2025. december 19. péntek

dec. 19
8:09
Iránytű: Egyértelmű a kormányváltó hangulat, a biztos választási résztvevők között 42 százalékkal első a Tisza, a 18-29 évesek körében a Fidesz gyengült (SzMo)
Az intézet kutatása szerint a biztos szavazók körében a Tisza 42, a Fidesz 32 százalékon áll. A kormánypártok az ország nyolc régiójából már csak kettőben vezetnek.
dec. 19
8:12
Fontos figyelmeztetést küldött a NAV a harminc év alatti édesanyák szja-mentességéről (hirado.hu)
Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai.
dec. 19
8:15
Az ukrán-magyar határszakaszon 5899-en léptek be Magyarországra (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 63 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
dec. 19
8:18
Hajdú Péter kiosztotta Hadházy Ákost, mert lelőtte a meglepetést: Ricky Martin lesz Mészáros Lőrincék sztárvendége (Blikk)
Nem hagyta szó nélkül a Hadházy Ákos közösségi oldalán megjelent posztot Hajdú Péter. A független országgyűlési képviselő ugyanis "Lölö szolgáinak" nevezte a Mészáros Csoport munkatársait, amit kikért magának a műsorvezető, aki korábban maga is dolgozott Mészáros Lőrincnek.
dec. 19
8:20
Győrfi Pál szerint ezt a 3 dolgot kell megtanítani a gyerekeknek, hogy vészhelyzetben segítséget tudjanak kérni (Blikk)
A négyéves Medárd lélekjelenléte nemcsak az édesanyja életét mentette meg, hanem országos beszédtémát is indított, azzal, hogy hívta az 112-t, amikor az édesanyja rosszul lett. A mentők szerint a történet fontos üzenetet hordoz minden szülő számára. Győrfi Pál szóvivő szerint ezeket érdemes megtanítania minden szülőnek.
dec. 19
8:21
Hajdú Péter bocsánatkérésre szólította fel Hadházy Ákost, amiért leszolgázta a Mészáros-csoport dolgozóit (SzMo)
A független képviselő Lölő szolgáinak nevezte a cég dolgozóit és elárulta a karácsonyi buli titkos sztárfellépőjét. A tévés szerint a meglepetés elrontása akkora bunkóság, hogy a fal adja a másikat.
dec. 19
8:21
Fontos: Kimaradsz az ingyenes készpénzfelvételi kedvezményből, ha ilyen számlád van (Most Hír)
2026. február 1-jétől 300 ezer forintra nő a bankoknál a havi ingyenes készpénzfelvételi limit egy törvénymódosítás hatására, ami már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Van itt azonban egy kis bökkenő, ugyanis nem mindenkire vonatkozik a változás. Korábban mi is részletesen beszámoltunk arról itt a Mosthir.hu-n, hogy 2026. február elsejétől 300 eze
dec. 19
8:24
Abszolút többség szeretné leváltani az Orbán-kormányt – a Tiszának még van tartaléka is (Menedzsment Fórum)
Az ország hat régiójában a Tisza vezet egy nagymintás, több hónapos kutatás adatai szerint.
dec. 19
8:27
Orbán Viktor: Az orosz vagyon felhasználása belerántott volna bennünket egy háborúba, ettől sikerült megóvni magunkat (vasárnap.hu)
A befagyasztott orosz vagyon felhasználása Ukrajna céljaira hadüzenetként értelmezhető, azonnal belerántott volna bennünket egy háborúba, ettől sikerült megóvni magunkat, ez egy nagyszerű siker – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben péntek hajnalban. Az egynapos brüsszeli uniós csúcsértekezlet után nyilatkozva Orbán Viktor azt mond
dec. 19
8:33
A pápa egy Chicagóból származó püspököt nevezett ki New York érsekévé a lemondott Timothy Dolan utódjaként (vasárnap.hu)
XIV. Leó pápa egy Chicagóból származó püspököt, Ronald Hicks-t nevezte ki New York érsekévé a lemondott Timothy Dolan bíboros utódjaként csütörtökön. Timothy Dolan, aki több mint 16 éven át vezette a 2,8 milliós katolikus népességet tömörítő New York-i érsekséget idén februárban 75. életévének betöltésével egy időben jelezte távozási szándékát az é
dec. 19
8:45
Csodálatos hír nyugdíjasok: Hamarosan dőzsölhettek – több mint dupla pénzzel érkezik a bőség (Most Hír)
2026-ban a nyugdíjasok több változásra is számíthatnak, de az biztos, hogy a februári nyugdíjak kifizetése során sok pénznek örülhetnek. Folyamatosan foglalkozunk a nyugdíj témakörrel itt a Mosthir.hu-n. Nemrégiben arról írtunk, hogy mennyi nyugdíjat fog kapni valaki, amikor eléri a korhatárt, hogy hogyan állapítják meg a nyugdíj pontos összegét. J
dec. 19
8:51
Hónapokig próbáltam Digitális Polgári Kört alapítani, de nem kért belőlem a nemzeti algoritmus (Telex)
Elég sok minden illik rám abból, amit Orbán Viktor a DPK-k népéről mondott, ezért úgy gondoltam, teszek egy próbát, és beszállok a polgári internetbe. Úgy tűnik, a nemzeti algoritmusba mégse akarják beleírni a sajtó függetlenségéért kiálló DPK-mat, a hírleveleket viszont azóta is kapom, hogy megadtam az alapításhoz az adataimat. De legalább Rákay P
dec. 19
8:57
Örömhír a KSH-tól: 692 ezret keres egy átlagos magyar (Most Hír)
KSH: 2025 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 692 700, a nettó átlagkereset 482 400 forint volt Magyarországon. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése a 2025. július 1-jétől bevezetett magasabb
dec. 19
9:03
A Nob alelnöke szerint az emberek és a pártok is akarnak olimpiát Magyarországon (SzMo)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint tárt karokkal várják a magyarok pályázatát. Hazánk korábban pályázott a 2024-es játékokra, ám a folyamat 2017-ben megtorpant.
dec. 19
9:09
Donald Trump felfüggesztette a vízumlottót, ez az oka (Most Hír)
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön felfüggesztette a „diversity visa lottery” vízumprogramot (zöldkártya-sorsolás), amelyen keresztül a Brown Egyetemen és az MIT-n elkövetett lövöldözések gyanúsítottja az Egyesült Államokba jutott. Kristi Noem belbiztonsági miniszter az X közösségi platformon tett bejelentése szerint Trump elnök utasítására az
dec. 19
9:15
Új kutatás, magabiztos Fidesz-előny (Demokrata)
Nyár vége óta hónapról hónapra növelte előnyét a Fidesz-KDNP.
dec. 19
9:15
Alapjogokért Központ: tovább nőtt a háborút elutasító jobboldal előnye decemberben (vasárnap.hu)
A Fidesz-Kdnp országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 40 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ friss, országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kormánypártok népszerűsége az előző, novemberi adatfelvételhez képest 1 százalékpon
dec. 19
9:15
Benne maradunk a ködben (vehir.hu)
.
dec. 19
9:18
Mészáros Lőrinc egyetlen focistával tárgyalt személyesen, de azt is elárulta, hogy az állami támogatás náluk is csökkent (Blikk)
A Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút Mészáros Lőrinc. A Puskás Akadémia futballcsapatát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, a leggazdagabb magyar szerint van mire büszkének lenniük. Az interjúban azt is elárulta, melyik játékossal tett kivételt és ült le vele tárgyalni a jövőjéről.
dec. 19
9:21
Szájkarate: "Továrisi konyec" vs. "Átteleltek a poloskák" (Telex)
Keressük 2025 legjobb mondatát, innentől már a nyolcaddöntők jönnek, ennek fele sem tréfa. Összecsap: Magyar Péter és Orbán Viktor.
dec. 19
9:24
Ekkor lesz ügyintézési lehetőség a NAV-nál az ünnepi időszak alatt (ATV)
A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek elküldött közleményé
dec. 19
9:27
Orbán Viktor: Micsoda éjszaka volt! (BorsOnline)
Új videóval jelentkezett Orbán Viktor.
dec. 19
9:42
KSH: 5582 gyermek született és 9686-an haltak meg novemberben (hirado.hu)
Megjelentek a hivatalos adatok.
dec. 19
9:42
Közelebb kerültünk a 9 milliós Magyarországhoz, minden idők második legalacsonyabb születésszámát hozta a november (444.hu)
Idén nagyjából 20 százalékkal kevesebb gyerek születik, mint amennyi 2010-ben született. A be- és kivándorlás hatásait is figyelembe véve valószínűleg most először van Magyarország népessége 9,5 millió alatt.
dec. 19
9:45
Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon (vehir.hu)
Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön.
dec. 19
9:48
Ezért csinálja a show-t Brüsszelben Orbán Viktor? (Menedzsment Fórum)
Pogátsa Zoltán megfejtése.
dec. 19
9:57
Itt a friss hótérkép: ezen a részen fog esni a hó karácsonykor Magyarországon (Pénzcentrum)
Magyarország egyes részein 25 százalék az esélye az ünnepi hóesésnek, nagyobb valószínűséggel az északi országrészekben lehet ilyesmire számítani - írja az Infostart a Maven és a The World in Maps térképe alapján. A karácsonyi havazás jelenleg becsült valószínűsége szerint még az osztrákok is kimaradhatnak az ünnepi hóesésből. Az sem meglepetés, ho
dec. 19
10:03
A kormány a Tiszával ellentétben megvédi a béremeléseket és a magyar munkavállalókat (Demokrata)
A Tisza Párt kiszivárgott, baloldali adóemelési terve 1300 milliárd forintot venne el a családoktól.
dec. 19
10:03
Rock&Roll; hangulatú klip és egy meghitt karácsonyi koncert az SKA-tól (vasárnap.hu)
A Segítség Köve Alapítvány Ifjúsági zenekara (SKA) 2012 nyarán jött létre azzal a szándékkal, hogy a zene eszközével adja át az evangélium üzenetét, az örömhírt és a keresztény értékrendet. A zenekar kamara-szimfonikus felállásban működik, amelyben vonósok, fafúvósok, rézfúvósok, ritmusszekció és énekesek egyaránt helyet kapnak. A zenekar most "Tes
dec. 19
10:09
Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások (vehir.hu)
Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik s
dec. 19
10:12
Új jogosultságot kaptak a gyógyszerészek, változások a patikákban (Infostart)
Új jogosultságot kaptak a magyar gyógyszerészek: a jövőben vényeket is írhatnak, ezzel is segítve az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát és a betegek gyorsabb gyógyszerellátását – jelentették be az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjátadón.
dec. 19
10:12
Magyar Nemzet: Hátrányból rajtolnak a Tisza jelöltjei több kulcsfontosságú választókerületben (hirado.hu)
Több egyéni választókerületben is jelentős ismertségi és támogatottsági lemaradásban vannak a Tisza Párt jelöltjei a helyi felmérések szerint.
dec. 19
10:15
Benzin helyett víz került a tankokba egy balatoni töltőállomáson (vehir.hu)
Vizsgálatot indított a Shell Hungary Zrt. egy balatonkeresztúri töltőállomáson történt rendkívüli eset miatt, miután több autós járműve üzemképtelenné vált tankolást követően. Később kiderült: az érintett autók üzemanyagtartályába nem benzin, hanem víz jutott.
dec. 19
10:17
Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai (vehir.hu)
Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata
dec. 19
10:18
Na, szia, mentő! – Ő a történet eddig háttérben maradt hőse, a mentésirányító, akivel telefonált az anyukáját megmentő kisfiú (Blikk)
Miskolci mentésirányító vezette végig a négyéves Medárdot, amikor cukorbeteg édesanyjához mentőt kellett hívnia. A felnőtt végig a gyermek nyelvén beszélt, úgy adott instrukciókat, hogy közben nem ijesztett rá a kisfiúra. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője azt is elárulta, hogy évtizedes tapasztalata van a mentésirányítónak.
dec. 19
10:21
Mészáros Lőrinc: A Tisza Párt politikusainak egyetlen szavát sem hiszem el (SzMo)
A Puskás Akadémia a csúcson, de Mészáros szerint a felére vágták az állami pénzt. A Liverpoolnak is eladtak játékost, mégis szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat.
dec. 19
10:21
Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek (Hungarianpress)
Új korszakához érkezett a magyar gyógyszerészet. A gyógyszerészek vényírási jogosultságának bevezetése mérföldkő az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelésében, valamint a betegek gyorsabb és biztonságosabb gyógyszerellátásában. Az intézkedés bejelentésével egy időben adták át az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám országos szakmai és
dec. 19
10:21
Szakaszosan kapjuk a változást: Szenteste eső, karácsony hideg, 27-én jön a -6 fokos fagy (Most Hír)
Az előttünk álló hétvégén még lényeges időjárás-változásra nem számíthatunk. Magyarország nagy részén folytatódik a borongós, párás időjárás, csupán kevés helyen szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Legfeljebb ködszitálás fordulhat elő. A hőmérséklet napközben 3 és 8 fok között alakul.
dec. 19
10:27
Mészáros Lőrinc: Nem egyszerűen futballakadémia vagyunk, ez egy komplett sportfalu (Telex)
A világ 1000 leggazdagabb emberének egyike majdnem sírt, amikor az írek belőtték az utolsó gólt a magyaroknak, és beszélt arról is, hogy hetente háromszor jár edzeni.
dec. 19
10:30
Gigaberuházás készül a MÁV-nál: százmilliárdok érkeznek a vasúti pályák megújítására (hirado.hu)
Üdvözölte, hogy az igazgatóság elfogadta javaslatát, így a 2026-os üzleti tervben jelentős összeggel, mintegy 60 milliárd forintra bővült a pályafelújításokra fordítható saját forrás.
dec. 19
10:32
Már 171 millió forint felett jár a Jónak lenni jó!, a közmédia karitatív műsorának adományösszege (hirado.hu)
A kampány fő részeként december 21-én egész napos műsorfolyammal készül a közmédia.
dec. 19
10:33
Jövőre több mint 800 milliárd forintot költ a MÁV pályafelújításra (Telex)
Egyes szakaszokon arra fordítana milliárdokat a cég, hogy ismét akár 80 km/óra sebességgel mehessenek a vonatok, máshol pedig a 160-as sebességhatár fenntartása a kitűzött cél.
dec. 19
10:33
Semjén Zsolt: Szemben állunk a Benes-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával! (vasárnap.hu)
"A Benes-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László és a felvidéki magyarok mögött!" – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében. Semjén Zsolt Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője hozzá intézett írásbeli kérdését, illetve az
dec. 19
10:39
Ritka madár érkezett a Szegedi Vadasparkba (Most Hír)
Egy fiatal kea (Nestor notabilis) tojó érkezett a Szegedi Vadasparkba, a ritka papagájfajt a kötelező karanténidőszak után már a látogatók is megfigyelhetik a röpdéjében - közölte közösségi oldalán az állatkert pénteken.
dec. 19
10:45
Már látni, ekkor éri el a brutális lehűlés Magyarországot: berobban a tél, dermesztő hidegek lesznek éjszaka (Pénzcentrum)
Karácsony után egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy hidegebb, téliesebb időjárás éri el Európa nagy részét, benne a Kárpát-medencét is. Az enyhe, hómentes ünnepeket követően fagyos légtömegek érkezhetnek, éjszakai fagyokkal és alacsony nappali hőmérsékletekkel. A lehűlés pontos mértéke és időzítése azonban még bizonytalan.
dec. 19
10:51
Hadházy Ákos Hajdú Péternek: A lónak a faszát kérek bocsánatot (SzMo)
A tévés kikérte magának, hogy a képviselő "Lölő szolgáinak" nevezte a Mészáros-csoport dolgozóit. Hadházy nemcsak visszautasította a kérést, de további posztot is ígért.
dec. 19
10:57
Megbüntethet a rendőr, ha te is csinálod ezt a karácsonyi trendet (Most Hír)
Felfigyeltünk a napokban néhány felszarvazott autóra, és kiderült, hogy a magyar városokban egyre több autósnál ki vannak téve a karácsonyi dekorációnak szánt agancsdíszek, a Rudolf-szettek. De vajon a rendőrök mit szólnak mindehhez?
dec. 19
10:57
Fontos fejlesztés a herendi Majolika Parkban (vehir.hu)
Herend Város Önkormányzata a Széchenyi Terv Plusz program keretében, 170,91 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás jóvoltából a Bányatelep B. épületének felújításával a Bányatelep szegregációval veszélyeztett területén élő, hátrányos helyzetű családok, egyének felzárkóztatását segítette elő.
dec. 19
11:00
A megszokottnál nagyobb mintás felmérés érkezett (ATV)
Az Iránytű Intézet felmérése szerint a Tisza Párt 42, a Fidesz-KDNP 32 százalékon áll a biztos választási résztvevők körében.
dec. 19
11:09
Apjuk megölte az anyjukat, a rokonok fogadták be őket - megható összefogás segített a 17 fősre nőtt bácsalmási családon (SzMo)
Egy tanárnő indította el a segélyakciót, aminek a végén a család egy teljesen átalakított, kibővített otthonba költözhetett. A tizenhét embernek már nem kell egyetlen fürdőszobán osztoznia.

Keresés