Kulcsár Dávid káplán a budapesti repülőtéren megitta a szenteltvizet, mert nem vihette át a biztonsági ellenőrzésen. Az erről szóló posztja nagy port kavart, a káplán a vallásszabadság megsértéséről beszélt, a reptér szerint viszont minden rendben volt.
A magyarok több, mint fele boldognak érzi magát. De vajon mi a boldogság igazi receptje? Kiderült a Kometa legfrissebb felméréséből, amelyet a március 20-i boldogság világnapja alkalmából tett közzé igen érdekes eredményre jutottak. A titok valójában egyszerűbb, mint gondolná. Mutatjuk, hogy miről is van szó.
Ha valakinek van felesleges 12-14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják-e képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat?
Az evangélikus püspök szerint más egyházak vezetői valószínűleg anyagi kitettség miatt nem szólalnak meg. Ő azonban úgy gondolja, a Pride tiltása és a miniszterelnök poloskázós beszéde is komoly következményekkel járhat.
A lányoknál az Abigélek és a Nazirák, míg a fiúknál az Ábelek és az Eliotok hajráztak nagyon 2023-ról 24-re. Az élmezőnyben csak kisebb cserék történtek.
Február közepéig a Prémium Magyar Állampapírban tartott megtakarításoknak csak a töredéke áramlott ki. A tulajdonosok túlnyomó többsége a kamatkifizetések után is megtartotta állampapírját, vagy újra befektette az összeget. Hamarosan újabb állampapírok esetében kell a tulajdonosoknak döntést hozniuk a befektetésük sorsáról. Ez sokak számára lehet n
Meglepő fordulat: a Nemzeti Nyomozó Iroda mégis nyomoz a Waberer’s és a Magyar Posta közös projektje ügyében. Vadai Ágnes feljelentése miatt vizsgálják az ügyet.
A csütörtöki EU csúcstalálkozón a 27 tagállamból 26 vezető aláírásával adtak ki Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatot. A két héttel ezelőtti nyilatkozathoz hasonlóan, Orbán Viktor most sem írta alá a szöveget, amely folyamatos támogatást ígér Ukrajnának. Az eseményen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül vett részt.
Kitilthatják az autókat öt belső-erzsébetvárosi útról és utcáról, ha a Fővárosi Közgyűlés rábólint Vitézy Dávid most benyújtott javaslatára. A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint nem lehet a kerületekre várni, és a forgalmi rendről amúgy is a fővárosnak kell döntenie.
Hétfőtől a nagy élelmiszerboltok legfeljebb 10% árrést tehetnek 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl változtatott az árazásán, a Spar veszteségekre panaszkodik.
A kegyelmi botrányban is főszerepet játszó jogász üzent Orbán Viktornak azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök pénzbüntetést ígért azoknak, akik részt vesznek a felvonuláson.
Sanyi, a gólya is leszállt a nemzetközi víz világnapi program gyulai rendezvényén, és igen népszerűnek bizonyult. Mielőtt bárki egy madarat kezdene keresni a képeken, a vízügyes, nem hivatalos szóhasználat erre a hatvan tonnát meghaladó darura vonatkozik, melyet egy időben egy gólya rendszeresen meglátogatott, a Sanyi nevet pedig a kezelőjéről ka
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki. A jelenség 11:51-kor kezdődik, amikor a Hold eléri a Nap peremét és először beletakar abba. A fogyatkozás maximális fázisa 12:21-kor következik be. Ekkor a napátmérő 8,4 százalékát takarja
A kormányközeli közvélemény-kutató homlokegyenest más számokat és más politikusokat mér az első helyeken, mint a Medián. Náluk a következő három helyezett együtt sincs olyan népszerű, mint Orbán egymaga.
A Kis-Dunán, mivel nincs igazán sodrás, nagy a kísértés, hogy ne kössék ki rendesen a hajókat, és itt végzik a magukra hagyott járművek is nem egy esetben.
Magyar Péter közösségi oldalán hét pontba szegezett kérdéseket Orbán Viktornak, amiért megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot az EU-csúcson csütörtökön.
Az elmúlt huszonhét évben egy kivételével csak technikai jellegű, vagy valóban sürgős kérdésekről döntött egy napon belül a Parlament – egyszer például Rogán Antal módosítóját vitte át így a szocialista kormány. A gyülekezési törvény szigorításának hirtelensége még a Fidesz-KDNP univerzumában is kuriózum.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Többek között arról kérdezi a miniszterelnököt, hogy ha valóban ellenzi az ukránok EU-csatlakozását, akkor miért nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Videó! Ameddig a magyarok nem mondják el a véleményüket Ukrajna uniós tagságáról, addig semmilyen ezzel kapcsolatos közös álláspontot nem tudunk támogatni.
A magyarok szerint továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus - 44 százalékkal - és egyben a legalkalmasabb személy Magyarország miniszterelnökének, 46 százalékkal - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Témák: A gleccserek védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet a csütörtöki, víz világnapi, gyulai programon. A Városház utca egy szakaszát teljesen elfoglaló rendezvényen nagy szerepet kapott a Vizet a tájba! program is. Több fontos aktualitással foglalkozott csütörtökön a gyulai II. Dél-alföldi Ifjúsági Konferencia. A MiegyMásért egyesület ré