Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.
A jogszabályi változások érintik a nemzetközi örökbefogadást, a minimálbér mellett a garantált bérminimumot, kiemelt beruházásként épülhetnek meg az Otthon Start program lakásai, ha teljesítik a FIX 3 százalékos hitelprogramot.
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással.
Hogyan tudunk Istenhez kapcsolódni, amikor a világ zajában néha alig érzékeljük közelségét? Mit tegyünk, ha szeretnénk mélyebben megélni karácsony üzenetét? "Isten akkor tud megszólalni, bennünk, köztünk lenni, ha csöndet tudunk teremteni a lelkünkben (…), de minden helyzetben velünk tud lenni, ha beengedjük Őt az életünkbe" – fogalmazott Marton Zs
A felvonulás egy általános, a rendszerrel szembeni kiállássá vált – mondja a volt igazságügyi miniszter, aki szerint ha az átláthatósági törvényt elfogadták volna, Magyarország diktatúrává válik. Évértékelő sorozatunk újabb részében 2025-öt a jogrendszer szempontjából értékeljük.
Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát – mondta Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Erdő Péter arról beszélt, az angyali szózat úgy
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is – üzente Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából.
Spoiler: Orbán olyat választ adott, amit lehetetlen leellenőrizni, vagy hiszünk neki, vagy nem. Az interjúban egyébként a kormányfő eljutott odáig, hogy Európa nem is Putyin miatt készül háborúra, hanem mert hanyatló Nyugat, és így akarja felpörgetni a gazdaságát.
A kormányfő szerint a hanyatló Nyugat hadigazdasággal próbálja menteni magát. Úgy véli, Európa amerikai nyomásra lépett háborús útra, a béke esélye pedig egyre fogy.
Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát – mondta Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek. A református püspök úgy fogalmazott: a szent időket Isten azért adja nekünk, hogy elcs
Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt – szólított fel az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos közleményében.
A karácsony előtti éjszaka megjelent a legújabb Magyar Közlöny. Az így érvénybe lépő szabályok alapján többek között január elsejétől 11 százalékkal nő a minimálbér, valamint nő a szociális pótlék a gyermekvédelmi dolgozóknál. Emellett változnak az 1 millió forintos otthontámogatás feltételei, és új kiemelt szervezet lett az örökbefogadásnál.
Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
A tulajdonos szabálytalanságokra hivatkozva nem engedte be a szerelőket a társasház gázvezeték-felújításakor. A lakóközösség szerint viszont a nő fenyegetőzött, és csak magának köszönheti, hogy most nincs fűtés és melegvíz a lakásában.
Karácsonykor a békesség fejedelme jön közénk, hogy hirdesse és felkínálja nekünk az ő békességét – mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek. Az evangélikus püspök hozzátette: Jézus nem elsősorban világpolitikai összefüggésben, hanem Isten és az ember kapcsolatában hoz megbékélést, de ak
Karácsonykor a békesség fejedelme jön közénk, hogy hirdesse és felkínálja nekünk az ő békességét – mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
Eldőlt, mely országokban van a legjobb úthálózat Európában. Orbán Viktor nemrég arról beszélt az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadóünnepségén, hogy a magyar sztrádahálózat, lakosságarányosan számolva, mára eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét. A miniszterelnök hangsúlyozta: 2010-ben a gyorsforg
A metszőolló megfelelő téli karbantartása – beleértve az élezést, tisztítást és fertőtlenítést – kulcsfontosságú a növényeid egészségének megőrzéséhez és a tavaszi betegségek megelőzéséhez. Ismerd meg a legjobb gyakorlatokat, hogy eszközeid mindig készen álljanak a munkára!
A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet jövő márciusban lép hatályba. Az automatikus emlékeztető üzenet célja az, hogy felszabaduljanak a feleslegesen foglalt helyek.
A gázai háború miatti két éves szünet után karácsonyra visszavárják a zarándokokat és a turistákat Betlehembe, Jézus születésének helyére. A két éven át tartó harcok után a törékeny tűzszünet idején ünneplik idén a karácsonyt a Szentföldön. Az ünnep előtt néhány nappal Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a háború kitörése
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
A katolikus egyházfő nyilatkozatban kritizálta Oroszországot, mert elutasította a karácsonyi tűzszünetet. A pápa azt kérte, legalább egy napra hallgassanak el a fegyverek Ukrajnában.
A 2025 egyik jelentős színházi eseménye volt, hogy Cserhalmi György sok évnyi kihagyás után ismét színpadra lépett. A Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész: Székfoglaló című önálló estjét november 13-án mutatta be az Örkény Színházban. Ő is jelölt Az Év Embere címre 2025-ben. Erről készített riportot az Rtl.
A Szlovákia Pénzügyi Igazgatósága (FS) tovább folytatja a vámellenőrzések modernizálását Szlovákia egész területén. Az Európai Unió alapjaiból társfinanszírozott, 920 000 euró értékű új technikai felszerelés a vámhivatalokhoz, repülőterekre, határátkelőhelyekre és a mobil egységekhez kerül, ahol jelentősen növeli a vámtisztek képességét az illegáli
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai rajzolás és játék közben kérdezték meg a kicsiket, mire vágynak. A megható listát magánadományozók és cégek segítségével váltották valóra.
A miniszterelnökkel a Magyar Nemzetben jelent meg interjú, amelyben többek között azt is elárulta, mire a legbüszkébb a 16 éves kormányzás időszakából.
A színész-aktivista egy korábbi bántalmazási felvétel miatt borult ki a miniszterre. Szerinte a kormány bűnözőként kezeli az állami gondozott gyerekeket.
Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a műv
Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt - szólított fel az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos közleményében.
A kórus "Angyali ének" címmel karácsonyi hangulatú magyar és nemzetközi szerzőktől származó repertoárját adta elő zenekari kísérettel december 20-án a Budapest szívében található Párbeszéd Házában. Immáron nyolcadik éve szolgálnak az Angyalföldi Szent Mihály templomban Pál Feri atya miséin, templomi szentségimádásokon, illetve az atya egyéb rendezv
Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
Az ünnepi időszak alatt megnövekedik a rendőri ellenőrzések száma a városban, tekintettel a családi látogatásokra és a külföldre utazókra, ilyenkor sokan lejárt műszaki vizsgával indulnak útnak, amiről most kiderült, hogy súlyos bírságot vonhat maga után, de van kivétel is.
Január 6-a, vízkereszt napja nemcsak a keresztény hagyományok szempontjából jelentős, hanem a karácsonyi időszak lezárásának is szimbolikus dátuma. Ilyenkor sokan leszedik a karácsonyfát és elpakolják az ünnepi dekorációkat, amelyek a téli hangulatot és az ünnepi atmoszférát idézték. Az ünnepi időszak lezárása azonban nem csupán érzelmi kérdés, han