Az egyik Matolcsy felesége, a másik pedig a Magyar Stratégiai Zrt., ami Hadházy szerint Matolcsy Ádám "személyes vagyonának elfedésére, a lopott pénz tisztára mosására szolgálhat".
Lakótársát lopta meg egy férfi 2025. május 23-án Gyulán, villanyrezsót és hangfalat vitt el tőle. A lopott dolgokkal másnap reggel vonatra ült, de a rendőrök a békéscsabai vasútállomáson elfogták, előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárás indult ellene.
A győri püspökségre menekülő asszonyokat védve kapott halálos sebet Apor Vilmos, aki 1918-tól 1941-ig Gyulán szolgált plébánosként. 1945. április 2-án halt vértanúhalált, II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá. Emléknapja május 23-án van, ezt ünneplték vasárnap a gyulai Nádi Boldogasszony templomban. A Szentmisét bemutató Topsi Bá
Pálinkás Zsolt szerint a magyar vásárlók egyre kevesebb akcióval számolhatnak. Az árrésstop miatt a boltoknak nincs mozgásterük, a gyártók pedig nem hajlandók olcsóbban adni a termékeket.
Lánczi András nemrég a kormányközeli Mandinernek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy akik most el akarják zavarni Orbán Viktort, visszamenőleg fizessék ki a rezsicsökkentésnek köszönhető megtakarításokat.
Az Aktuális Média Nonprofit Kft. május 17. és május 23. között több mint 15 millió forintot költött hirdetésre, ezzel bőven megelőzve a Fideszt vagy Orbán Viktort.
A Tisza Párt elnöke bejelentésében úgy fogalmazott: "Vannak történelmi pillanatok, amikor nem lehet félrenézni." Hozzátette: a volt vezérkari főnök letartóztatása olyan szimbolikus pont lesz, ami után nincs visszaút.
Fekete öltönyben beszél új videójában a Tisza Párt elnöke, aki szerint "éppen arra készülnek, hogy hamis politikai propaganda célból, koholt vádak alapján büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassanak egy volt vezérkari főnököt".
A tanúvallomások szerint a közpénzek lenyúlására épült fel a bűnszervezet, amely éveken át zavartalanul működhetett. A volt BKV-vezér és a "Nagymester" állítólag barátokként utazgattak külföldre.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke videóüzenetben szólalt fel Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök ügyében, amelyben élesen bírálta a kormány állítólagos tervezett lépéseit és konkrét fideszes politikusokat szólított meg.
Ha szerdán az államkincstár ismét inkasszózza a számlájukat, rendkívüli intézkedések jöhetnek, a tömegközlekedési kapacitás akár felére is csökkenhet. A főváros most azonnali jogvédelmet kért.
Karácsony Gergely szerint a kormány annyi pénzt von el, hogy már a napi működés is veszélybe került. A főváros bíróságon és az Alkotmánybíróságon is nyert már ügyeket.
A főváros azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól a szolidaritási hozzájárulás miatt indított perben. Karácsony a BKK-val vésztervet dolgoztat ki, és egyeztet a fővárosi szakszervezetekkel.
A kormánypártok és a miniszterelnök előtt álló feladatokról, a Tisza Párt és az elnöke szerepéről, a "luxizás" veszélyeiről, Donald Trump mentalitásáról és az MTA örökségéről is beszélt a Mandinernek adott interjúban Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, politológus, egyetemi tanár.
A felmérésben azt is megkérdezték az emberektől, hogy kire gondolhatott Lázár János, amikor arról beszélt: "nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál".
Továbbra is az infláció a legnagyobb kockázat, a fogyasztás visszafogása pedig a leggyakoribb válságkezelő eszköz a Provident megbízásából a magyar lakosság körében készült reprezentatív kutatás, a Provident Barométer tapasztalatai szerint. A mostantól negyedévente elvégzett kutatás eredményeiből az is kiderült: az anyagi bizonytalanság a pénzügyi
Közlekedésbiztonsági és üzemeltetési szempontból is egy jobb megoldást alakítanak ki az M7-es autópályán - közölte az Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.
Magyarország a brüsszeli nyomás ellenére továbbra is elutasítja az uniós migrációs paktumot, mert az ellentétes a nemzeti érdekkel - jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára, Bakondi Györggyel, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójával közösen tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
A bankok szerint teljesen betarthatatlan a Halász János nevéhez kötött törvényjavaslat. Úgy vélik, a tervezet írója nem érti, hogyan működik egyáltalán a pénzügyi rendszer.
A főváros azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól és azt, hogy az iparűzési adó őszi befizetéséig az államkincstár ne inkasszálhassa a fővárost – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a főpolgármester.
Sokféle színpadi program, ugrálóvár, játszóház és különleges járművek várták az érdeklődőket a vasárnapi, gyulai gyermeknapon. A Göndöcs-kertben motoros bemutatót is láthattak a kilátogató családok, az érdeklődő fiatalokat egy kisebb körre is elvitték. Aki megéhezett, azt ingyenes torta és hot-dog várta, ez utóbbiból nem kevesebb, mint 2500-at os
Gazdasági viharok, gyengélkedő forint és bizonytalan jövő - nem csoda, hogy a magyarok újra elkezdték biztonságos menedékbe terelni a pénzüket. A Pénzcentrum szavazása szerint az arany, az ingatlan és az euró váltak a legnépszerűbb befektetési célpontokká, míg sokan inkább kivárnak. A döntések mögött nemcsak félelmek, hanem tudatos stratégiák is hú
A magyar átláthatósági törvény miatt kötelezettségszegési eljárás indulhat, ez azonban évekig is elhúzódhat. Az Európai Bizottság kezében ugyanakkor van olyan eszköz is, ami "atombomba" lehet a kormánnyal szemben, mondta az ATV-ben Vígh Zoltán.
A Tisza Párt vezetője szerint koholt vádak alapján indulhat büntetőeljárás a volt vezérkari főnök ellen. Gulyás Gergely visszautasította a vádakat, szerinte mindenki egyenlő a törvény előtt.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a BKV-körüli botrány és a főváros csődhelyzete megmutatta, miért elengedhetetlen a fővárosi cégek átvilágítása, amelyet a kormánypártok februárban már egyszer javasoltak.
A politikus a Fóti gyermekotthon előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy ezúttal a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság támogatta a kezdeményezést.
A Fidesz fővárosi politikusa szerint Karácsonyt a Tiszával, a DK-val és Vitézyvel együtt terheli a felelősség, amiért megszavazták a főváros "törvénytelen csődköltségvetését".
"Nagyon is megteszünk a sértettek érdekében mindent", vágott vissza a képviselőnek Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.