Mély megrendüléssel búcsúzik a kerület Petrovai László alpolgármestertől, aki 59 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el. 2010 óta képviselőként, 2019 októbere óta második ciklusában alpolgármesterként szolgálta Pestszentlőrinc-Pestszentimrét. Távozása pótolhatatlan veszteség a kerület közössége, szakmája és mindazok számára, akik ismerték é
Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere a Facebookon tudatta, hogy 59 éves korában elhunyt Petrovai László kerületi alpolgármester, építészmérnök, tanár, két gyermek édesapja.
Míg a köztársasági elnök hallgatásba burkolózik, a TISZA párt elnöke akcióba lépett. A politikus a "rendszerváltás évét" indítja el, és a tuti ötösét is elárulja.
Bár országgyűlési választást csak 2026 tavaszán tartanak Magyarországon, a mögöttünk hagyott év jelentős része már az intenzív kampány jegyében zajlott. Igyekszünk összefoglalni a két legnagyobb párt, vagyis a Fidesz és a Tisza küzdelmeit, de beszámolunk Gyurcsány Ferenc és a Momentum visszalépéséről is. Foglalkozunk a kormány és a főváros politika
A MÁV közölte: több járművet állítanak forgalomba az év végi, újévi időszakban bizonyos vonalakon. Változik a buszok és a HÉV-ek menetrendje is a következő napokban.
A 60 év körüli beteg már nem lélegzett, amikor a földre zuhant. Az orvosa és az asszisztense gyorsan beavatkozott, aminek köszönhetően stabil állapotban szállították kórházba a férfit.
Egyre több helyen tilos a tűzijátékozás szilveszterkor is, de ahol lehet, ott a józan ész és a tűzvédelem szabályai szabnak egy gátat. Ezekről kérdezte az InfoRádió az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét.
December utolsó napjain végigsöpört egy szupercella Debrecen közelében. Bár nyáron gyakoribb ez a jelenség, télen is előfordulhat hasonló. Ám ezúttal nem fejlődött elég magasra, így hózivatar nem lett belőle. A látványos jelenséget videóra is vették.
A fővárostól 2023-ban 58 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást vont le a Magyar Államkincstár. Ez az összeg 2026-ban már elérheti a 100 milliárd forintot. Győrtől 13, Debrecentől pedig csaknem 12 milliárdot vonnak majd el. A fővárosi kerületek közül Óbudának kell a legnagyobb összegről, csaknem 6 milliárd forintról lemondania. A Magyar Önkorm
A viharok vize a kertjébe ömlik, mert az önkormányzat 2003-ban betemettette az árkot. Most, hogy nem találják a papírokat, az idős asszonytól várják a megoldást.
A háziorvosi rendelőben esett össze egy férfi Pest vármegyében. A férfihoz mentőt hívtak, illetve megkezdték az újraélesztését, amelyet a kiérkező mentősök fejeztek be. Az illetőt végül stabil állapotban szállították kórházba.
Miskolcra kevesebb jutott, és hamar el is olvadt a helyiek nagy bánatára. Az utánpótlás már úton van egy északnyugatról érkező úgynevezett hidegbetörés miatt. Jó eséllyel - főként a nyugati országrészben - hóesés fokozhatja a hangulatot szilveszterkor.
Szerda délutántól január 5-ig, azaz hétfő reggelig háziorvosi ellátás csak sürgős esetben, az ügyeleteken érhető el. A patikák az év utolsó napján jellemzően délután zárnak be, ahogy a boltok is. A tömegközlekedés viszont nem áll le. A buszok, a vonatok és a BKK járatai is sűrűbben járnak szilveszterkor.
Dobrev Klára, a DK elnöke szerint a belügyminiszter utasítására a fiatalokat nem egy másik javítóintézetbe, hanem börtönökbe fogják átszállítani. Hogy van-e ilyen szándék, a fenntartó Híradónk kérdésére nem árulta el.
A 23 várost képviselő szövetség elnöke az RTL Híradónak adott interjút. Közben a Moody's hitelminősítő bóvli kategóriába sorolta Budapestet, a többi között a megemelt szolidaritási hozzájárulásra is hivatkozva.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Téli hangulatot hoz a szilveszter Magyarország több részén: a hidegfrontot követően újabb csapadék érkezik, amely helyenként havazást okozhat az esti órákban, írja az Időkép.
Szakítva a korábbi hagyományokkal tavaly szilveszterről karácsonyra tette át az évösszegző beszédét a köztársasági elnök. Idén is karácsonykor beszélt Sulyok, de Kapu Tiborral készül valamire.
Bombaveszély miatt megállítottak kedden Albertirsa térségében egy vonatot. A Latorca InterCity Záhonyból indult és a Nyugati pályaudvar felé tartott. Az átvizsgálás miatt a szerelvény 140 perces késéssel folytatta az útját Budapestre.
Szerda délutántól január 5-ig, azaz hétfő reggelig háziorvosi ellátás csak sürgős esetben, az ügyeleteken érhető el. A patikák az év utolsó napján jellemzően délután zárnak be, ahogy a boltok is. A tömegközlekedés viszont nem áll le. A buszok, a vonatok és a BKK járatai is sűrűbben járnak szilveszterkor.
Átadták a forgalomnak az M30-as autópálya régóta lezárt, Miskolc és Szikszó közötti szakaszát. Kedden el is indultak az autók a javított részen. Az M30-as ügye hónapok óta éles konfliktus forrása volt a Lázár János vezette minisztérium és az osztrák Strabag között.
– Készülünk… – mindössze ennyit írt keddi fotós posztjához Sulyok Tamás államfő a közösségi oldalán. Az nem derült ki, hogy a köztársasági elnök végül a – már megtartott – karácsonyi beszéde mellett esetleg idén szilveszterkor is megszólal-e, vagy valami egészen másról van szó.
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet állásfoglalása a Balaton déli partján létesített kikötők ökológiai kockázatairól: a téli oxigénhiányos állapotokról és halpusztulásról. A kutatók szerint baj van: a jelenség túlmutat egy-egy kikötőn vagy helyszínen, és a Balaton jövője szempontjából kritikus kérdéseket vet fel.
Ilyenkor, szilveszter táján, amikor végre elfogyott a bejgli és túl vagyunk az első havazásokon, ha szebbre fordul az idő, sokan kihasználják a téli szünetet, és útnak indulnak. Összegyűjtöttünk hát mi is 5 csodás túraútvonalat Magyarországon.
Készülj fel a 2026-os évre! Összegyűjtöttük az összes munkaszüneti napot, áthelyezett pihenőnapot és ledolgozós szombatot, hogy pontosan tudd, mikor várhatók a három- és négynapos hosszú hétvégék. Tervezd meg időben a pihenést, utazást vagy családi programokat!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
– Készülünk… – mindössze ennyit írt keddi fotós posztjához Sulyok Tamás államfő a közösségi oldalán. A köztársasági elnök végül a – már megtartott – karácsonyi beszéde mellett idén szilveszterkor is megszólal, méghozzá nem egyedül.
Az államfő a Himnusz után a közmédia csatornáin szólal fel Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt. Üzenetük középpontjában az összetartozás ereje áll majd.
Aki az utolsó pillanatra hagyta a szilveszteri bevásárlást, ma még megteheti, de várhatóan tömegek lesznek a boltokban. A négynapos hosszú hétvége miatt pénteken is csak szombati rend szerint nyitnak ki az üzletek.
A Szőlő utcai javítóintézet borzalmait szavazták meg az év botrányának a Publicus felmérésében. Az is kiderült, melyek voltak 2025 legfontosabb politikai eseményei és az év politikai jelszavai.
Tavaly inkább karácsonykor szólt az országhoz, újévkor nem. Eddig úgy volt, hogy ez idén is így lesz, de meggondolta magát az elnök, aki Kapu Tiborral együtt beszél majd.