Elfogták azt a 16 éves fiút, aki megszökött a debreceni javítóintézetből, miután a rendőrök érkezése után bántalmazásra hivatkozva bevitette magát egy közeli kórházba.
"A közmédia frontvonalában dolgozók nap mint nap találkoznak meg nem értéssel, hangulatkeltéssel, sokszor nemtelen támadásokkal. Ilyenkor nemcsak szakmai felkészültségre van szükség, hanem belső tartásra, állhatatos szívre is" - jelentette ki a kormányszóvivő.
Autista gyerekek Mikulás-ünnepségén lopták ki az eseményt szervező vezető összes pénzét a táskájából Érden. A lopás ténye önmagában is rossz dolog, de ha olyan személy követi el, akitől nem számítanánk rá, még nagyobb megdöbbenést okoz. Erről írtuk korábban a Mosthir.hu-n, amikor is nagy értékű lopást követett el egy balassagyarmati Lidlben egy kor
Tartósan borult, párás és helyenként ködös időre számíthatunk, bár a nyugati határnál és északkeleten időnként felszakadhat a felhőzet. A hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között alakul, de ahol kisüt a nap, akár 10 fok is lehet, írja a HungaroMet.
Karácsony Gergely jelentette be, hogy sikerült megegyezni a szakszervezetekkel a jövő évi átlagos béremelkedésről, azonban ehhez még feltételeknek kell teljesülniük.
Gáspár Evelin nem mindennapi utazáson vett részt, amiről videóban be is számolt: Moszkvába utazott egy 60 fős magyar delegációval a Magyar Honvédség gépén Szijjártó Péterrel.
A miniszterelnök szerint az EU megerőszakolja a saját jogát, hogy folytathassa a megnyerhetetlen háborút. Azt is közölte, hogy a kormány tiltakozik a döntés ellen, és harcba száll a jogszerű állapotért.
A Tiszafüreden talált tigriskölyök még hónapokig a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakik majd, így az intézmény úgy döntött, ideje nevet adni a kicsinek.
A külügyminiszter szerint Brüsszelben elszabadult a háborús pszichózis, miután a NATO-főtitkár meredek dolgokat állított. Úgy véli, Mark Rutte hátba szúrta a béketárgyalásokat.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint újra növekszik a szifilisz és a hepatitisz előfordulása Magyarországon. A betegség jellemzően a fiatalok körében terjed, és világszerte emelkedő tendenciát mutat. A Mosthir.hu-n mi is beszámoltunk arról nemrégiben, hogy akár évekig tünetmentesen élhetnek a betegséggel a szifilis
A magyarok 57 százaléka bízik az Európai Unióban az Eurobarometer csütörtökön kiadott adatai alapján. A félévente ismételt, reprezentatív közvélemény-kutatás előző kiadásában ezzel még csak 48 százalék értett egyet.
Az utóbbi években sok hír röppent fel a magyar turizmusról, annak lejtmenetéről és felemelkedéséről. Egy viszont biztos: az elsődleges húzóerő a piacon ma már az idősebb generáció, a nyugdíjasok lehetnek. A turizmus és utazás kapcsán legutóbb a Mosthir.hu-n arról írtunk, hogy Velence közelében, a lagúna déli csücskében meghúzódva áll egy város, ami
A youtuber édesanyja egy lerobbant vonaton ragadt, így nem tudott az unokáért menni az oviba. Az influenszer végül a város másik végébe sietett, miközben ötvenen várták a dedikáláson.
A képviselő fotókat is mutatott a minisztérium épülete előtt álló rendőrökről, akiknek az egyenruháján jól olvasható a határvadász felirat. Hadházy szerint nem csak a rendőrhiány miatt komolytalan, tragikus vicc az a megoldás, hogy ezentúl majd rendőrök dolgoznak a nevelőintézetekben.
Ha egy adott tárgyból a 30 százalékot meghaladja a bukási arány, a hallgatók újra vizsgázhatnak, az írásbeli vizsgáknál pedig utólag meg kell változtatni a ponthatárokat, hogy többen átmenjenek. Az oktatók felháborodtak, szerintük a változtatás sem a tanároknak, sem a hallgatóknak nem jó.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Hajdúszoboszlóra látogatott a Lázárinfónak következő állomásaként. A fórumon megjelent egy korábbi fórum "régi ismerőse", és kisebb botrányt okozott.
A hétfőn lemondott igazgató pszichológusként is dolgozott korábban több budapesti gyermekvédelmi intézményben,. Emellett egy cégnél kriminálpszichológiai kurzusokon is tanított.
Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három lepragyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll - közölte pénteken a Maszol.ro kolozsvári hírportál.
Szombattól gyors, sűrűn és kiszámíthatóan közlekedő, új 223E jelzésű közvetlen autóbuszjárat biztosítja Pesterzsébet és a belváros közötti kapcsolatot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerdán Békéscsabán tartotta évzáró elnökségi ülését az Országos Magyar Vadászkamara. A tanácskozás napirendjei között évértékelés, a 2026-os esztendő új feladatai és aktualitások szerepeltek. Számos napirendi pont várt az Országos Magyar Vadászkamara elnökségére a békéscsabai területi szervezet székházában tartott ülésen. Hrabovszki János, Békés v
Megszületett a bérmegállapodás a Budapest-család dolgozóit képviselő szakszervezetekkel. Ehhez azonban nem elég a kormány utalása, a Közgyűlésnek is igent kell mondania a 2026-os költségvetésre.
A múlt héten emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) pénteken a honlapján.
Görgényi Ernő polgármester kezdte meg a maratoni hosszúságú felolvasást Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága című regényéből. Csütörtök délután tizenhatan vállalkoztak arra a könyvtárban, hogy átlagosan tíz oldalas szöveget osszanak meg a hallgatósággal. A negyedik fejezetet az író engedélyével online is lehetett követni. Dézsi János elm