2025. február 13. csütörtök

febr. 13
0:42
Magyar Péter szerint ő nem beszélt elszámoltatásról, pedig többször mondta már, hogy győzelmük esetén elszámoltatnának (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint felelős közéleti szereplőként ő nem ígért és nem is ígérhet elszámoltatást, így aztán ezt nem is kérhetik rajta számon. A valóságban volt már, hogy használta ezt a szót, például nagy nézettségű újévi beszédében.
febr. 13
0:46
RTL: Január végén 14 csecsemőt gondoztak szociális okból a Heim Pál kórházban (Telex)
A többi kórháztól kértek segítséget a gyerekek elhelyezésében.
febr. 13
4:42
Végrehajtó fenyegeti a nagymamát, aki a máját adta az unokájának (Blikk)
Mintha még nem mért volna elég csapást a sors Hannára és a nagyszüleire, most a végrehajtás réme fenyegeti őket. A kislány, akiről a Blikk többször is írt, mostanra tinédzserré cseperedett, de talán még így, sok év elteltével is sokan emlékeznek történetére. Az édesanyja a születése után elhagyta, ezért a nagyszülők vették magukhoz, hogy tulajdon l
febr. 13
4:42
Vigyázat, átverés: terjednek itthon az áltraffipaxok (Infostart)
Olcsóbb, mint az igazi – kérdés, hogy hisznek-e neki az autósok.
febr. 13
4:54
Elemző: szemtelen provokáció volt az Orbán-Weidel találkozó (ATV)
Az AFD-ben látja a jövőt – ezt mondta Orbán Viktor, miután találkozott Alice Weidellel, a német jobboldali párt társelnökével.
febr. 13
5:30
Emelkedik a vízdíj, de nem mindenkinek (Infostart)
Az inflációval egyező mértékben nőhet a nem lakossági felhasználók terhe.
febr. 13
5:54
Elemző: bölcs dolog, ha egy B változatra is készül a Tisza Párt (ATV)
Nincsenek miniszterelnöki ambíciói, de készen áll, ha pártja felkéri jelöltnek – erről beszélt a Magyar Péter a Partizánnak. A Híradónknak nyilatkozó elemzők azt mondják: taktikus lépés, hogy másik jelölt állítására is felkészül a párt. A kommunikációs szakértő szerint annak ellenére, hogy a Tisza Párt elnöke egy nehéz interjún van túl, hozta az el
febr. 13
6:06
Ez már a nyugdíjhorror: így bukja el nyugdíja zömét rengeteg magyar, erről nem volt szó (Pénzcentrum)
Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy a bankautomatáknál érvényes ingyenes készpénzfelvételi limit évtizedes változatlansága folytán mind a fizetések, mind a nyugdíjak kinőtték a 150 ezer forintos összeghatárt, amely következtében ezen jövedelmek egyre kisebb részéhez férhetünk hozzá díjmentesen. Csakhogy míg az átlagnyugdíj ingyenesen felvehető rész
febr. 13
6:24
Földrengés volt Magyarországon, közleményt adott ki a Katasztrófavédelem (ATV)
Károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
febr. 13
6:30
Ez most a 10 legnépszerűbb kínai autó Magyarországon (Infostart)
Az itthon is kapható kínai autómárkák közül egy különösen kedvelt a használtautó-piacon.
febr. 13
6:42
Földrengés volt Magyarországon (Infostart)
Mára virradó éjjel Pannonhalma térségében mozdult meg a föld - közölte HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
febr. 13
6:42
Kisebb földrengés volt Pannonhalma környékén (444.hu)
Károkról egyelőre nem érkezett bejelentés.
febr. 13
6:54
Rejtélyes eset: tömeges halpusztulás Tata közelében (Infostart)
Több mázsa hal pusztulhatott el az elmúlt napban az Által-ér egy szakaszán, az oka még nem ismert.
febr. 13
6:54
Momsz: 16 órára két szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök (444.hu)
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a lakossághoz fordul, hogy megpróbálják biztosítani a napi egy meleg élelmezést.
febr. 13
7:06
Rákosrendező: komoly feszültség volt az utolsó napokban Lázárék és a nemzeti vagyonkezelő között (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 13
7:18
Momsz: 16 órás szolgálatra két hideg szendvicset kapnak a vidékről Budapestre rendelt mentősök (SzMo)
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint rendkívül méltatlan ez a helyzet. A lakossághoz fordultak, hogy megpróbálják biztosítani a napi egy meleg élelmezést a mentődolgozóknak.
febr. 13
7:18
Az ukrán művelet, aminek a célpontja Orbán Viktor: propaganda vagy valóság? (Telex)
Ukrajnának akár érdekében is állhat egy ilyen magyarországi művelet, a Fidesznek pedig sosem okozott gondot a független sajtót idegen érdekeket kiszolgáló hazaárulóként ábrázolni. Amit látunk, az két, egymástól független folyamat: az egyik titkosszolgálati, a másik politikai.
febr. 13
7:30
Nem hiszi az ellenzéki polgármester, hogy a Fidesz elengedte a mini-Dubaj projektet (ATV)
Cáfolta Híradónknak a fővárosi önkormányzat főigazgatója Lázár János állítását, miszerint Budapestnek kell elszállítania a rákosrendezői területet beborító hulladékot. Kiss Ambrus szerint erről külön megállapodást kell kötni, mert így szól az eredeti adásvételi szerződés is. Zugló polgármestere stábunknak azt mondta, a választási eredmény függvénye
febr. 13
7:30
Földrengés volt az éjjel Magyarországon: itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Csütörtökre virradó éjjel 2,4 magnitúdójú földrengés volt Pannonhalma térségében - közölte HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
febr. 13
7:36
Földrengés volt éjszaka Pannonhalma térségében, érezni is lehetett (SzMo)
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közlése szerint három bejelentés is érkezett hozzájuk a földrengésről a korai hajnali órákig.
febr. 13
7:42
Hét vármegyére adtak ki riasztást: ezt most tényleg komolyan kell venni (Pénzcentrum)
A délelőtti órákig az ország északkeleti harmadában havazás (lepel-2 cm) valószínű, másutt egyre inkább havaseső, eső várható. Az Alföldön reggelig néhol gyenge ónos eső is előfordulhat. Átmeneti csapadékszünetet követően az esti órákban az Északi-középhegység térségében ismét előfordulhat gyenge ónos eső.
febr. 13
7:48
Segítséget kért a Heim Pál kórház 14 csecsemő miatt (444.hu)
Azt kérték a többi fővárosi kórháztól, hogy vegyék át a kórházban maradt csecsemőket, mert így nem tudják fogadni az akut betegeket.
febr. 13
8:00
Nem segít a legszegényebb nyugdíjasokon a 13. havi nyugdíj - mondja Juhász László (SzMo)
A nyugdíjasok dupla pénzt kapnak februárban, de a legszegényebbeknek ez nem jelent megoldást. Sokan idén először elesnek a plusz ellátástól - mondja a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke.
febr. 13
8:06
Földrengés volt Pannonhalma térségében (Demokrata)
A rengést a lakosság az epicentrum közelében érezhette, az obszervatóriumba eddig Pérről érkezett három jelzés.
febr. 13
8:12
A jogállamiságot vizsgáló tényfeltáró delegációt küldhet az EP Magyarországra tavasszal (Telex)
A Népszava szerint hivatalosan erről csütörtökön döntenek az EP frakcióvezetői.
febr. 13
8:42
Több mint négyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
febr. 13
9:06
Új rekord - tizenegy idei hajnal, amikor mínusz 20 foknál is hidegebb volt Magyarországon (Infostart)
Szerda reggel volt az idei év 11-ik -20 °C alatti hajnala a Mohos-töbörben.
febr. 13
9:18
Sorra telepítik az önkormányzatok az áltraffipaxokat (Telex)
Alapvetően költséghatékonysági okokból, a kihelyezett traffiboxok sokszor drága büntetőegység nélkül is képesek arra, hogy megtévesszék és megfékezzék az autósokat.
febr. 13
9:24
Pál Márton Orbánnak: Jó volt látni, hogy a magyar miniszterelnök baráti melegséggel fogadott egy hozzánk hasonló családot (Telex)
A család az család kampány elindítója nyílt levélben reagált Alice Weidel budapesti látogatására, Orbán Viktort pedig meghívta az otthonukba.
febr. 13
9:30
Ifj. Lomnici Zoltán: Külső szereplők telepedhetnek rá a bírók tüntetésére (Demokrata)
Bírók tüntetésére Magyarországon korábban még nem volt példa, mondta az alkotmányjogász.
febr. 13
9:32
Magyar Levente: Tíz éve nincs megoldás a magyar nyelvhasználat kérdésére Ukrajnában (Demokrata)
Az ukrán vezetők nem tagadták a magyar kormány elleni tevékenységek finanszírozását.
febr. 13
9:34
Zsigó Róbert: A kormány minden helyzetben támogatja a magyar családokat (Demokrata)
A jelenlegi kormányzat újabb, a családokat segítő intézkedéseket hozott.
febr. 13
9:42
Így magyarázza Budapest, hogy nem fizet annyit, amennyit a kormány kér (Infostart)
Budapest 2025-ben is perre megy, mert nem tartja elfogadhatónak, hogy a fővárosnak a kormányrendelet szerint 89 milliárd forintot kell fizetnie szolidaritási hozzájárulásként - nyilatkozta az InfoRádiónak a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Karácsony Gergely közösségi oldalán arról írt: az állam idén mintegy 39 milliárd forint támogatást ad a v
febr. 13
10:18
Elárverezi az Orbán-kormány a magyar filmszinkron fellegvárát (Menedzsment Fórum)
A Mafilm Audio stabilan nyereséges, az államnak eddig 41 százalékos üzletrésze volt benne. Eddig.
febr. 13
10:36
Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják Biró Ferencet, az ügyészség szerint egy családi ismerősét is felvette havi 2 millióért (444.hu)
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint az Integritás Hatóság elnöke összesen csaknem 87 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
febr. 13
10:42
Igazából nem volt teljes kiőrlésű a teljes kiőrlésűként árult pékáru a Lidlben, úgyhogy közel kétszázmilliót fizethet az üzletlánc (444.hu)
Az érintett pékáruk alapanyag csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből, ami a Gazdasági Versenyhivatal szerint nem elég ahhoz, hogy az egész terméket teljes kiőrlésűként árulhassák.
febr. 13
10:42
Nagy Márton pénzügyekből és szolidaritásból elégtelenre értékeli a főváros vezetését (Demokrata)
"Hangulatkeltés helyett Budapest vezetése tegyen eleget a fizetési kötelezettségeinek."
febr. 13
10:42
Nem lenne kötelező szendvicset adni a mentősöknek, de amit kapnak, azt méltatlannak tartja az egyik mentős szervezet (Telex)
A lakosságtól kér pénzt vagy a vendéglátósoktól várna segítséget az egyik mentős szervezet, pedig a jogszabályok szerint a munkáltatói juttatásoknak nem része az étkeztetés.
febr. 13
10:54
Nagy Márton: A főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell, kölcsönadunk költségvetési szakértőket a rendbetételhez (Telex)
A nemzetgazdasági miniszter elégtelenre értékelte Budapest vezetésének munkáját.
febr. 13
11:00
Újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét (Blikk)
Újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Biró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét. Közlésük szerint külföldi céggel kötött szerződést az IH, hogy segítsenek egy brüsszeli külképviselet létrehozásában, pedig erre nem volt joga. Az új üggyel együtt eddig 87 millió forint értékű hűtlen kezeléssel gyanúsítj
febr. 13
11:06
Még egy hétig lehet jelentkezni a középfokú intézményekbe (Demokrata)
A jelentkezési lapokat elektronikusan kell kitölteni – közölte az Oktatási Hivatal.
febr. 13
11:12
Szijjártó az Orbán-Trump együttműködési megállapodás jegyében tett bejelentést (ATV)
Az eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési befektetés érkezik Magyarországra - hangzott el Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
febr. 13
11:12
Mi kell ahhoz, hogy elinduljon a Rákosrendező fejlesztése? És hol tudják megakasztani? (Telex)
Az optimista verzió szerint hat év múlva már kezdhetik építeni a parkváros-negyedet, a pesszimista változat legfeljebb hat hónapot ad az egész projektnek a bedőlésig. Bemutatjuk az összes teendőt és buktatót.
febr. 13
11:18
Hamarosan fontos küldeményt kapnak a nyugdíjasok (Infostart)
Majdnem 310 ezer 65 évesnél fiatalabb nyugdíjas kapja meg postán február 18-ától március közepéig az ellátottak utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatósága állít ki.
febr. 13
11:18
Újabb ügyekkel gyanúsították meg Biró Ferencet, az ügyészség szerint eddig 87 millió forinttal károsíthatta meg az Integritás Hatóságot (Telex)
Az ügyészség szerint Biró felvette egy családi ismerősét, aki a "halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása" témakörben is oktatott volna, hat hónap alatt 12 millió forintot kapott. Egy külföldi céggel is milliós szerződést kötött.
febr. 13
11:30
Szijjártó: "Orbán Viktor és Donald Trump egy szoros és hatékony gazdasági együttműködésben állapodott meg" (Blikk)
Szijjártó Péter nagy bejelentéssel csigázta fel a magyarokat. Ígérete szerint hamarosan érkezik az első jó hír, de ennél több konkrétumot nem árult el. Mindenesetre köze van a gazdasághoz és Donald Trumphoz is.
febr. 13
11:42
Navracsics Tibor: Olyan államot építünk, amely mindig segíti a polgárokat (Demokrata)
A miniszter átadta az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló okleveleket.
febr. 13
11:48
Szijjártó az Orbán-Trump együttműködési megállapodás jegyében tett bejelentést (ATV)
Az eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési befektetés érkezik Magyarországra - hangzott el Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
febr. 13
11:48
11 éves kora óta árult füvet diáktársainak egy érdi tanuló (Telex)
A rendőrök az iskolában fogták el a most már 18 éves R. Richárdot, a bíróság elrendelte letartóztatását.
febr. 13
11:54
Újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét (Infostart)
Biró Ferenc ellen a hivatali visszaélés mellett már hűtlek kezelés miatt is nyomoznak.

Keresés