2025. december 10. szerda

dec. 10
11:33
Meghalt Balázs Péter színművész (SzMo)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 82 éves korában hunyt el. A gyászhírt a Szolnoki Szigligeti Színház közölte.
dec. 10
11:39
Hat év múlva 19 perc alatt ki lehet majd jutni Ferihegyre – részletek (Infostart)
Eddig nem ismert információkat osztott meg a reptéri gyorsvasút megvalósításáról a szerda reggeli Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
dec. 10
11:39
Magyar: A kegyelmi ügytől a Szőlő utcáig körbeértünk, nincsenek politikai felelősök, csak a mismásolás megy (444.hu)
A Tisza elnöke azt mondta a gyermekvédelemről, hogy "elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból, a köztársasági elnök hallgatásából".
dec. 10
11:45
Hadházy: Húszmilliós EU-támogatásból épített "vendégházat" egy fideszes polgármester, amiben ő lakik (SzMo)
A képviselő posztja szerint a pályázatban azt írták, hogy a projekt egy stabil, jövedelmező családi vállalkozás lesz. Ugyanakkor a szálláshelynek nincs nyoma az online foglalási oldalakon.
dec. 10
12:03
Gyermekvédelmi javaslatcsomagot fogadott el az Országgyűlés (Infostart)
A gyermekvédelmi dolgozók megismerhetik a gondozottak szüleinek bűnügyi adatait, a háziorvosokat pedig megkímélik az oltásellenesek pereitől – egyebek mellett ezeket a módosításokat tartalmazza az a szerteágazó javaslatcsomag, amelyet 135 igennel, 35 nem ellenében és 12 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.
dec. 10
12:03
Ismét megjelentek a tűzifacsalók (Demokrata)
A vásárlókat súlyosan megkárosító csalók már az E.ON Zrt-t és állami erdőgazdaságok nevét is felhasználják, hogy elnyerjék az emberek bizalmát.
dec. 10
12:09
A Diákváros megépítése lesz a kollégiumi fejlesztések zászlóshajója (Demokrata)
A diákváros legkésőbb három év múlva fogadhatja lakóit, mondta Varga-Bajusz Veronika.
dec. 10
12:15
"Isten veled, barátom" – Orbán Viktor búcsúja Balázs Pétertől (Infostart)
A magyar miniszterelnök is elbúcsúzott közösségi oldalán a szerdán elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai-díjas színészről.
dec. 10
12:21
Így venné át a kormányzást a Tisza: Magyar Péter fontos bejelentéseket tett az első frakcióülésen (SzMo)
A pártelnök Balatonfüreden bejelentette a kormányprogram ütemezését. Egy 50 fős szakértői csapatot állítanak fel "az Orbán-kormányzás örökségének feltárására és nyilvánosságra hozatalára".
dec. 10
12:39
Karácsony Gergely reagált arra, hogy rendőri felügyelet alá kerültek a javítóintézetek (SzMo)
A főpolgármester a néhai Ferenc pápa szavait idézte, aki szerint elfogadhatatlanok a hivatalszagú mentegetőzések, amikor gyerekekről van szó.
dec. 10
12:39
A Debreceni Javítóintézet igazgatóhelyettesét nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére (Telex)
Varga László Balázs megbízott igazgatói kinevezése 2026. április 30-ig szól.
dec. 10
12:51
Lazítja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket a kormány egyes munkakörök esetében (Infostart)
Átalakította a nemzetbiztonsági ellenőrzések rendszerét az Országgyűlés. A 140 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett elfogadott módosítások parlamenti vitájában elhangzott számos kifogás.
dec. 10
12:57
Itt a megoldás: bevezették a perelévülés jogintézményét (Infostart)
Megoldást talált az Országgyűlés arra a problémára, hogy vannak olyan bírósági perek, amelyek az egyik fél halála miatt nem tudnak folytatódni vagy lezárulni. A 137 igennel, 48 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadott törvénymódosítás egy új jogintézményt vezetett be.
dec. 10
12:57
24.hu: Gyanúsítottként hallgatták ki a hétfőn lemondott igazgatót a Szőlő utcai ügyben (SzMo)
A lap szerint Kovács-Buna Károly mellett egy volt rendészeti vezetőt is őrzetbe vettek kedden. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy az ügynek ezzel már hat gyanúsítottja van.
dec. 10
12:57
Rendőrök mennek a javítóintézetekbe (Demokrata)
Rendőrségi felügyelet alá kerülnek a javítóintézetek, az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
dec. 10
13:03
Nincs megállás a Szőlő utcai ügyben, a bűnügyi akciók folytatódnak (ATV)
A nyomozó ügyészség szerdán folytatja a Szőlő utcai ügyben megkezdett bűnügyi akciót; a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárási cselekményei továbbra is zajlanak – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség.
dec. 10
13:03
Pottyondy Edina: A jó k.rva anyjukat! Sikerült az erőszaktevő strici után találni egy szadista agresszort (SzMo)
A közéleti influenszer a Szőlő utcai botrányra reagált. Szerinte a kormány lapít, a Fideszt pedig csak a "Zsolt bácsi-ügy" érdekelte, mert féltek a botránytól.
dec. 10
13:03
Brutális járványveszély Magyarországon (Demokrata)
Elmaradnak a szűrések, terjed a fertőzés.
dec. 10
13:15
Szabálysértési eljárás indult Ruszin-Szendi ellen a fegyverviselése miatt (444.hu)
Egy ügyben a rendőrség már megszüntette az eljárást, mert kiderült, hogy Ruszin-Szendi mégsem viselt fegyvert.
dec. 10
13:15
Nemcsak a Szőlő utcában, más javítóintézetekben is megjelentek a rendőrök, miután a kormány a büntetés-végrehajtás irányítása alá rendelte ezeket (Telex)
Úgy tudjuk, a rendelet után más intézményekbe, köztük az aszódiba is kivonultak a hatóságok, hogy átvegyék a felügyeletet.
dec. 10
13:21
Parlamenti vita a magyar felsőoktatásról: aranykor vagy valami egészen más? (Infostart)
Egységes pályakövetési rendszert vezetett be a felsőoktatásban az Országgyűlés, és megalapították a tiszteletbeli, illetve a vendégprofesszori titulust. Az erről szóló, 133 igennel, 21 nem ellenében és 30 tartózkodás mellett elfogadott törvénymódosítások parlamenti tárgyalása alkalmat szolgáltatott annak megvitatására, hogy a magyar egyetemek az ar
dec. 10
13:36
Bóka János nem utazik Ukrajnába: politikai show-nak nevezte az uniós miniszterek találkozóját (SzMo)
A dán elnökség az ukrán EU-csatlakozás támogatására szervezte a találkozót. Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint ezzel csak nyomást akarnak gyakorolni a józanul gondolkodó tagállamokra.
dec. 10
13:36
Módosították az atomtörvényt (Demokrata)
Az Országgyűlés számos törvénymódosításról döntött a szerdai ülésén.
dec. 10
13:36
Lelki napot tartottak a Karácsonyi iskolában (Gyulatelevízió)
Egy különleges, a megszokottól eltérő lelki napot rendezett a Karácsonyi János Általános Iskola és Gimnázium. Ez alkalommal az első osztályosoktól kezdve az utolsó éves gimnazistákig együtt töltötték a napot. Többek között Csiszér László és zenekara adott koncertet a diákoknak elősegítve az adventi készülődést. Csiszér László már több, mint két é
dec. 10
13:38
Húsz éves jubileumot ünnepeltek a polgári nyugdíjasok (Gyulatelevízió)
Jeles évfordulóhoz érkezett idén a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete, hiszen a napokban már a szervezet fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték. Az eseményen felidézték a kezdeteket is, két évtizeddel ezelőtt közel sem ideális körülmények között kezdték meg a munkát. 2010 körül már ötven tagja volt a szervezetnek, utána pedig tovább bővü
dec. 10
13:48
Jön az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzés (Demokrata)
Az Országgyűlésben elfogadták a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását.
dec. 10
13:54
Szigorítják a hitelreklámozást (Infostart)
Elvileg sokkal közérthetőbb lesz a fogyasztói hitelek kockázatairól szóló tájékoztatás: az Országgyűlés átültetett a hazai jogrendbe egy 2023-as uniós irányelvet, amely egy 15 évvel korábbi dokumentum helyébe lépett. A parlament 140 igen szavazattal, 24 nem ellenében és 20 tartózkodás mellett döntött az előterjesztésről.
dec. 10
13:54
Telex: Máris új igazgatót neveztek ki a Szőlő utcai javítóintézet élére (SzMo)
A vezetőváltásra azért volt szükség, mert az eddigi megbízott igazgató hétfőn lemondott, miután olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken javítóintézetis fiatalokat bántalmaz. A lap szerint már be is mutatták a dolgozóknak az új vezetőt, aki a Debreceni Javítóintézet igazgatóhelyetteseként dolgozott eddig. Az is kiderült, meddig szól a me
dec. 10
14:00
A 14. havi nyugdíj bevezetéséről és Sulyok Tamás megerősítéséről is döntött a parlament (Telex)
Két és fél óra alatt 54 indítványról szavazott az Országgyűlés szerda délelőtt.
dec. 10
14:06
Így kaphat majd nevet sok Magyarországon született gyerek (Infostart)
A jövőben a nemzetiségi önkormányzatok dönthetnek arról, hogy a nemzetiségi származású gyerekeknek milyen keresztneveket szabad adni, de tiszteletben kell tartaniuk az új – immár a kulturális miniszter által jóváhagyott – névjegyzékre vonatkozó törvény alapelveit. Az erről szóló módosítást 166 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 13 tartózkodás mel
dec. 10
14:06
Egyszerűbb lesz elszállíttatni a közlekedést zavaró járműveket (Demokrata)
Emellett a közúti ellenőrök testkamerával kép- és hangfelvételt készíthetnek.
dec. 10
14:18
Orbán Viktor: Mély megrendüléssel értesültem Balázs Péter barátom haláláról (SzMo)
A színművész 82 éves korában hunyt el. A miniszterelnök a Facebook-oldalán mondott köszönetet Balázs Péternek az elmúlt évek munkájáért.
dec. 10
14:24
Sikerült megmenteni a "Balatont", csúcstechnológiával oldották meg a problémát (ATV)
Felújítás után visszakerült eredeti helyére a siófoki kikötőben található Balaton-makett, amelynek műszaki problémáit egy miskolci cég speciális technológiai megoldással hárította el.
dec. 10
14:24
Újabb felvásárlás a 4iG-nél: teljesen bekebeleztek egy 10 milliárdos IT-céget (SzMo)
A hálózati megoldásokban utazó ACE Network került most teljesen a céghez. Ezzel lezárult a még 2021-ben megkezdett felvásárlási folyamat.
dec. 10
14:24
Két szabálysértési eljárás indult Ruszin-Szendi fegyverviselésével kapcsolatban, az egyiket már megszüntették (Telex)
A Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz egy Tisza-fórum miatt, de eddig nem történt gyanúsítás.
dec. 10
14:30
Új kedvezményt vezet be a MÁV, így juthat hozzá a jegyvásárlásnál (Menedzsment Fórum)
A vállalat az alkalmazáshoz köti azt.
dec. 10
14:30
Mostantól máshogy közlekedünk Magyarországon, mint korábban (Infostart)
Gyorsabban elszállítják az utak mentén veszteglő autókat, az igazoltató rendőrök testkamerát használhatnak, a kompokat is a közúthálózat részévé teszik és a vizsgaközpontok működését is átalakítják - egyebek mellett erről szólnak azok a törvénymódosítások, amelyeket 139 igen szavazattal, 28 nem ellenében és 16 tartózkodás mellett fogadott el az Ors
dec. 10
14:42
Változik a polgármesterek fizetése (Infostart)
Ezentúl a jegyzők állapítják meg a polgármesterek fizetését egy törvénymódosítás szerint, amelyet 134 igen szavazattal, 33 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés. A kormány szerint ez nem azt jelenti, hogy a jegyzők bármekkora béremelést adhatnak a saját munkáltatójuknak.
dec. 10
14:42
Magyar Péter: Van egy pont, ahonnan nincs tovább (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint az, ami a Szőlő utcai ügyben történik, a magyar állam bűnrészessége a gyermekek elleni erőszakban. A politikus videóban hív a szombatra meghirdetett tüntetésre.
dec. 10
14:42
Döntöttek Lázár János, Toroczkai László és Tordai Bence mentelmi jogáról (Demokrata)
Három országgyűlési képviselő mentelmi jogáról szavaztak szerdán az Országgyűlésben.
dec. 10
14:42
Úgy vezetett be egy 15 százalékos kedvezményt a MÁV, hogy közben egy kedvezőbbet meg eltörölt (Telex)
Átalakításnak mondják a változtatást. Azzal indokolják, hogy ez így szélesebb körben elérhető.
dec. 10
14:48
Megszűnik egy sportportál, a korábbi cikkek sem elérhetők (Infostart)
Hivatalosan is megerősítette a Ringier Sports Media Group (RSMG), hogy megszünteti a Sportal.hu online sportlap működését Magyarországon. A döntés a stratégiai portfólió felülvizsgálatát és a piaci, gazdasági körülmények alapos mérlegelését követi.
dec. 10
14:50
Költözik az Alkotmánybíróság (Infostart)
Módosította az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényeket az Országgyűlés. Az előterjesztést 134 igen szavazattal, 49 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadták el a parlamenti vitát követően.
dec. 10
14:54
Szabálysértési eljárás indult Ruszin-Szendi Romulusz ellen fegyverviselés miatt (SzMo)
A fideszes Budai Gyula közölte a hírt, miután a Legfőbb Ügyészség hivatalosan is válaszolt a kérdésére. Közben a Nemzeti Nyomozó Iroda egy másik ügyben is nyomoz a volt vezérkari főnök ellen.
dec. 10
14:54
Szőlő utcai ügy: újabb négy embert vettek őrizetbe, egyikük ablakkilinccsel ütötte a fiatalok fejét (Telex)
Az ügyben így hét embert vontak eljárás alá az elmúlt két napban.
dec. 10
15:00
László Róbert: Rémálom lett a kormánynak a gyerekvédelem témája (Telex)
A Szőlő utcai fejlemények politikailag veszélyesek a kormánypártoknak, ezért érdekük, hogy minél előbb lekerüljenek a napirendről – többek között erről, és egy friss kutatásról volt szó a Telex élő műsorában.
dec. 10
15:06
Ne vegye félvállról, halált is okozhat – Szlávik János intelmei az Arénában (Infostart)
Nem azért kell különleges fertőző betegségekre is szűréseket végezni, mert túl sok van belőlük, hanem azért, hogy mindenkit megvédjenek, akit meg lehet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője.
dec. 10
15:06
Dunakeszi polgármestere megvonná Juhász Péter Páltól a városi kitüntetését (444.hu)
Úgy látja, hogy az emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított igazgató érdemtelenné vált a közbiztonsági díjra.
dec. 10
15:08
Tápszereket hívott vissza a Nestlé, hányást is okozhat a bennük talált kórokozó (444.hu)
A baktérium által termelt toxin hőálló, úgyhogy nem nagyon lehet mit tenni ellene.
dec. 10
15:12
Újabb négy embert vettek őrizetbe a Szőlő utcában, ablakkilinccsel ütöttek a növendékek fejét (444.hu)
Az ügyészség szerint a hirtelen eljárásoknak semmi közük a nyilvánosságra került videókhoz.

Keresés