A mai Bajcsy-Zsilinszky út és környéke Budapest egyik legfontosabb városszerkezeti tengelye, amelynek története a 19. század közepéig nyúlik vissza. Az egykori Váci körút, majd Vilmos császár út a pesti városfalak lebontása után jött létre, és a Sugár út megnyitásával párhuzamosan a főváros egyik legreprezentatívabb, gyorsan fejlődő útvonalává vált
A Tisza Párt elnöke a fiait nézve jutott el a nagy felismerésig. A meghitt családi pillanatban egyértelművé tette, mire készül a következő választáson.
A Tények műsorvezetője készítette Orbán Viktor karácsony előtti utolsó televíziós interjúját. Gönczi Gábor elárulta, hogy minden évben nagyon várja ezt a beszélgetést.
Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és a kényes kérdésekre is könnyebben találunk megoldást – erről beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Patrióta csatornáján közzétett videóban. A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolit
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald Trump, amerikai elnök washingtoni idő szerint a csütörtök esti órákban. Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzése szerint az amerikai hadügyminisztérium irányítása mellett számos csapást
Az üldözött keresztény közösségek védelmében az Egyesült Államok az éjszaka légicsapásokat hajtott végre az Isis terrorszervezet állásai ellen, Észak-Nigéria Sokoto államában. Ezeket a közösségeket a magyar kormány 2019 óta humanitárius eszközökkel támogatja, a világon elsőként nyújtva célzott, életmentő segítséget a hitük miatt üldözötteknek – min
Megmagyarázhatatlan melegség önti el a szívünket, amint karácsony tájékán megérezzük valahol a mézeskalács illatát a levegőben. Van azonban egy ember, akit ez az érzés egész évben elkísér, ő pedig nem más, mint Radics Zoltán. A fiatal mézeskalácsos felmenői több mint száz éve készítik a kalandos múltra visszatekintő édességet Debrecenben, méghozzá
A Hadházy által közzétett lista szerint a Mészáros csoport ünnepségén Mészáros gyerekei mellett kitüntetést kaptak a Mediaworks, a TV2 és az Index vezetői is.
A politikus Szily Nórának elárulta, még édesanyja is óva intette a sorsfordító szerepléstől. A döntés után már nem volt visszaút, egy szakadék feletti kötélen érezte magát.
A házelnök szerint az új közszereplők gátlástalansága minden írott és íratlan szabályt felrúgott – írja a Mandiner. A portál összefoglalót közölt Kövér László nagyinterjújából, melyben rendkívül kemény képet festett a magyar politikai közéletről, ami meglátása szerint soha nem látott erkölcsi lejtmenet jellemez.A házelnök felidézte, hogy Gyurcsány
Az ellenzéki politikus egy állítólagos szövegkönyvre hivatkozva tálalt ki a díjesőről. A fényűző gálát a hírek szerint Ördög Nóra és Stohl András vezette.
Karácsony első napján országszerte 137 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint 35 esetben tűzhöz, 102 alkalommal pedig műszaki mentéshez vonultak az egységek.
Vezetői képességekkel bíró, komoly kisgyerekként jellemezte édesanyja Orbán Viktort, akire már egész kiskorától hallgattak a barátai. Erzsi néni szerint a fia már fiatalon komolyan vette a világot. Most egy interjúban mesélt a miniszterelnök gyerekkoráról, valamint arról is, hogyan ünnepel a család karácsonykor.
Karácsonykor a politika is csendes üzemmódba kapcsolt. Politikusaink is ünnepeltek, a közösségi médián keresztül pedig betekintést kaphattunk, ki hogyan töltötte a karácsonyt.
Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója az ATV-ben arról beszélt, miben érzi kudarcnak 25 évnyi munkáját, hogyan kellene megváltoztatni a paternalista attitűdöt a szegényekkel szemben, és miért nem hisz a gyermekszegénységről szóló statisztikákban.
Újabb fordulatot vett a török labdarúgást megrázó fogadási botrány, amely október végén robbant ki. A török ügyészség pénteki tájékoztatása szerint 29 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot, közülük 26 főt őrizetbe vettek, egy személy pedig már korábban börtönbe került egy másik ügy miatt.
Egy budapesti mérnök poénból vágott neki a kihívásnak, némi szkepticizmussal és egy országbérlettel a zsebében. Nem csinálná újra, de bátrabbaknak ajánlja a kalandot.
A vértanú Szent István szelídsége, bátorsága és megbocsátása kísérje mindazokat, akik konfliktushelyzetekben a párbeszédet, megbékélést és a békét ösztönzik. Az nagyobb erő, mint a fegyvereké – mondta XIV. Leó pápa karácsony második napján az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakából. A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István
Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették. A román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) adatai alapján nemcsak Erdélyben, hanem Románia többi régiójában is péntek reggel mérték a tél legalacsonyabb hőmérsékletét.
Dunakeszi: Zsaruberkekben csak "Kutyakesziként " nevezik a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Gazdasági Szervek Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának bázisát. A zsaruk kutyáit idén beszervezték egy karácsonyi fotósorozatba is, a modelleket finom falatokkal és a karácsonyfára helyezett új játékokkal díjazták.
Ma többfelé szép napsütéses időt hozott a karácsony - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északi
A miniszterelnök egy korábbi, novemberi látogatásán tett ígéretét váltotta be. A csomag mellé egy saját fotójával ellátott, személyes üdvözlőlapot is mellékelt.
Armand Duplantis olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó svéd rúdugró végzett az élen az európai hírügynökségek 2025 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.
Karácsony másnapján sokan érzik: valami véget ért. A fényfüzérek még világítanak, az ajándékok kibontva, de a varázs már oszladozik. Pszichológusok "post-Christmas bluesnak" nevezik ezt az állapotot – azt az érzést, amikor az ünnepeket követően lehangoltnak, fásultnak, "üresnek" érezzük magunkat. A karácsonyi öröm, Jézus születésének ünnepe után hi
Trump aláírásával december 24-e és 26-a munkaszüneti nap lett az USA-ban. Keresztény szemmel ez emlékeztető: a pihenés Isten ajándéka, amely erősíti a családot és a lelki egyensúlyt.
Főszerkesztői jegyzet a 2025-ös évről, amely a rendszerváltás óta az egyik, ha nem a legeseménytelibb esztendőnek bizonyult. S alighanem már csak a választások miatt sem fogunk unatkozni jövőre. Ezek jutottak eszembe az év eseményeiről.
A Tisza Párt elnöke szerint mindössze 400 méter választja el őket egymástól. Mivel őt letiltották, a követőit kérte, hogy juttassák el az üzenetet a kormányfőnek.
A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője v
2026 januárjától jön egy életbevágó módosítás a B kategóriás jogosítványnál. Rengeteg magyar még nem tudja, hogy rá is vonatkozik. A járművezetői jogosítványok megszerzésével kapcsolatos tudnivalókról, fontos változásokról mi is beszámolunk itt a Mosthir.hu-n, ahogy a Kresz szabályairól és az azt érintő esetleges újdonságokról is. Az elmúlt hónapok
Nigéria biztosította azokat a hírszerzési információkat a dzsihadistákról, amelyek alapján az Egyesült Államok katonai csapást mért az Iszlám Állam terrorszervezet célpontjaira – közölte pénteken Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter. A miniszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai k