2025. december 11. csütörtök

dec. 11
12:42
Bővíti a keretet a kormány, év elejétől folytatódik a lakossági távhőpályázat (Infostart)
A kormány 2026 elejétől 4 milliárd forinttal megemeli a lakossági távhőpályázat keretösszegét. A forrásból távolról leolvasható költségosztókat szerelhetnek be a távfűtéses lakásokba.
dec. 11
12:57
Gyulán is ünnepelték a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót (Gyulatelevízió)
Szerda délután Kertész Imre után második magyar irodalmi Nobel-díjasként vehette át az elismerést a gyulai születésű Krasznahorkai László. A gyulai Vigadóban a helyi polgárok ünnepelhették a sikert. A fürdővárosi programok egy dokumentumfilm vetítésével kezdődtek, majd a stockholmi díjátadót közvetítették. A díj Krasznahorkai László érdeme, de mi,
dec. 11
13:06
A magyarok fele tart attól, hogy Oroszország beavatkozik az áprilisi választásokba (Menedzsment Fórum)
A Fidesz-szavazók viszont Ukrajnától tartanak.
dec. 11
13:06
MCC: megjelent a 2026-os Országos Gimnázium Rangsor (Infostart)
Megjelent a 2026-os évre vonatkozó, legfrissebb oktatási adatokra épülő Országos Gimnáziumi Rangsor. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) együttműködésében létrehozott rangsor több mint 400 magyarországi gimnázium vizsgálatát követően a legjobb 100 intézményt, valamint Budapest és a vármegyék legjobb eredményeit elérő isko
dec. 11
13:09
Mutatjuk, mit ígért meg Soltész Miklós az új gyöngyösi katolikus óvoda átadóján (vasárnap.hu)
A kereszténységünket, a nemzetünkhöz való hozzáállásunkat, a családokat támogató politikánkat érdemes folytatni, ezért ígérem: folytatni fogjuk – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Kdnp alelnöke Gyöngyösön a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda új épületének átadóünnepségén. Sol
dec. 11
13:18
Hűtheti a pezsgőt Orbán Viktor? Összeomlani látszik a brüsszeli terv Ukrajna megsegítésére (Menedzsment Fórum)
A belga kormányfő már jogi lépésekkel fenyeget.
dec. 11
13:21
Medián: A magyarok többsége tart attól, hogy az oroszok beavatkoznak a választásokba (444.hu)
A többség szerint a legvalószínűbb, hogy ez orosz irányból fog érkezni. A kormányváltást preferálók sokkal jobban aggódnak a választásokba való külső beavatkozás miatt, mint a Fidesz szavazói.
dec. 11
13:27
Leállt a videórendszer a bíróságon Németh Szilárd alapítványának perén, miután az első tárgyalás felvétele elveszett (SzMo)
A májusi tárgyalás hivatalos felvétele rendszerhiba miatt tűnt el. A bíróság informatikusa szerint a rögzítés most működött, bár ez nem látszott. A bíró azt mondta, mióta ezzel a videós rendszerrel dolgozik, soha korábban nem fordult elő hasonló.
dec. 11
13:27
Fizetett hirdetésben kerestek DPK-tagokat Orbán Viktor szegedi gyűlésére (Telex)
Pár nappal karácsony előtt zárul Orbán Viktor háborúellenes roadshowja. Műsoron lesz Áder János, és rendhagyó Lázárinfót is ígérnek a miniszterelnökkel, de úgy tűnik, ennek ellenére nehezen telik meg a szegedi Pick Aréna. A Fidesz kampányrendezvényeit egy papíron független cég szervezi, kérdéseink után leállították a hirdetéseket.
dec. 11
13:33
Karácsony Gergely elleni vádemeléssel zárta le a rendőrség a Pride miatt indított nyomozást (Telex)
A főpolgármester közölte, hogy a gyülekezési jog megsértésével vádolják, amit teljesen abszurdként jellemzett.
dec. 11
13:39
Bloomberg: Orbán fontolgatja, hogy köztársasági elnök lesz, ha veszít a Fidesz (444.hu)
A kérdés az időzítés. Ha ugyanis Orbán tényleg erre készül, még a Fidesz jelenlegi kétharmados többségét felhasználva kell ezt meglépni. Egy szakértő szerint ez lenne az Orbán-rendszer megmentésének vészforgatókönyve.
dec. 11
13:41
A Pride miatt vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a rendőrség Karácsony Gergely ellen (444.hu)
A gyülekezési jog megsértésével vádolják a főpolgármestert.
dec. 11
13:42
Elhunyt az egyik legkeresettebb magyar manöken (Infostart)
Meghalt Kriskó Andrea, a 70-es és 80-as évek egyik legkeresettebb manökenje.
dec. 11
13:45
Orbán Viktor levélben köszöntötte az adómentessé váló három gyermekes édesanyákat (hirado.hu)
Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök azokat a háromgyermekes édesanyákat, akik igényelték az élethosszig tartó alanyi adómentességet.
dec. 11
13:45
Reagált az Országos Mentőszolgálat Juhász Árpád ügyére (ATV)
Juhász Árpád kihívta az orvosi ügyeletet, a mentővel azonban betegkísérők jöttek. Az Országos Mentőszolgálat közleményben reagált az esetre, mint írták: "sajnálatos, hogy nem volt elégedett az egészségügyi ellátásával".
dec. 11
13:47
Egy kiszivárgott hangfelvételen Bokros Lajos arról beszélt, hogy a Tisza-csomag ugyanolyan, mint saját megszorítócsomagja (hirado.hu)
A rendszerváltás utáni Magyarország legtöbbet eml megszorító intézkedéscsomagjának névadója megerősítette: támogatja Magyar Péterék megszorítási javaslatcsomagját.
dec. 11
13:51
Megjelent a 2026-os Országos gimnáziumi rangsor (hirado.hu)
Az országos listát idén is a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezeti.
dec. 11
13:57
Igényelte a háromgyerekes anyáknak járó adómentességet, Orbán Viktortól kapott levelet egy édesanya (SzMo)
Meglepődött az anyuka, akinek nem NAV-tájékoztatás, hanem a miniszterelnök arcképével és aláírásával ellátott levél jelent meg az ügyfélkapuján.
dec. 11
14:06
A DK képviselői az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezik (Infostart)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra kérte pártja országgyűlési képviselőit, hogy kezdeményezzék a parlament feloszlatását.
dec. 11
14:09
Nevet keres a fővárosi állatkert az új kistigrisnek (hirado.hu)
A névjavaslatokat péntek délig várják.
dec. 11
14:15
A nagy demokráciákban a választási rendszer nem csavar, amit csak úgy kicserélnek (444.hu)
Nagy-Britannia, az USA és Franciaország választási rendszere is a múltban gyökerező többségi logikára épülnek, ami ma már aránytalanul torzítja a politikai versenyt. A választási rendszerek azonban tabunak számítanak. Van-e esély bármiféle reformra? Tóka Gábor politológussal beszélgettünk.
dec. 11
14:15
Még egy egykori börtönőr is felháborodva nézte a Szőlő utcai intézetben történt bántalmazások videóját (Telex)
A Kétfarkú Kutya Párt a Nyugati térre szervezett vetítést, ahol hiába várták az igazságügyi minisztert.
dec. 11
14:17
Fizetett hirdetésben toboroztak résztvevőket a szegedi DPK-gyűlésre (444.hu)
Csütörtökre leállították a hirdetéseket, amiket a Fidesz helyett a DPK mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség fizetett.
dec. 11
14:21
Latorcai Csaba: Trükkök százaival dolgozik Karácsony Gergely és csapata (vasárnap.hu)
"A budapestiek nem szenvedhetik meg Karácsony Gergely városvezetésének döntéseit" – jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára zárszó gyanánt a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló kormányzati törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés szerdai, rend
dec. 11
14:21
Ez ám a remek hír: Ennyivel több pénzt kapnak a nyugdíjasok 2026-ban (Most Hír)
Elfogadta az Országgyűlés a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt. A juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg. A nyugdíjasok majdnem havonta számíthatnak valamilyen plusz pénzre a jövő áprilisi országgyűlési választásokig, a 14. havi nyugdíjra is többek között. Mi a Mosthir.
dec. 11
14:27
Gyermekek százai betegedtek meg fertőzött ételtől Budapesten (ATV)
A XIII. kerületi óvodákban és iskolákban november elején tömeges megbetegedések történtek az ebéd elfogyasztását követően.
dec. 11
14:27
Bloomberg: Orbán Viktor eljátszott a gondolattal, hogy köztársasági elnökként folytassa (SzMo)
Egy bennfentes forrás szerint a miniszterelnök államfői szerepen gondolkozik, ehhez pedig azt is elérné, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalé legyen a legnagyobb hatalom.
dec. 11
14:39
Arnold Schwarzenegger kabátjára is lehet majd licitálni az idei Jónak lenni jó! kampányában (hirado.hu)
A felajánlások összege már megközelítette a 118 millió forintot.
dec. 11
14:42
Hitel vagy uzsoratörvény? – zavarba ejtő vita folyt Budapest megmentéséről (Infostart)
Rendkívüli ülésen vitatta meg az Országgyűlés azt a kormányzati törvényjavaslatot, amely a fővárosi csőd elkerülését szolgálná. A Fidesz szerint Budapest a baloldali vezetés hibájából kerül csődközeli helyzetbe. Az ellenzéki pártok ellenben úgy látják, hogy a főváros fizetésképtelenségét a kormány idézte elő azzal, hogy jelentősen megemelte a szoli
dec. 11
14:45
Két nagy infrastruktúra-fejlesztési program indult a MÁV-nál (Demokrata)
14 vármegyét érintő több mint 30 vasútállomás újul meg, erről beszélt Hegyi Zsolt.
dec. 11
14:51
Vádemelést javasol a rendőrség Karácsony Gergely ellen a betiltott Pride miatt (SzMo)
A főpolgármestert a gyülekezési jog megsértésével vádolják, amit ő abszurdnak nevezett. A rendőrség mostani javaslata után az ügyészségen a sor, hogy döntsön a vádemelésről.
dec. 11
14:57
Krasznahorkai Lászlóról nevezték el az Erkel gimnázium könyvtárát (Gyulatelevízió)
Csütörtök délelőtt tartották az Erkel gimnázium könyvtárának névadó ünnepségét. Az irodalmi Nobel-díjat szerdán átvevő Krasznahorkai László ebben az intézményben töltötte középiskolás éveit. A programon Fodor György foglalta össze a díjátadó eseményeit, illetve méltatta Krasznahorkai László munkásságát. Beszédében Görgényi Ernő polgármester a könyv
dec. 11
15:03
Frissült a veszélyjelzés: Megkongatta a vészharangot a meteorológia – térképen a pénteki legveszélyesebb vármegyék (Most Hír)
Időjárás: Pénteken továbbra is veszélyes lesz a helyzet Magyarországon egyik felén.
dec. 11
15:09
Kifakadt a szakértő: Egy fiatalkorúak börtöne nem jogon kívüli tér (ATV)
Tajányi Péter biztonságpolitikai szakértő arra reagált, hogy a szerdai kormányinfón tételesen fel lett sorolva, milyen bűncselekmények miatt tartanak fogva fiatalokat a Szőlő utcai intézményben.
dec. 11
15:15
Medián: Egyre szimpatikusabb Oroszország a magyaroknak, a többség mégis tart attól, hogy beavatkoznának a választásokba (SzMo)
A Medián friss kutatása szerint ugyanannyian számítanak beavatkozási szándékra az Európai Unió részéről, mint az Egyesült Államok irányából. Ukrán manipulációt a magyarok mindössze negyede tart valószínűnek.
dec. 11
15:15
A tűzoltók segítenek eljuttatni a karácsonyi ajándékcsomagokat a rászoruló egyszülős családoknak (vasárnap.hu)
Idén a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (BM OKF) segít az egyszülős családoknak szánt karácsonyi csomagok célba juttatásában.   A tűzoltók támogatásának köszönhetően az egyenként 50 ezer forint értékű ajándékcsomagok olyan családokhoz kerülhetnek, akik számára ez valódi könnyebbséget jelent az ünnepek előtt – hangzott e
dec. 11
15:21
Egész alakos szobrot állítanak Lehoczki-Spider Lászlónak Miskolcon (hirado.hu)
A Spider Mentőcsoport alapítóját december ötödikén kísérték utolsó útjára Miskolcon, a Szentpéteri kapui köztemetőben.
dec. 11
15:21
Aktualitások a vármegyei kardiológiai ellátásban – szakmai napot rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
Évtizedek óta rendezik gyulai helyszínnel a Békés vármegyei kardiológiai napot. A napokban a terület aktualitásairól tartottak tanácskozást a Pándy Kálmán tagkórházban. Aktualitások a vármegyei kardiológiai ellátásban – ezzel a címmel rendeztek a napokban szakmai napot a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagkórházában. Az évtizedes hagyomány
dec. 11
15:24
Orbán Viktor köztársasági elnök lesz, ha veszít a Fidesz? (Menedzsment Fórum)
A választás utánra készül a miniszterelnök.
dec. 11
15:27
Rendőrkézen egy veszprémi betörő (vehir.hu)
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki több bűncselekményt követett el országszerte.
dec. 11
15:33
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi megbízott igazgatója után két másik gyanúsítottat is letartóztattak (Telex)
Mindketten rendészeti területen dolgoztak korábban.
dec. 11
15:42
Hegyi Zsolt: ezer kilométer vasút újul meg európai forrásból, és a Gyermekvasút ikonikus állomása sajátból (Infostart)
A MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a fejlesztéseket. A Gyermekvasút Szépjuhászné állomása valódi időutazás lesz, az eredeti arculatát állítják vissza.
dec. 11
15:45
Csak hetedszerre mondott igent Magyar Péternek – Ki is valójában Gajdos László? (ATV)
Gajdos László, az ország egyik legismertebb állatkert-igazgatója ma már nemcsak 160 munkatársért és hatezer állatért felel. Áprilisban a Tisza Párt jelöltjeként akár képviselő is lehet. A Heti napló riportja.
dec. 11
15:51
Fizetett hirdetésekkel toboroztak résztvevőket Orbán Viktor szegedi gyűlésére (SzMo)
A Digitális Polgári Kör több mint negyven reklámot futtatott az eseményre. Amint a Telex rákérdezett a dologra, a hirdetéseket azonnal leállították.
dec. 11
15:57
Kezdeményezte a parlament feloszlatását a törpepárttá zsugorodott Demokratikus Koalíció (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra kérte pártja országgyűlési képviselőit, hogy kezdeményezzék a parlament feloszlatását.
dec. 11
16:03
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a médiahelyzet miatt (SzMo)
A kormánynak két hónapja van válaszolni a súlyos vádakra. Ha nem teszi, per és komoly pénzbüntetés lehet a vége.
dec. 11
16:03
Megkezdődött az Adni Öröm! adománygyűjtő akció (Demokrata)
Adventkor sokan adományoznak, sokan gondolnak azokra, akik nélkülöznek.
dec. 11
16:06
Karácsony Gergely reagált a kormány új törvényjavaslatára (Infostart)
A parlament szerdán tartotta a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. A főpolgármester szerint azonban a javaslat nem segít a fővárosnak, de nem is újabb törvényekre van szükség.
dec. 11
16:15
Terjeszkedik a háború – Az ukrán erők dróncsapást mértek egy olajmezőre az orosz Kaszpi-tengeri térségben (vasárnap.hu)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu) Alfa különleges műveleti központjának nagy hatótávolságú drónjai csapást mértek az oroszországi, Filanovszkijról elnevezett olajmezőre, amely a Lukoil-Nizsnyevolzsksznefty vállalathoz tartozik – hozták nyilvánosságra csütörtökön az SZBU-nál. Ukrán hírügynökségek és hírportálok beszámolójukban rámutattak, hogy ez
dec. 11
16:18
Egy dán hölgyet ünnepelt a Budapest Airport (Infostart)
A december jelentős mérföldkövet hozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér történetében: már az év vége előtt elérte a 19 milliós utasszámot a légikikötő eddigi forgalma – mondta az InfoRádiónban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.

Keresés