Szokatlan csillagászati jelenségre figyeltek fel az elmúlt napokban a csillagászok: a Nap felszínén nagy és aktív napfolt régió látható. A szakértők szerint ez növeli az erős napkitörések és az ezekhez kapcsolódó geomágneses viharok esélyét. Van mitől tartanunk? A különböző égi, csillagászati jelenségek izgalmas látnivalót jelentenek mindenkinek, e
Azonnali hatállyal a rendvédelmi szervek veszik át a javítóintézetek irányítását és fenntartását a 2022-ben kihirdetett veszélyhelyzet fennállása alatt – áll a Magyar Közlöny 150. számában.
A miniszter szerint a fűtés miatt kell felelőst találni, nem az államtitkár kommunikációja miatt. Ugyanakkor azt is mondta, a politikában mindennek van következménye.
A pártelnök a Tisza első frakcióülésén arról is beszélt, hogy szakértői csapatot állít fel az Orbán-kormány örökségének feltárására, visszatérnek a heti parlamenti ülésekhez, és vizsgálóbizottság vizsgálja majd a nem szövetséges országok magyarországi jelenlétét.
Szerda reggel elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a szolnoki Szigligeti Színház egykori színházigazgatója – közölte az intézmény.
A lap szerint Kovács-Buna Károly mellett egy volt rendészeti vezetőt is őrzetbe vettek kedden. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy az ügynek ezzel már hat gyanúsítottja van.
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
Erősebb évkezdés, gyengébb tavasz és egy kiemelkedő nyári főszezon után decemberben már elmondható, hogy a tavalyi év vendégszámához képest mérsékelt növekedés mutatkozik Gyula legnagyobb szálláshelyén – fogalmazott Boros Zoltán. Az igazgató a 3Témában kiemelte, ennek a fő tényezője a desztináció komplexitása. Az elmúlt évek során modern, családo
Szerda reggel, 82 éves korában meghalt Balázs Péter színész, rendező, színházigazgató. A letaglózó hírt a szolnoki Szigligeti Színház közölte. Facebook-oldalukon azt írják, hogy Balázs Péter 2007-től vezette a Szigligeti Színházat — összesen 14 éven át volt a színház élén, amíg 2021. nyarán át nem adta a stafétát. Hozzátették, hogy az ő vezetése al
A képviselő posztja szerint a pályázatban azt írták, hogy a projekt egy stabil, jövedelmező családi vállalkozás lesz. Ugyanakkor a szálláshelynek nincs nyoma az online foglalási oldalakon.
Életének nyolcvanharmadik évében elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész. Balázs Péter 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt. A teátrum közösségi oldalán így emlékezett egykori vezetőjére: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma reggel örökre elaludt szeretett egykori iga
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
A Magyar Közlönyben kihirdetett rendelet szerint a javítóintézetek irányítása és fenntartása a büntetés-végrehajtási szervezethez kerül, az országos parancsnok felügyelete alá. A rendőrség folyamatos bűnmegelőzési jelenlétet biztosít a javítóintézetekben. A rendelet azonnal, szerdán 11 órakor lép hatályba - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-
A gyermekvédelmi dolgozók megismerhetik a gondozottak szüleinek bűnügyi adatait, a háziorvosokat pedig megkímélik az oltásellenesek pereitől – egyebek mellett ezeket a módosításokat tartalmazza az a szerteágazó javaslatcsomag, amelyet 135 igennel, 35 nem ellenében és 12 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában megtartották az idei év utolsó Szakképzési és Foglalkoztatási Bizottsági ülését, ahol az is kiderült, az alig egy éve életre hívott bizottság hogyan alakult át inkább egy tevékeny szakmai műhellyé és az itt folyó munka hogyan segíti a térség gazdasági sikerességét.
Az Üllői úton győzelmi kényszerben pályára lépő Glasgow Rangers ellen nagy lépést tehet nemcsak a továbbjutás, hanem akár az egyenes ági nyolcaddöntős szereplés felé is a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulójában.
A pártelnök Balatonfüreden bejelentette a kormányprogram ütemezését. Egy 50 fős szakértői csapatot állítanak fel "az Orbán-kormányzás örökségének feltárására és nyilvánosságra hozatalára".
Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot, egyetlen migránst sem fogad be – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte, jövő héten lesz európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, de a bel- és igazságügyi tanács már elfogadott egy végrehajtási határozatot a migrációs paktumról, az
A szurkolók a meccs egyetlen gólját szerző Szoboszlai Dominikot választották a kedd esti Internazionale-Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés legjobbjává - adta hírül közösségi oldalán az angol klub.
Pataky Attila, az Edda frontembere elmondta véléményét a Tisza Pártról és Nagy Ervinről. Nem finomkodott a sztár. A Mosthir.hu-n is többször írtunk pataky Attiláról, aki békés ember elmondása szerint, de ha kell, megvédi magát. Legutóbb arról cikkeztünk vele kapcsolatban, hogy sokan nem tudják, hogy a sztárt többször is megkéselték. Közvetlenül Kap
Átalakította a nemzetbiztonsági ellenőrzések rendszerét az Országgyűlés. A 140 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett elfogadott módosítások parlamenti vitájában elhangzott számos kifogás.
Megoldást talált az Országgyűlés arra a problémára, hogy vannak olyan bírósági perek, amelyek az egyik fél halála miatt nem tudnak folytatódni vagy lezárulni. A 137 igennel, 48 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadott törvénymódosítás egy új jogintézményt vezetett be.
A lap szerint Kovács-Buna Károly mellett egy volt rendészeti vezetőt is őrzetbe vettek kedden. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy az ügynek ezzel már hat gyanúsítottja van.
A következő huszonöt évben a fenntarthatóság kiemelkedően fontos lesz, éppen ezért szorgalmazza a megújuló energiák igénybevételének növelését a Nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégia is – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által szervezett nemzetközi konferencián csütörtökön. A Pécsi Tudomány
A nyomozó ügyészség szerdán folytatja a Szőlő utcai ügyben megkezdett bűnügyi akciót; a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárási cselekményei továbbra is zajlanak – közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség.
A közéleti influenszer a Szőlő utcai botrányra reagált. Szerinte a kormány lapít, a Fideszt pedig csak a "Zsolt bácsi-ügy" érdekelte, mert féltek a botránytól.
Altmár Kristóf és Horváth Márton vezeti a dán és a francia válogatott negyeddöntőjét szerdán (ma) este a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.
Egységes pályakövetési rendszert vezetett be a felsőoktatásban az Országgyűlés, és megalapították a tiszteletbeli, illetve a vendégprofesszori titulust. Az erről szóló, 133 igennel, 21 nem ellenében és 30 tartózkodás mellett elfogadott törvénymódosítások parlamenti tárgyalása alkalmat szolgáltatott annak megvitatására, hogy a magyar egyetemek az ar