2025. december 17. szerda

dec. 17
14:18
Magyar Péter beszólt Orbánnak a Szőlő utca kapcsán: Nemcsak egy országot, egy 100 fős javítóintézetet sem képes irányítani (SzMo)
Bejegyzésében arra a hírre utalt, hogy lemondott a Szőlő utcai intézet harmadik igazgatója is. Ironikusan Pintér Sándornak is üzent, miközben a botrány egyre csak mélyül.
dec. 17
14:30
Már a fővárosi kormányhivatal is vizsgálódik a csomagküldő szolgálatoknál (Infostart)
Az utóbbi időszakban megnövekedett számú fogyasztói panasz érkezett a csomagküldő szolgálatok működésével kapcsolatban, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az ilyen tevékenységet végző cégek ügyfélszolgálatainak működésével kapcsolatos átfogó ellenőrzését a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
dec. 17
14:36
Támadnak a vírusok, Zalában már korlátozzák a kórházak látogatását (444.hu)
Jön itt minden, mintha ez lenne a dolga: influenza is, covid is.
dec. 17
14:42
Bóka János a csütörtöki EU csúcsról: még nem tudni, konszenzusos vagy "furmányos" megállapodás születik-e (Infostart)
Nehéz európai tanácsi ülésre számít csütörtökön Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki szerint a szervezet működőképességét ásná alá, ha a döntéseknél időnként megkerülne egy-egy tagországot.
dec. 17
14:42
Kamerán, ahogy a szolnoki Grincs az utolsó szemig bezsebeli a mosoda összes szaloncukrát (SzMo)
A Tiszavirág Önkiszolgáló Mosoda tette közzé a felvételt a pofátlan tolvajról. A férfi a szolgáltatást nem is használta, csak az édességért ment be.
dec. 17
14:48
Szijjártó: Ha Evelin a Tisza Párthoz jelentkezett volna sajtósnak, ugyanez a médiavilág úgy ünnepelné, mint világsztárt (Telex)
A külgazdasági és külügyminiszter meg is mondta Gáspár Evelinnek, óriási dicséret, hogy beleállt a liberális médiavilág.
dec. 17
14:54
Méltóságot és reményt kaptak Bethesda kis betegei (Infostart)
Rekordnagyságú összefogásnak köszönhetően új, akadálymentes mikrobuszok álltak szolgálatba a Bethesda Gyermekkórházban. A Tízezer lépés a méltóbb ellátás felé elnevezésű kampány támogatóinak segítségével a kórház olyan speciális járműveket vásárolhatott és alakíthatott át, amelyek alapjaiban változtatják meg a kerekesszékes gyermekek mindennapi, vi
dec. 17
14:54
Jámbor András szerint éjfél utánra dugja a Fidesz a Szőlő utcáról szóló parlamenti vitát (444.hu)
Az ellenzéki képviselő azt írta, ez felér egy vallomással.
dec. 17
14:54
Ábrándnak tűnik az idei fehér karácsony (Telex)
Jön ugyan egy lehűlés, ám nem tűnik elégnek a hóhoz. De ki tudja?
dec. 17
14:56
Orbán annak tudja be a Szőlő utcai letartóztatásokat, hogy a kormány teszi a dolgát (444.hu)
Az ígérte, minden visszaélést felfednek.
dec. 17
15:06
Most van igazán bajban a Fidesz? Ez már nehezen behozható Török Gábor szerint (ATV)
Török Gábor reagált a 21 Kutatóközpont által publikált felmérésre, amely szerint a Tisza Párt fölényesen vezet a Fidesszel szemben.
dec. 17
15:06
Orbán Viktor nyilatkozott: Ursula von der Leyen meghátrált (Demokrata)
Videó! Ursula von der Leyen bejelentette, hogy meghátrált az Európai Bizottság – mondta a miniszterelnök újságíróknak.
dec. 17
15:18
Maruzsa a TikTok-videóról: Éreztem a zsigereimben, hogy én meglennék nélküle, de engedtem a fiatalság kérésének (444.hu)
A köznevelésért felelős államtitkár, aki diáklányok között sétált, miközben Weeknd arról énekelt, hogy "lassan akarlak megdugni, felkapcsolt lámpáknál", azt mondta, általában elég óvatos szokott lenni.
dec. 17
15:18
Orbán Viktor: Magyarország győzelmet aratott az EU-csúcs előtt (BorsOnline)
Az orosz zárolt vagyon kérdése nem kerül napirendre.
dec. 17
15:18
Maruzsa Zoltán az obszcén zenére vágott TikTok-videóról: Éreztem a zsigereimben, hogy én meglennék nélküle (SzMo)
A Telex birtokába jutott egy levél, amelyet a köznevelési államtitkár írt az Országos Diáktanács egyik tagjának a nagy port kavart videó után.
dec. 17
15:30
Eddig megúszta, de most úgy néz ki, hogy le fogják térkövezni a Kisfaludy sétányt a balatonakarattyai magasparton (444.hu)
A helyi képviselő-testület szerint "méltó kialakítása érdekében mindent el kell követni".
dec. 17
15:30
Szijjártó Péter Gáspár Evelinről: Ha a Tisza Párthoz jelentkezett volna sajtósnak, ugyanez a médiavilág úgy ünnepelné, mint világsztárt (SzMo)
Németh Balázs zseniális ötletnek nevezte Gáspár szerződtetését a TikTok-stratégia miatt. A külügyminiszter szerint a kritikusok valójában csak "kőkeményen cigányoznak".
dec. 17
15:30
Új hang a Bloombergnél: nem dőlt el az áprilisi választás (Demokrata)
A lap szerint a kormányváltás esélyei gyengültek, de a verseny továbbra is nyitott.
dec. 17
15:36
Egy 18 éves fiút indít az Mszp a siófoki körzetben (444.hu)
Majnik Noé Szabolcs még a középiskolai tanulmányait végzi, de a párt példaértékűnek érzi fiatalos lendületét és elkötelezettségét.
dec. 17
15:36
Juhász Péter az újabb Szőlő utcai igazgató lemondásáról: Varga László Balázs megspórolt nekem egy utat (SzMo)
Az egykori politikus személyesen ment volna az intézethez, hogy lemondásra szólítsa fel a vezetőt. Végül nem kellett, de a feljelentést az ügy egyik áldozata megteszi.
dec. 17
15:36
Jövőre ismét Veszprémbe érkezik a Harlem Globetrotters (vehir.hu)
Jövőre Veszprémben, Szegeden és Budapesten is fellépnek centenáriumi turnéjuk keretében a Harlem Globetrotters amerikai kosárzsonglőrjei.
dec. 17
15:38
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában (vehir.hu)
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
dec. 17
15:42
Meglepően gyorsan lezárhatja a Fővárosi Közgyűlés a 2026-os költségvetésről szóló vitát (Menedzsment Fórum)
Tavaly maratoni, estébe nyúló egyeztetés után döntöttek az idei költségvetésről, most azonban a Fidesz-KDNP képviselőin kívül mindenki egy irányba tart. A pénzügyi nehézségeknek azonban nem látszik a vége.
dec. 17
15:42
Az Eu végleg kivezeti az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát (vehir.hu)
Európa új korszak felé közeledik, energiafüggetlenséghez Oroszországtól, ugyanis végleg, örökre ki fogja vezetni az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
dec. 17
15:48
"A malter vége" – a Szőlő utca ügyében vitáztak a képviselők (Infostart)
Sajtóértesülések szerint lemondott a posztjáról Varga László Balázs, akit a múlt héten neveztek ki az óbudai Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet igazgatójának, és akinek megbízatása 2026. április 30-ig szólt volna. Az előző két vezető erőszakos bűncselekmények gyanúja miatt már őrizetben van. Ezzel egy időben az Országgyűlés rendkívüli
dec. 17
15:48
Ünnepi hangulatban a Cholnokyváros (vehir.hu)
Nem tartozik a legrégebbi veszprémi rendezvények közé, mégis, ha csak a Cholnokyvárost nézzük, akkor az egyik legtöbb embert megmozgató esemény a városrész hagyományos karácsonyi ünnepsége, amit kedden este tartottak az iskola előtti téren.
dec. 17
16:00
Magyarország teljes vállszélességgel támogatja Donald Trump békeerőfeszítéseit (Demokrata)
Videó! Donald Trump törekvései remélhetőleg erősebbnek fognak bizonyulni, mint a diplomáciai rendezést aláaknázó brüsszeli erőfeszítések – mondta Szijjártó Péter.
dec. 17
16:06
Kitüntették Lázár házi tervezőjét és volt miniszteri biztosát a magyar építészet napján (444.hu)
Katona András tervezheti a debreceni pusztába száműzött közlekedési múzeumot is.
dec. 17
16:06
Friss előrejelzés a fehér karácsonyról: tisztul a kép, havazhat-e az ünnepek alatt Magyarországon (Pénzcentrum)
Jövő hét elejétől ugyan jelentősebb átalakulás indulhat Európa időjárásában, karácsony nagy részén még enyhe maradhat az idő - derül ki az Időkép előrjelzéséből.
dec. 17
16:12
Hallani sem akarnak erről a magyarok 2025-ben: teljesen mást akarnak, vakarhatják a fejüket odafent (Pénzcentrum)
A Pénzcentrum olvasójaként már megszokhattad, hogy időről-időre kikérjük a Te véleményedet is olyan témákban, ami éppen sok ember mozgat, vagy éppen ami nagyon fáj mindenki pénztárcájának. Nem volt ez másképpen 2025-ben sem: szerkesztőségünk sok kérdésben kérdezte a Te véleményedet, a szavazatok száma pedig mindig közelebb is vitt minket ahhoz, ami
dec. 17
16:18
"Ez felér egy vallomással!" – Jámbor András szerint a Fidesz éjjelre dugja a Szőlő utcai botrányról szóló vitát (SzMo)
A parlament rendkívüli ülést tart szerda este a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. A párbeszédes képviselő szerint viszont a téma tárgyalása akár éjfél utánra is tolódhat.
dec. 17
16:24
Új igazgatót neveztek ki a Szőlő utcai javítóintézet élére (Infostart)
Varga László Balázs korábbi igazgató kinevezését szerdán visszavonták.
dec. 17
16:24
Orbán Viktor a Szőlő utcai ügyről: Az állam működik, a kormány működik, és teszi a dolgát (SzMo)
A miniszterelnök a kormány hatékonyságát hangsúlyozta. Közben ő maga rendelt el vizsgálatot arról, hogy miért nem vették észre évekig a jelzéseket.
dec. 17
16:30
Döntött az Országgyűlés a budapesti segélyhitelről (ATV)
A törvényjavaslat 134 igen és 34 nem szavazattal ment át az Országgyűlésen. A fővárosi önkormányzat vagy cégei akkor vehetik fel a hitelt, ha nem tudják kifizetni dolgozóik bérét.
dec. 17
16:36
Döntött az Országgyűlés a budapesti segélyhitelről (Infostart)
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely a Fővárosi Önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szól. A 134 igennel, 34 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadott előterjesztés parlamenti vitájáról az InfoRádió készített összeállítást.
dec. 17
16:36
Nick János a Szőlő utcai javítóintézet új igazgatója, rövid időn belül ő már a negyedik (444.hu)
Varga László Balázs intézményvezető megbízatását december 17-én szerdán visszavonták.
dec. 17
16:36
Orbán Viktor: "Egy győzelem. Jön a második csata" (BorsOnline)
Kemény harc vár a miniszterelnökre Brüsszelben.
dec. 17
16:36
A kutyatartó lány című tragikomédiát mutatták be a kamarában (Gyulatelevízió)
Március közepén mutatta be először A kutyatartó lány című tragikomédiát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. A darab 26. állomása volt a gyulai. Sipos Imre rendező kiemelte, az előadás sikerét jelzi, hogy sok olyan néző van, aki akár 5 alkalommal is megtekintette a tragikomédiát. A fürdővárosi volt az első vendégjátékuk, eddig csak
dec. 17
16:42
Gigantikus cigifogás Magyarországon: döbbenetes képsorokat közöltek a hatóságok, erre még ők sem számítottak (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó és Vámhivatal Nyugat dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Bevetési Igazgatóság közös akcióban számolt fel egy illegális elektromos cigaretta kereskedelmet. Az eljárás során összesen 7 663 darab tiltott eldobható e cigarettát foglaltak le, közel 30 millió forint értékben.
dec. 17
16:42
Juhász Péter interjút készített az egyik Szőlő utcai áldozattal (SzMo)
A youtuber holnap tölti fel a beszélgetést csatornájára. Czener Zsolttal addig is az intézmény két volt igazgatója elleni feljelentésen dolgoznak egy ügyvéd társaságában.
dec. 17
16:54
"Az orosz vagyon elkobzása közelebb löki Európát a háborúhoz" – rendkívüli ülés a parlamentben (Infostart)
Ha a befagyasztott orosz vagyont elveszik a belga letétkezelőtől, már semmilyen európai befektetés nem lesz biztonságban – mondta a kormány által kezdeményezett szerdai rendkívüli parlamenti ülésén Hegedűs Barbara, a Fidesz országgyűlési képviselője. Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint egy ilyen
dec. 17
16:54
A legfőbb ügyész elismerte, hogy van kiskorú sértett a Szőlő utcai ügyben (444.hu)
A sértettek között "olyan személyek is vannak, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények időpontjában a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be", írta egy parlamenti képviselőnek adott válaszában.
dec. 17
16:54
Elfogadták Budapest 2026-os költségvetését (SzMo)
A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte költségvetési javaslatot 22 igennel, 9 nem szavazat ellenében fogadta el a testület.
dec. 17
17:00
A tiszások is a mi pénzünkből támogatnák Ukrajnát (Demokrata)
Ez nem más, mint béke helyett a háború elnyújtásának finanszírozása az európai emberek zsebéből.
dec. 17
17:06
Végre megtörtént a feljelentés a tiszás adatszivárgás ügyében (Demokrata)
Félő, hogy a legfontosabb kérdésre nem fogunk választ kapni…
dec. 17
17:18
Új szintre emelték az autólopást Sopronban (Infostart)
A soproni rendőrök két nap leforgása alatt elfogták a körözött elkövetőt.
dec. 17
17:30
A legfőbb ügyész szerint a Szőlő utcai ügynek kiskorú áldozata is van (Infostart)
Nagy Gábor Bálint Tóth Endre országgyűlési képviselő kérdésre válaszolva számolt be a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kiterjedt nyomozása egyes eleimről.
dec. 17
17:36
Már meg is van a Szőlő utcai javítóintézet új igazgatója (SzMo)
Az előző intézményvezető egy hétig volt az intézet élén, mielőtt ma lemondott. Az új igazgató idén már a negyedik lesz.
dec. 17
17:42
"Na, szia Mentő!" – mémmé vált az RTL riportjában szereplő kisfiú köszönése (rtl.hu)
Igazi hőssé vált az a négyéves kisfiú, aki megmentette édesanyja életét. A gyerek felismerte, hogy baj van, tárcsázta a 112-t, és nyugodtan végigcsinálta a segélyhívást, miközben a mentésirányító végig vonalban maradt vele. A kisfiú ikonikus köszönése – "Na, szia Mentő!" – azóta bejárta az internetet, és mémmé vált.
dec. 17
17:48
Hat vármegyében lépett életbe a veszélyjelzés, csak az induljon útnak, akinek fontos dolga van (ATV)
Csúszós, ködös útszakaszokra számíthatunk több vármegyében is, kiadták a riasztást.

Keresés