Bár novemberben az infláció 3,8 százalékra, a jegybank toleranciasávjába csökkent, a Magyar Nemzeti Bank az év utolsó kamatdöntő ülésén sem változtatott a 6,5 százalékon álló irányadó ráta szintjén.
Egy rendőrautó elől menekülve a parlamentnél a villamossínekre hajtott, majd elakadt egy autó. A sofőrt a rendörök földre vitték, majd megbilincselték.
A véleményvezér megdöbbent, hogy a miniszterelnök a bántalmazó "nehéz helyzetéről" beszél. Kiemeli, hogy az áldozatok jogilag ártatlan fiatalok, nem elítélt bűnözők.
Új fordulatot vett Tordai Bence házának az ügye, a bíróság kedden ugyanis hatályon kívül helyezte Sára Botond főispán bontási határozatát. Budapest Főváros Kormányhivatala szerint változatlan tény, hogy Tordai Bence szabálytalanul építkezett a főváros II. kerületében; új eljárás indul.
Nem mindennapi köntösbe" burkolózott történetet göngyölítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán.
Hiába várják sokan a fehér karácsonyt, az előrejelzések szerint idén inkább a köd, a pára és a szürke ég lesz a főszereplő az ünnepek alatt, írja a 24.hu.
Teljes körű vendéglátással készültek a GFE Békési technikumának diákjai a csütörtöki, karácsonyi projektnapra. A dekoráció, a terítés, a vendégfogadás, az ünnepi menü elkészítése-, és szervírozása, valamint a műsor összeállítása is a tizedikes pincértanulók feladata volt. Tudatosan választotta a pincér szakmát Nagy Karolina, a jövőjét is ezen a ter
A tiszás politikus éppen egy kórházba tartott, amikor belebotlott az országot elárasztó plakátok egyikébe. Magyar közelebbről is szemügyre vette a hirdetést.
A Fidesz-alapító publicista szerint a fiatalok a TikTok-videókkal törlik el a múltat. Eközben a külügyminiszter maga ismerte el, hogy neki is parancsba adták a videók gyártását.
Budapest után Debrecenben is létrehozták a közösségi közlekedés tarifaközösségét, a jövőben a hajdú-bihari vármegyebérlettel is lehet utazni a debreceni tömegközlekedési eszközökön, és a helyi DKV-bérlettel is lehet utazni a vármegyében a Volán és a MÁV járatain – jelentette be az építési és közlekedési miniszter kedden sajtótájékoztatón Debrecenbe
A volt igazgató beismerte, hogy több alkalommal megverte a rá bízott gyerekeket, de az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe hosszú és eredményes pedagógiai munkásságát.
Hiába osztrák a papírja, a gép szinte hazajár Budapestre, hogy utasokat vegyen fel. A járatok a horvát és görög tengerpartra vezettek, ahol a luxusjachtok már vártak.
A Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke, aki a Tisza Párt színeiben kezdett politizálni, Facebook-posztjában politikai megtorlásról és megfélemlítésről írt.
Gyakorlott sofőr vagy, de a fagyos, ködös, havazásos téli hétköznapok még rajtad is kifognak? Vagy éppen ellenkezőleg: még a legdurvább hóviharban is tudod, hogyan kell biztonságosan haladni az úttesten? Ha jól ismered a KRESZ-szabályokat és a téli autózásra vonatkozó ajánlásokat, ha tudod, mire való a hólánc vagy a téli gumi, ne maradj le a Pénzce
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorában Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének vegyész szakembere beszélt a Kínából érkező termékekkel kapcsolatos, rendszerszintű biztonsági problémákról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
December elején egy idős férfi újraélesztéséhez nem adta oda a defibrillátort a BKV egyik dolgozója a Határ úti metróállomáson. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt képviselője most a szabályok módosítását javasolja, eszerint vészhelyzetben civilek is használhatnák az életmentő eszközöket.
Az RTL Híradója mutatta be azt a négyéves kisfiút, aki mentőt hívott cukorbeteg anyukájához, megmentve ezzel az életét. A gyermekpszichológus azt mondja, már hároméves kortól érdemes felkészíteni a gyerekeket vészhelyzetre.
Magyar Péter egy óbudai gyermekotthonban járt, ahol az igazgató szerint a rendőrök minden gyereket megkérdeztek, érték-e bántalmazások őket. A Tisza Párt elnöke szerint a hozzájuk érkező jelzések száma indokolja egy bejelentővonal létrehozását.
A STRABAG nem hajlandó garanciát vállalni a saját maga által elvégzett munkáért, így nincs lehetőség megnyitni az M30-as autópályát – közölte a minisztérium.
Az átlagkereset több mint 9 százalékkal nőtt idén a KSH szerint. Ennek ellenére a teljes állásban dolgozók több mint 14 százaléka kevesebbet keres, mint tavaly. Az állami szektorban különösen sokakat érint a visszaesés.
A Magyar Hang számításai szerint 4 milliárd forintba kerülhet a kormányközeli Bors 16 oldalas különszáma, értesüléseik szerint 4 millió példány készül. A lap új kiadása a Tisza Párt állítólagos megszorító programját ismerteti, amelytől a párt elhatárolódott.
A ma reggel a Tisza Párt központjában kiszálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) akciója előre tervezett volt a Magyar Nemzetnek küldött válaszuk szerint.
Mint beszámoltunk róla, Dr. Cziráki Attila pécsi szívgyógyász professzor 2026-ban indul az országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként. Indulása már önmagában is figyelmet keltett, hiszen elsősorban elismert szakemberként tekintenek rá mind támogatói, mind pedig azok a civilek, akik kezdeményezték jelöltségét. A professzor hangsúlyozta, hogy
Októberben már lehetett arról hallani, hogy a OnePlus új termékvonallal készül, és most a vállalat kínai részlegének elnöke megerősítette a Turbo széria érkezését. A bejelentésre a közösségi médiában, a márka fennállásának tizenkettedik évfordulója alkalmából került sor. A közlemény szerint az új készülékek a OnePlus zászlóshajók teljesítményét örö
A Disney ezerrel vadássza a twitteren feltűnő kamerás teasert, szóval tényleg igazi (youtubeon felesleges keresnetek, csak AI fos jön fel). Nyilván ide sem tehetem ki, de közben meg mindenki látta, aki akarta. Hír. Sőt, csevegés is van róla? Úgy tűnik igaz volt a “túl Kapitányosan néz ki” tipp valamelyik Chris Evans sajtókörútnál, talán a Materiali
Budapest után Debrecenben is létrehozták a közösségi közlekedés tarifaközösségét, a jövőben a hajdú-bihari vármegyebérlettel is lehet utazni a debreceni tömegközlekedési eszközökön, és a helyi DKV-bérlettel is lehet utazni a vármegyében a Volán és a MÁV járatain - – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, egy sajtótájékoz