Nagy tömeg gyűlt össze a Budai Várban a gyermekvédelmi rendszer problémái ellen tiltakozva. A Tisza Párt elnöke kemény kérdéseket tett fel a kormánynak a bántalmazott gyermekek ügyében, és kijelentette: 22 hónap alatt semmi sem történt a kegyelmi botrány óta.
A címvédő Liverpool Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőben, Hugo Ekitiké duplájával 2-0-ra nyert a vendég Brighton ellen az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, szombat délután.
A Tisza Párt elnöke a szombati tüntetésén bocsánatot kért a gyermekvédelmi intézmények áldozataitól, és felsorolta, hogy kormányváltás után mit változtatna ezen a területen. Azt is elmondta, mit vár addig a kormánytól.
Az Ajkai Magyar Imre Kórház az ország egyik legversenyképesebb intézménye, amely az elmúlt négy esztendőben több mint ötmilliárd forinttal gazdagodott – hangoztatta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton Ajkán, röntgenberendezés átadása alkalmából tartott beszédében. – írja a Kdnp oldala. Navracsics Tibor azt mondta, hogy bár a
A politológus szerint a TISZA felé húzó fiatalok és a Fideszt támogató nagyszülők vitái kiássák a csatabárdot, és családi összetűzések is történhetnek az ünnepek alatt.
A tervezettnél gyorsabb ütemben haladnak a munkálatok a paksi atomerőmű bővítésén, ennek eredményeként a helyszínen a vártnál korábban megkezdődhetett az első betonöntéshez szükséges vasbeton-szerkezet építése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.
Hosszan kígyózott a tiltakozó tömeg végig a Deák tértől a Sándor Palotáig. A fáklyás felvonulás végén a TISZA Párt vezetője tartott beszédet, majd összegyűjtötték a résztvevők által hozott ajándék játékokat.
Az illegális bevándorlással kapcsolatban alkalmazott humanitárius felfogás az európaiak számára súlyos teherré vált, közbiztonsági válsághelyzet alakult ki Európa-szerte – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szombat délután. Bakondi György emlékeztetett rá, hogy tíz évvel ezelőtt egy óriási migrációs hullám
Simonka reagált a független országgyűlési képviselő bejelentésére, aki közölte, hogy feljelenti a Fidesz volt országgyűlési képviselőjét, miután beismerte, hogy jól fizető, alibi állást szerzett egy másik fideszesnek.
Kardosné Gyurkó Katalin szerint a jelenlegi krízishelyzetben elfogadható a kormány azonnali lépése, a csecsemőotthoni férőhelyek bővítése. Ugyanakkor állítása szerint, ő másképp fogalmazott volna a kérdésben.
Brüsszelben veszélyes játék zajlik: az unió jogállami elveit félretéve az orosz vagyon elvételéről beszélnek, miközben az európai embereket azzal hitegetik, hogy a háborúnak nem lesz ára számukra – írta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szombaton. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a valóság ezzel szemben az, hogy hitelekkel terhelik m
Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat Stockholmban. Kétségtelen, hogy e jelentős pillanatot nem övezte túlzott ováció a hazai közélet részéről, az egyszeri honpolgár ingerküszöbét pedig egyáltalán nem lépte át. "Két hónapja ünnepelhetnénk együtt", írta a Népszava, hiányolva azt az össznépi katarzist, amit egy ekkora kitüntetésnek ki kellene vá
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) laboratóriuma az influenza A(H3N2) új változatának jelenlétét mutatta ki a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosoktól a 45–47. héten beérkezett mintákban – közölte az NNGYK szombaton az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Tabon polgármestert és képviselőket, Korláton polgármestert választanak, míg Nagykőrös és Pilis egy-egy egyéni választókerületében a helyiek az új képviselőjükről szavaznak.
Azonnali átfogó vizsgálatot követelt és kormányra kerülése esetén kiterjedt gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért Magyar Péter a Tisza Párt elnöke szombaton a budai Várban, a bántalmazott gyermekek melletti tüntetésen tartott beszédében.
A félperces felvételen szűnni nem akaró emberáradat tart a Sándor-palota irányába. A politikus beszédéből kiderült, hogy kormányra kerülésük esetén hogyan tennék rendbe a gyermekvédelmet.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Tabon polgármestert és képviselőket, Korláton polgármestert választanak, míg Nagykőrös és Pilis egy-egy egyéni választókerületében a helyiek az új képviselőjükről szavaznak.
Legkevesebb hatan meghaltak egy szombati légitámadásban a Szudán déli részén fekvő Kadugliban, Dél-Kordofan tartomány ostromlott fővárosában – közölte egy kórházi illetékes. Az AFP francia hírügynökség által meghallgatott szemtanúk szerint az áldozatok az Ensz alkalmazottai voltak. Az Ensz Abjej tartományban állomásozó ideiglenes biztonsági konti
A Lidl még karácsony előtt ledobja a nagy akciót. Olyan áron kínálja ugyanis az ágyneműhuzatot, aminek érdemes adnod egy esélyt. Máshol ugyanis egyet tudsz venni annyiból, mint amennyibe a szett kerül.
Ha a Tisza Párt hatalomra kerülne, nemcsak baloldali megszorításokat vezetnének be, hanem az ukrajnai finanszírozás biztosításával Magyarország a háborúba is bevonódna - mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Súlyos válságba kerülhet a magyar állattenyésztés a szakma képviselői szerint. A gazdák úgy vélik, hogy az ágazatot egyszerre több probléma is sújtja, az olyan intézkedésekkel pedig, mint az árrésstop vagy az útdíjak jelentős emelése, a kormány nemcsak a gazdákat hozza nehéz helyzetbe, hanem az élelmiszerek árát is felnyomja.
A politológus szerint a TISZA felé húzó fiatalok és a Fideszt támogató nagyszülők vitái kiássák a csatabárdot, és családi összetűzések is történhetnek az ünnepek alatt.
Az Agrárminisztérium (AM) az idei, kihívásokkal teli évben is kiemelt stratégiai ágazatként kezeli az állattenyésztést. Ezért a szarvasmarha-ágazat csaknem 6 ezer gazdálkodója számára tette lehetővé, hogy összesen 3,8 milliárd forintnyi hazai forrásból nyújtott támogatáshoz jusson, amely jelentősen hozzájárul a termelők jövedelembiztonságához – jel
A politikus a gyermekvédelmi tüntetés után tartott sajtótájékoztatóján nem kímélte Sulyok Tamást sem, akit alkalmatlan bábembernek nevezett. A Fidesz támadásait pedig egy iskolai csúfolódáshoz hasonlította.