.
dec. 1
22:51
"Magyarország kormánya meg akarja roppantani a gerincünket, de mi ezt nem hagyjuk" – Fáklyás menettel vonult a Várba Karácsony Gergely (SzMo)
A Fővárosi Közgyűlés nem mondta ki a csődöt, de a főpolgármester a Várba vitte a papírt. A kormány szerint csak akkor segítenek, ha hivatalos a baj, a harc januárban folytatódik.
dec. 1
23:33
"Nagyon korán elkezdett tolmácsolni kormánytagoknak" – a félrefordító tolmácsról volt kollégája beszélt az Rtl Híradónak (SzMo)
Putyin nézeteltérésekről beszélt, a fordításban mégis remek együttműködés lett belőle. A külügyminiszter elmagyarázta, mi történt a megbeszélésen.

2025. december 2. kedd

dec. 2
0:24
24.hu: Erdélyi származású kőműves verte halálra a 25 éves fiatalt a Morrison's 2-ben (444.hu)
"Verekedni akart, mert nem tetszett neki, hogy viccelődök" – állította kihallgatásakor a gyanúsított a lap szerint.
dec. 2
0:27
Szakértők az idei fenyőfakínálatról: nagy a kínálat, emelkedtek az árak (Infostart)
A Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy az utóbbi évtized során hatalomátvétel volt a legnépszerűbb fenyőfajták rangsorában, mostanra a nordmann lett az igazán népszerű. Szánjon rá bármennyit is egy háztartás, a kínálattal egyelőre nem lesz gond. Hazánk legfőbb fenyőtermelő települése, Surd polgármestere
dec. 2
0:27
200 ezren álltak ki a nyíregyházi állatpark igazgatója mellett (rtl.hu)
A Fidesz helyi szervezete árulónak nevezte és lemondásra szólította fel Gajdos Lászlót, aki a Tisza Párt színeiben indul Nyíregyházán. Az igazgató mellett már 200 ezren írtak alá petíciót, ő maga pedig szerencsétlen balesetnek nevezte a támadást.
dec. 2
0:27
Több száz éves emberi csontokat dobott ki egy professzor a ferencvárosi lomtalanításkor (Telex)
A tanár a szemléltető eszközöket otthonában halmozta fel, de már nem volt rájuk szüksége.
dec. 2
0:27
2025.12.02. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Az igazi karácsonyra készít fel bennünket advent.
dec. 2
0:28
Megszavazták Karácsony javaslatát a buszgarázsban tartott rendkívüli közgyűlésen (444.hu)
12 igennel, 10 tartózkodással, a Tisza el se ment a szavazásra.
dec. 2
0:31
Óriási a tét - a kelenföldi buszgarázsban ülésezik a fővárosi közgyűlés (Infostart)
A 17 óra után kezdődött rendkívüli ülés megnyitóján Karácsony Gergely jelezte, hogy a megszokott, szavazógépes voksolás helyett ezúttal kézfelemeléssel lehet szavazni.
dec. 2
0:31
Lakmusz: kamuprofilok segítik a Fideszt a Facebookon (rtl.hu)
A tényellenőrző portál kutatása szerint a kamuprofilok egymással is kapcsolatba lépnek, amivel a saját maguk hitelességét és a kormánypárti tartalmak elérését is növelik.
dec. 2
0:31
Karácsony: Olyan magától értetődő módon jár Budapest számlájára a kormány, mint a miniszterelnök Moszkvába (Telex)
A kelenföldi buszgarázsban tartott rendkívüli közgyűlés után a főpolgármester a Clark Ádám térről a Karmelitához vonult a főváros fizetőképtelenségét kimondó határozattal.
dec. 2
0:32
"A tét a város autonómiájának megőrzése" – Karácsony kétezer emberrel felgyalogolt a Karmelitába (444.hu)
Miután a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a főpolgármester javaslatát, a főpolgármester személyesen vitte el azt a Karmelitába.
dec. 2
0:35
Bértábla, új Nemzeti Alaptanterv, tananyagcsökkentés – PSZ-követelések a következő kormánytól (Infostart)
A Pedagógusok Szakszervezete ötven pontban foglalta össze, mit vár el a 2026-ban megalakuló új magyar kormánytól. Az önálló oktatási minisztérium mellett a többi között a központosítás megszüntetését, egy új Nemzeti Alaptantervet és a bértábla visszaállítását is követeli az érdekképviseleti szervezet.
dec. 2
0:35
Beteg lehetett a tolmács a Putyin-Orbán megbeszélésen (rtl.hu)
Volt kollégája kiváló szakembernek nevezte a tolmácsot. A külügyminiszter szerint nem volt félreértés, mert jegyzetelt, és a találkozó után pontosan elmondta Orbán Viktornak, miről beszélt Putyin.
dec. 2
0:35
Minden pénzük elfogyott a Pest vármegyei kutató-mentőknek, Facebookon kérnek segítséget (Telex)
A speciális járműveikre nagyon drága a biztosítás, ezzel lenullázták a tartalékaikat.
dec. 2
0:36
Segítséget kér a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat, elfogyott a pénzük (444.hu)
Hiába segítettek a törökországi földrengésnél és Kaszás Nikolett keresésénél, a kormány nem osztott nekik lapot.
dec. 2
0:39
Egyre kevesebben érik el az átlagosnak tartott életszínvonalat az Egyensúly Intézet szerint (Infostart)
Némileg javult a magyarok életszínvonala, de a lakosság 45 százaléka még mindig havi 300 ezer forintnál kevesebb bevételből él – olvasható az Egyensúly Intézet a 2025-ös kutatásában.
dec. 2
0:39
A Nyíregyházi Állatpark igazgatóját megviselik az őt érő támadások, de kisállatai segítik a feszültség kezelésében (Telex)
"Azért én egy pillanat alatt megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg" – mondta a Tisza jelöltje.
dec. 2
0:40
Hivatalos: Matolcsy embere helyett Banai Péter Benő lett a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke (444.hu)
A Matolcsy-csapathoz tartozó előde, Virág Barnabás november 21-én mondott le a pozíciójáról.
dec. 2
0:43
Döntött a közgyűlés, Budapestnek a kormány segítségére van szüksége (Infostart)
Rendkívüli ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés, amelynek helyszíne ezúttal nem a Városháza, hanem a kelenföldi buszgarázs volt.
dec. 2
0:47
Különleges díszkivilágítást kapott Budapest egyik legszebb parkja (Infostart)
Országosan is egyedülálló ingyenes fénypark, valamint sokszínű ünnepi programkínálat, köztük több ingyenes rendezvény várja a családokat az adventi időszakban a Városligetben.
dec. 2
0:51
A főváros felszólítja a kormányt, hogy tárgyaljon a főpolgármesterrel (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés felszólítja a kormányt: folytassa a főpolgármesterrel a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az alaptörvényben rögzített fenntartható költségvetési gazdálkodás elve ténylegesen érvényesülhessen a Fővárosi Önkormányzat költségvetési gazdálkodásában - tartalmazza az a határozat, amelyet a közgyűlésnek a BKV Zrt. kelenföldi buszgar
dec. 2
0:55
Új applikáció jelent meg kéktúrázóknak útvonaltervezővel és digitális bélyegzéssel (Infostart)
Magyarországon belül két tetszőleges pont között úgy lehet megtervezni az útvonalat, hogy a lehető leghosszabban a Kéktúra nyomvonalán haladhassunk. Az új alkalmazást a siófoki Aktív Magyarország Konferencián mutatták be, ahol Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár azt is bejelentette, hogy az aktív életmód népszerűsítése érdekéb
dec. 2
0:59
Tüntetők vonultak a Karmelita kolostorhoz (Infostart)
A fővárosi közgyűlés rendkívüli ülését követően a főpolgármester több száz tüntető élén a budai várba vonult.
dec. 2
1:03
Újabb karácsonyi adománygyűjtés indult (Infostart)
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös karácsonyi adománygyűjtése, az Adni Öröm! elnevezésű jótékonysági akció. A tartós élelmiszergyűjtés első szakaszában a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben megvásárolható adománykártyák segítségével lehet támogatni a rászoruló családokat.
dec. 2
4:30
Banki csalások terjednek SMS-ben – az MNB közleményt adott ki (ATV)
Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki
dec. 2
5:00
Kiderült egy nagyon furcsa dolog a Szabad Európa kinyírásáról (ATV)
A Szabad Európa Rádió Magyarországot leszámítva minden kelet-európai és balkáni országban tovább működteti szolgáltatásait, miután az USAGM utasítást adott ki a budapesti szerkesztőség bezárására.
dec. 2
5:39
A nyugdíjasok most árgus szemekkel figyelhetik a számlájukat (Infostart)
A hagyományostól eltérő időpontba érkezik a decemberi nyugdíj. A jövő évben a nyugdíjemelés mellett egyéb plusz bevételekre is számíthatnak az idősek.
dec. 2
6:15
Drágulás ide vagy oda, ebből a termékből a magyarok többsége nem enged (Infostart)
Az aszály és a kártevők növekvő jelenléte ellenére a minőségi hazai fenyők a teljes kereslet 75-80 százalékát fedezhetik.
dec. 2
6:27
Galgóczi Ágnes: itthon is berobbant a szifilisz, új intézkedésre is szükség volt (Infostart)
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma. A helyettes országos tisztifőorvos az InfoRádióban elmondta: az érintetteknek mindenképpen orvoshoz kell fordulniuk, a bőr- és nemibeteg-gondozók tudnak megfelelő és alapos segítséget nyújtani. Kitért arra is, hogy bizonyított fertőzés
dec. 2
6:30
Fűt-fát megígér Orbán a településeknek, ahol Magyar Péter megjelent az országjárásán (444.hu)
Ráadásul ezek többségében ellenzéki, vagy független vezetésű települések, ami szokatlan gálánsság a Fidesztől. Főleg sportcélú, egészségügyi és oktatási beruházásokról van szó, több tízmilliárd értékben. A döntések a Magyar Közlönyben jelentek meg.
dec. 2
6:54
"Megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg, ezt látta a kutyám is, meg a macskám is" – a tiszás Gajdos László a fideszes támadáshullámról (444.hu)
A nyíregyházi Tisza-jelölt, a helyi állatpark igazgatója azt mondja, 15-15 évet dolgozott MSZP-s és fideszes testülettel, eddig senkinek nem volt baja vele.
dec. 2
7:06
Lázár János: az átlagkeresetet fel kell tolni egymillió forintra (ATV)
Takács Péter arról beszélt Facebookon, hogy a Tisza megszüntetné az ingyenes egészségügyi ellátást, míg Lázár szerint ellenfeleik hazudoznak.
dec. 2
7:09
Orbántól követel bocsánatkérést Magyar Péter, amiért a kormánymédia beleszállt a Nyíregyházi Állatpark tiszás igazgatójába (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 2
7:33
Hogyan felejthet el egy önkormányzat beszedni 393 millió forintnyi bérleti díjat? (Telex)
Az I. kerületi önkormányzat 2021 nyarától nem küldött számlákat a Halászbástya Éttermet üzemeltető cégnek. A fideszes polgármester szerint elődje, V. Naszályi Márta emberei lehetnek felelősek. A volt polgármester viszont feljelentést tett, hogy független hatóság vizsgálja ki a mulasztást. Arról pedig már döntött is a testület, hogy mi lesz az elmar
dec. 2
7:35
21 Kutatóközpont: Csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között (Telex)
A teljes népesség körében 4, a pártot választani tudók között 7 százalékpont Magyar Péterék előnye.
dec. 2
7:36
Lázár János: az átlagkeresetet fel kell tolni egymillió forintra (ATV)
Takács Péter arról beszélt Facebookon, hogy a Tisza megszüntetné az ingyenes egészségügyi ellátást.
dec. 2
7:45
444: Pár nap alatt oda ígért pénzt Orbán, ahol Magyar Péter is járt (Telex)
A lap térképre tette azokat a településeket, ahova nagyobb fejlesztést, beruházást ígért a miniszterelnök november végén.
dec. 2
8:00
Jelentős Tisza-előnyt, de zárkózó Fideszt, és hárompárti parlamentet mért a 21 Kutatóközpont (444.hu)
A pártot választani tudók között egyéves csúcson van a kormánypárt, de egy "most vasárnapi" választást még így simán nyerne a Tisza, 108 képviselője lenne.
dec. 2
8:03
Somogyi Zoltán: Magyar Péter felidegesítette Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását (SzMo)
Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a Tisza helyben jól beágyazott jelöltjeinél ez komoly kihívás.
dec. 2
8:09
21 Kutatóközpont: Továbbra is vezet a Tisza Párt, de a Fidesz csökkentette a hátrányát (SzMo)
A pártot választani tudók között 47-40 az arány Magyar Péterék javára. Huszonkét választókerületben viszont rendkívül szoros az állás.
dec. 2
8:15
Fiatal kereszténydemokraták buktathatják meg a koalíció tervezett nyugdíjreformját a Bundestagban (Infostart)
A CDU fiataljainak csoportjától függhet a tervezett nyugdíjreform sorsa Németországban. A vita hetek óta tart, most azonban "sorsdöntő" szakaszba érkezett.
dec. 2
8:27
Az ukrán-magyar határszakaszon 4299 ember lépett be Magyarországra (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 25 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Keresés