A gyermekek a társadalom legnagyobb értékei, ezért a nevelésükkel és védelmükkel foglalkozók munkája minden tiszteletet és elismerést megérdemel – mondta Sulyok Tamás.
A gyülekezési jog megsértése a vád a júniusi felvonulás miatt. A Párbeszéd politikusa szerint az egész eljárás egy politikai indíttatású figyelemelterelés a Szőlő utcai javítóintézetben történt "gyalázatról".
A Bloomberg arról írt, hogy Orbán Viktor köztársasági elnökként magánál tartaná a hatalmat függetlenül a 2026-os választások eredményétől. A kormány álhírnek nevezte az értesülést.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A szakemberek szerint a javítóintézetekbe kerülő fiatalok nem büntetésüket töltik, hanem segítséget kellene kapniuk a törvénytisztelő élethez. A Híradónak a Rákospalotai Javítóintézet volt vezetője azt mondta: évtizedes szakmai munka veszhet el, ha a nevelés helyét a rendfenntartás veszi át.
Még a kormánypárti válaszadók is úgy vélik, hogy a probléma szélesebb körű – sokak szerint pedig sem a Fidesz, sem a Tisza nem lesz képes orvosolni a kialakult helyzetet.
A magas energiaárak miatt csődközeli helyzetbe került a Menedékház Alapítvány. Műhely-Klub nevű programjuk több mint tíz éve nyújt védett közösséget állami gondozott fiataloknak. Egyikük arról beszélt a Híradónak, hogy számára a klub jelentette a családot, amíg állami gondozásban élt.Ha segíteni szeretné az Alapítvány munkáját, ezen a számlaszámon
Januártól 300 ezer forintig ingyenesen lehet pénzt felvenni a bankautomatákból. A Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondja, a változtatás többletköltséget okoz a bankoknak, amit várhatóan az ügyfelekre háríthatnak majd.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nyomatékosítani kívánja azt a nyilvánvaló tényt, hogy eleve teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében, függetlenül attól, hogy milyen közösségben, oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézményben, javítóintézetben,
A bántalmazásról készült videó robbantotta ki a botrányt, ami az igazgató lemondásához, majd letartóztatásához vezetett. Az ügynek már hét gyanúsítottja van.
Témák: Szerdán átvette a Nobel-díjat Krasznahorkai László. Az író szülővárosában ez alkalomból a Vigadóban szerveztek programokat. Krasznahorkai László nevét viseli az Erkel gimnázium könyvtára. A névadó eseményt csütörtök délelőtt tartották. Ötödik alkalommal rendezték meg a Pánczél Imre intézmény év végi gáláját. Az esemény idén is jótékonysági c
A TISZA Párt és Puzsér Róbert is az utcára hívja az embereket a hétvégén. A Szőlő utcai volt igazgatót emberkereskedelemmel és pénzmosással is gyanúsítják.
Orbán Viktor szerint még nem tudja, hogy mi lesz az eseményen. Az ötlet Lázár Jánosé volt, aki korábban javasolta, hogy csináljanak együtt egy ilyen rendezvényt.
A köztársasági elnök szerint teljes a nemzeti egyetértés a gyerekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében. Magyar Péter hazugnak nevezte Sulyok közleményét.
Megjelent a 2026-os évre vonatkozó, legfrissebb oktatási adatokra épülő Országos Gimnáziumi Rangsor. A Mathias Corvinus Collegium és az Oktatási Hivatal együttműködésében létrehozott rangsor, több mint 400 magyarországi gimnázium vizsgálatát követően, a legjobb 100 intézményt, valamint Budapest és a vármegyék legjobb eredményeit elérő iskoláit muta
A miniszter szerint "nehezen kezelhető fiatalokkal bántak nagyon rosszul", amiért az alkalmazottaknak vállalni kell a felelősséget, és valószínűleg nincsenek jó állapotok a javítóintézetekben.
A Magyar Kerékpárosklub és Budakalász Manófalva-dúlást követett egyeztetését követően a városvezető levelet írt az Aktív Magyarországért felelős államtitkárnak, az államtitkár most válaszolt, Forián-Szabó Gergely pedig meghívta Révész Máriuszt, hogy megmutassa neki, mi jött létre az EuroVelo6 vonalán öt év alatt.
A köztársasági elnök nyomatékosítani kívánja azt a nyilvánvaló tényt, hogy eleve teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében
Rekordkísérletet jelentenek be a szervezők a III. Karácsonyi Autós Felvonulásra, amelyet 2025. december 13-án, szombaton rendeznek meg Balatonalmádiban. A cél a legtöbb feldíszített autót felvonultató autókonvoj rekordjának felállítása.
A bankok által vállalt díjemelési moratórium 2026. június 30-ig befagyasztja a lakossági bankszámlák költségeit, ezt követően azonban – az infláció alakulásától függően – érdemi drágulásra lehet számítani.
A pápa után Donald Trumpnak a legjobb a megítélése a nemzetközi szereplők közül Magyarországon, de róla sincsenek nagyon pozitív véleménnyel a magyarok. Zelenszkij imázsa hozzáromlott Putyinéhoz, 2025-ben az ő megítélésük volt a legrosszabb a Policy Solutions kutatása szerint.
Ismert Fidesz-közeli civilek nyílt levélben kampányolnak a pécsi szívcentrum vezetője mellett. Cziráki Attila további támogatókat vár, miközben hónapok óta sejteni, hogy ő lesz a kormánypártok jelöltje Pécsen.
Amerikában tűpontosan látják Európa lecsúszását – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiával kapcsolatban nyilvánosságra került részletekre. A Defense One védelempolitikai szakportál ugyanis arról ír, hogy létezik egy hosszabb stratégia, amelyben egyenesen az EU felbontását tűzik ki célul, és például Magyar
Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú e
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A hét elején ismert pécsiek nyílt levélben kérték fel Cziráki Attilát, a pécsi szívcentrum vezetőjét és kormánypárti önkormányzati képviselőt, hogy induljon a választáson.
Állami tulajdonba kerül 2026. január 1-jétől az egri Bitskey Aladár Uszoda, az üzemeltetést a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség (NSÜ) veszi át - közölte az egri polgármesteri hivatal.
Elfogták azt a 16 éves fiút, aki megszökött a debreceni javítóintézetből, miután a rendőrök érkezése után bántalmazásra hivatkozva bevitette magát egy közeli kórházba.
"A közmédia frontvonalában dolgozók nap mint nap találkoznak meg nem értéssel, hangulatkeltéssel, sokszor nemtelen támadásokkal. Ilyenkor nemcsak szakmai felkészültségre van szükség, hanem belső tartásra, állhatatos szívre is" - jelentette ki a kormányszóvivő.