2025. február 17. hétfő

febr. 17
16:00
Drasztikus árcsökkentés: ebben a boltban harmincféle tejtermék árát viszik lejjebb (SzMo)
Éppen, hogy belengette az újabb árstopot Nagy Márton, a Lidl már lépett is. Lesz, aminek 10 százalékkal is lejjebb viszik az árát.
febr. 17
16:02
Hamarosan bejelentést tesz valamiről a dubaji cég, ami Rákosrendezőt vásárolta volna meg (SzMo)
Magyarországi működésük megkezdéséről írtak, de a Telexnek küldött válaszaik egyelőre meglehetősen rejtélyesek.
febr. 17
16:12
A magyar katonák helytálltak az Eufor Althea misszióban (Demokrata)
Az Eufor Althea misszióban részt vevő katonák a Nyugat-Balkánon álltak helyt.
febr. 17
16:12
László Imre elküldené a rasszista kijelentéseket tevő újbudai ifjúsági tanácsnokot (Telex)
A polgármester a szerdai testületi ülésen kezdeményezi Tóth Márton visszahívását ifjúsági tanácsnoki posztjáról.
febr. 17
16:18
Befellegzett az LMP parlamenti frakciójának (Infostart)
Megszűnik az LMP parlamenti frakciója, mert Csárdi Antal is kilépett, ezért a képviselőcsoport létszáma már a minimálisan szükséges öt alá csökkent.
febr. 17
16:18
Orbán szerb napja: előbb Milorad Dodikot fogadta, aztán Alekszandar Vucic lesz a vacsoravendége (SzMo)
A miniszterelnök és a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnöke munkamegbeszélésen vett részt. Dodik egyébként idén került fel másodjára az amerikaiak szankciós listájára.
febr. 17
16:24
A magyarok elsöprő többsége szerint meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat (Demokrata)
Mint ismert, több támadás érte a 13. havi nyugdíjat, miután Orbán Viktor kormánya visszaállította a baloldali kabinetek által elvett járandóságot.
febr. 17
16:36
Orbán Viktor találkozott Milorad Dodik boszniai szerb elnökkel Budapesten (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök 2025. február 17-én munkamegbeszélés céljából fogadta Milorad Dodikot, a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság elnökét a Karmelita kolostorban – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda hétfőn.
febr. 17
16:36
Hónapos kosz, szétdobált vécépapírok fogadják a gyerekeket a védőnői helyiségekben Érden – nincs elég takarító (SzMo)
Tarthatatlan higiéniai állapotokkal szembesültek az anyukák, amikor gyermekeikkel érkeztek vizsgálatra. Többen panaszt tettek, de kérdés, mikorra sikerülhet elhárítani a problémát.
febr. 17
16:39
Idén folytatódhat az eleki katolikus templom korszerűsítése (Gyulatelevízió)
Nemcsak az eleki katolikus templom főbejárati kapuját, hanem jó eséllyel az oldalsókat is korszerűsítik – mondta el Fazakas Gusztáv. Az eleki plébános kiemelte, az eredeti állapot helyreállítása a cél a kapukkal kapcsolatban, mindez azt jelenti, hogy idén tovább folytatódik Békés vármegye második legnagyobb katolikus templomának a korszerűsítése. A
febr. 17
16:42
Napok óta nem működik a jelzőlámpa Budapesten: egy embert elütöttek! (Blikk)
A Margit körút-Margit utca-Török utca kereszteződésében kialakult káosz már napok óta megkeseríti a közlekedők életét. A jelzőlámpák meghibásodása miatt a forgalom irányítása teljesen megszűnt, ami különösen csúcsidőben okoz komoly fennakadásokat, már baleset is történt ez idő alatt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a 4-es, 6-os és 17-es villam
febr. 17
16:48
10 eurós utalványt kapott a Wizz Air nevében? Ne kattintson rá! (Telex)
Csalók küldték, a banki adatait akarják megszerezni.
febr. 17
16:50
A MOME hallgatói vörös festékkel fújták le az egyetem falát (Telex)
Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnök nem írta alá a diákok követelését az egyetem átalakításával kapcsolatban.
febr. 17
16:54
Magyar Péter: A valaha volt legfiatalabb vezérkari főnök "bűne" annyi, hogy kiállt a hazája és a magyar emberek szabadsága, és minden volt katonája mellett (SzMo)
A Tisza Párt elnöke a mai Magyar Infót, azaz heti belpolitikai beszámolóját ezúttal nem egyedül, hanem Ruszin-Szendi Romulusszal együtt tartja meg.
febr. 17
17:06
Újbuda polgármestere visszahívná a posztjáról az ifjúsági tanácsnokot, aki egy videón szidta a cigányokat (444.hu)
László Imre szerint Tóth Márton "nyilvánosan önkritikát gyakorolt, elismerte hibáját és nyilvánosan bocsánatot kért, ami nagyon fontos, de nem elegendő lépés".
febr. 17
17:18
Somogyi Zoltán: A szavazóknak az erő a meghatározó, ami a győzelemhez kell, és ami megvan a Tisza Pártban (SzMo)
A hétvégén Magyar Péter pártja megmutatta, hogy országos méretű erővé vált - mondja az elemző. A most bemutatott arcokkal pedig azt is bebizonyították, hogy a Fidesz-kormány irányából is képesek támogatókat és szavazókat szerezni.
febr. 17
17:36
Magyar Péter önálló Vidékfejlesztési Minisztériumot és Faluközpont programot hozna létre – a leendő miniszterről is beszélt (SzMo)
A Tisza Párt elnöke részletes agrárprogramot hirdetett, több pontban szedte össze egy esetleges következő kormány teendőit a mezőgazdaság területén.
febr. 17
17:48
Névtelen levélben támadják Ruszin-Szendi Romuluszt "a Magyar Honvédség volt Parancsnokai, Vezérkarfőnökei" (SzMo)
A szöveg szerint – bár név szerint nem említik – Ruszin-Szendi Romulusz tiszás szereplése alkalmas arra, hogy rombolja a honvédség belső morálját.
febr. 17
17:54
Orbán Viktor: A szerb és a magyar nemzet történelmi kihívásai azonosak (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök felterjesztésére Alekszandar Vucsics szerb államfőt Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje elismeréssel tünteti ki.
febr. 17
17:54
A tél leghidegebb hete közeleg: irtó fontos dolgot kell előtte elvégeznie a magyar háztulajoknak (Pénzcentrum)
A Magyar Víziközmű Szövetség - mint a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai képviselője - szeretné felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy az időjárás előrejelzés alapján a tél leghidegebb hete előtt állunk, emiatt pedig (amennyiben eddig még nem tettük meg) érdemes elvégezni a vízmérők, valamint a vízvezetékek é
febr. 17
17:54
A Hegyvidéki Önkormányzat erdővé minősített korábban beépíthető területeket (Telex)
Ezzel összesen 30 353 négyzetméterrel nő az erdő besorolású terület mérete a XII. kerületben.
febr. 17
18:12
Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Aleksandar Vučićot (444.hu)
A szerb elnököt Orbán Viktor díszvacsorán látja vendégül.
febr. 17
18:42
Kósa Lajos olyan dologért szólt be Ruszin-Szendi Romulusznak, amit Deustch Tamás is megtett korábban (SzMo)
Azért a fideszes képviselő azt is elárulta, mi a VALÓDI baj Ruszin-Szendi Tiszához állásával. Különbséget tett furcsa és megbocsáthatatlan tett között.
febr. 17
18:48
Drága élet, klímakatasztrófa, kamuhírek – ezek aggasztják legjobban az EU fiataljait (SzMo)
A magyar fiatalokat sokkal jobban nyomasztják a megélhetési kérdések, mint az uniós kortársaikat. A 16-30 éveseket kérdezte az Európai Parlament.
febr. 17
18:48
Lakner Zoltán: Magyar Péternek a stratégiai iránytartás jelenti a legnagyobb kihívást (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 17
18:48
Első fokon felfüggesztett börtönre ítélték a dubajozós kerítési ügy elsőrendű vádlottját (Telex)
Több mint egy évtizede tart a bírósági ügy, amelyben sok celebként ismert nőt hallgattak meg tanúként.
febr. 17
19:12
"A ruhájuk, a fal, a csempe, mindenhol vér volt" – elmeséli az anyuka, hogyan könyörgött a császármetszésért, a kórház szerint nem hibáztak (SzMo)
Egy napon belül, ugyanannál az orvosnál két szülésnél is nagyon komoly komplikációk léptek fel egy kistarcsai kórházban. A rezidens máshogy emlékszik a történtekre, mint az egyik kismama.
febr. 17
19:18
Ennyi volt az LMP-frakciónak? Napokon belül jöhet a bejelentés (ATV)
Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes kilépett az LMP parlamenti képviselőcsoportjából az Országgyűlés honlapján közzétett adatok szerint.
febr. 17
19:24
Orbán Viktor: Aleksandar Vucic a balkáni stabilitás bajnoka (Demokrata)
A Balkán-régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze, mondta a kormányfő.
febr. 17
19:26
Megsértődött az öngyilkos Európa – Horváth József a kezdődő béketárgyalásokról (Demokrata)
Kedden kezdődik az orosz-amerikai béketárgyalás, Európának nem osztottak lapot. Horváth Józsefet kérdeztük az okokról, lehetőségekről.
febr. 17
19:28
Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt (Demokrata)
"Történelmi megbékélésre volt szükség, amiben elévülhetetlen szerepe volt Aleksandar Vucicnak."
febr. 17
19:30
Farkasordító hideg lesz Magyarországon: életbe léptetik a vörös kódot (Pénzcentrum)
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Hungaromet előrejelzését figyelembe véve 2025. február 17-én, hétfőn 20:00 órától - 2025. február 21., péntekig elrendelte a vörös kódot.
febr. 17
19:36
Orbán Viktor: destabilizációs kísérletek vannak Szerbiában és Magyarországon is (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök munkamegbeszélés keretében fogadta a Karmelita kolostorban Aleksandar Vucic szerb államfőt.
febr. 17
20:24
Megtelt a győri kórházban a gyermekintenzív részleg, Pécsre vagy a fővárosba kell vinni bizonyos ellátásokra a gyerekeket (444.hu)
Egyes gyermektraumatológiai, égési és sebészeti eseteket igénylő gyerekeket nem tudnak fogadni.
febr. 17
20:30
Lázár János: Október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát (Demokrata)
A munkálatok költsége eléri az 5 milliárd forintot, közölte a tárcavezető.
febr. 17
20:32
Csárdi Antal kilépett az LMP parlamenti frakciójából (Demokrata)
Csárdi Antal az Országgyűlés honlapja szerint 2025. február 16-tól független képviselő.
febr. 17
20:39
Gyula Tv Híradó 2025. 02. 17. (Gyulatelevízió)
Témák: Mintegy 260-an végezték el az elmúlt 14 hét alatt az altiszti alapfelkészítést, közülük Békéscsabán 53 katona tanult. A kibocsátó ünnepségen kiemelték, a résztvevők számára komoly kihívás egyben a vezetővé válás fontos állomása volt. Idén tovább folytatódhat az eleki Sarlós Boldogasszony templom felújítása. A részletekről Fazakas Gusztáv plé
febr. 17
20:42
Megszólalt a szakértő: ilyen hatása lehet Magyar Péter évértékelőjének a kormány számára (ATV)
Megtartotta első kongresszusát a Tisza Párt, ahol bemutatták a párt új szakértőit, Magyar Péter pártelnök ismertette a Tisza programját. Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője a kongresszus apropóján ATV Startban mondta el, milyen hatásai lehetnek Magyar Péter által belengetett programpontoknak.
febr. 17
20:42
"Lényegében beolvastam a közleményünk szövegét neki" – az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára fogalmazta a Ruszin-Szendi Romuluszt elítélő közleményt (SzMo)
Fodor Lajos szerint "az gondolkodtatta el a volt kollégákat, hogy pártrendezvényen szerepelt“ a volt vezérkari főnök. Azt állítja, mindenki egyetértett a levél tartalmával.
febr. 17
20:48
Olyan hideg jön, hogy elrendelték a vörös kódot (444.hu)
Jön a közel mínusz 20 fokos fagy.
febr. 17
20:48
Ismét országjárásba kezdtek a KDNP politikusai (Demokrata)
A KDNP családbarát politikát folytat, a családokért dolgozik, mondta Simicskó István.
febr. 17
21:12
Nem várt helyről adták föl a leckét a Fidesznek (444.hu)
Országjárásba kezd a KDNP.
febr. 17
21:12
"Mondtam, hogy ezt nem szabad" – Ruszin-Szendi Romulusz beszélt konfliktusáról a honvédelmi miniszterrel, és elmondta, miért csatlakozott a Tiszához (SzMo)
A volt vezérkari főnök úgy nyilatkozott: "Ha hívnak, szolgálom a hazámat". A Magyar Infóban válaszolt az elmúlt napokban vele kapcsolatban megfogalmazódott vádakra is.
febr. 17
21:12
Nagy István: Soha nem látott mértékű lehetőség áll a gazdatársadalom előtt (Demokrata)
"A 21. századi magyar agrárium újjászületésének pillanatában vagyunk."
febr. 17
21:24
Meghalt Lambert Gábor (SzMo)
A Figyelő korábbi főszerkesztője és a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője 69 éves volt.
febr. 17
21:36
Két rókatetemet kötözött terepjárójára egy sofőr, így autókázott Nyíregyházán (444.hu)
Egy rókamentéssel foglalkozó alapítvány feljelentést tett, a rendőrség hivatalból is vizsgálatot indított.
febr. 17
22:00
Aleksandar Vucic: hiszünk abban, hogy eljön a béke Oroszország és Ukrajna között (ATV)
A szerb elnök az Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, a béke nagyon sokat jelentene mind Szerbiának, mind Magyarországnak.
febr. 17
22:24
Gigadugókra kell készülni Budapesten – kedden és szerdán is delegációk vonulnak a fővárosban (SzMo)
Az érintett útvonalakon ideiglenesen leállítják a forgalmat, több busz útvonalát is érintik a lezárások. Elsősorban a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető úton és a Belvárosban kell korlátozásokra számítani.

Keresés