2025. május 27. kedd

máj. 27
8:39
Lemondott a Fidesz-Kdnp ózdi képviselője, miután tolatás közben elütött egy nőt (SzMo)
Obbágy Csaba a baleset után önként vállalta az alkoholszonda megfújását, ami be is jelzett.
máj. 27
8:39
Zalaegerszegen három fideszes önkormányzati képviselő szervezete is nyert a kormány pénzosztásán (Telex)
Kiderült, milyen szervezetek nyertek a Miniszterelnökség által kiírt Városi Civil Alap pályázaton.
máj. 27
8:45
Rejtélyes utazáson vett részt Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Kérdéses, miért kereste fel Szaúd-Arábia koronahercegét a magyar kormányfő.
máj. 27
8:51
Az élet igazolta a készpénz nélkülözhetetlenségét (Demokrata)
A nyugat-európai nagy áramszünetek során kiderült, mennyit ér a digitális pénz.
máj. 27
8:57
Aprópénz Balásy Gyulának: 1,3 milliárdért rendelt tőlük Szijjártó minisztériuma zászlókat molinókat, mütyüröket (444.hu)
Balásy cégei 2021-2023 között összesen 336 milliárdnyi állami tendert nyertek el.
máj. 27
8:57
Menesztették Farkas Sándor agrárminiszter-helyettest (Telex)
Farkast hét évvel ezelőtt nevezték ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának.
máj. 27
8:57
A 35 év alatti gyógyszerészek tudományos előadó versenyét rendezték meg Gyulán (Gyulatelevízió)
60. alkalommal rendezték meg a Rozsnyay Mátyás emlékversenyt, melynek Gyula legnagyobb szálláshelye adott otthont. Az esemény hagyományosan a 35 év alatti gyógyszerészek tudományos előadó versenye. A jubileumi megmérettetés helyszíne nem volt véletlen, hiszen 1965-ben itt rendezték meg az első emlékversenyt. A cél a megújulás, hiszen az elmúlt 6
máj. 27
9:03
Horn Gábor: Rémisztő, ami Lázár Jánossal történt (ATV)
Rémisztő volt az az eset, ami Lázár Jánossal történt Miskolcon, a közhangulat alakulása azonban alapvetően a kormányzat felelőssége", mondta az ATV-ben az elemző.
máj. 27
9:09
Jön az újdonság: sokan automatikusan visszakapják a menetjegyük árának felét (Infostart)
Már csak pár nap van hátra a MÁV csoport által garantált késésibiztosítás-rendszer bevezetéséig.
máj. 27
9:39
Nagyon nem néz ki jól a friss nyári előrejelzés: meg fog fagyni, aki ekkor megy el nyaralni? (Pénzcentrum)
Bár sokan már most lefoglalják a nyaralásukat, idén nem garantált a zavartalan napsütés. A friss előrejelzések szerint a nyár hűvösebb és csapadékosabb lehet a megszokottnál.
máj. 27
9:39
Fontos bejelentéseket tett Lázár János (Demokrata)
Ismét Közlekedésinfót tartott a miniszter, ezúttal Hegyi Zsolttal, a MÁV-csoport vezérigazgatójával.
máj. 27
9:39
Lázár az ellehetetlenítési törvényről: Nem fogadtuk el, még vita van (Telex)
Júniustól húsz perc késés után visszaadják a MÁV- és Volán-jegy 50 százalékát, mondta az építési és közlekedési miniszter a közlekedésinfóján. Lázár biztos abban, hogy az Ukrajna háborújáról beszámoló lapok ukrán pénzből folytatnak háborús propagandát. Nem tudhatja előre, hogy féltheti-e az egzisztenciáját, mondta a Telex újságírójának, amikor az e
máj. 27
9:41
Mégis kifizetik a budapesti villamosokat (Telex)
Milliárdos hiány tátongott a fővárosi villamosprojekt mögött, de a kormány az utolsó pillanatban beemelte a programot az uniós támogatási rendszerbe.
máj. 27
9:45
A CÖF mint a frappáns visszavágások nagymestere, válaszolt "Majkának, Caramelnek, és a többieknek" (444.hu)
Egy szóval köszönik az őszinteséget.
máj. 27
9:51
Farkas Bertalan megkapta a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét (Telex)
Éppen 45 évvel azután, hogy elindult a világűrbe.
máj. 27
10:03
Tanulmány: súlyos következményei lehetnek az árrésstop fenntartásának? (ATV)
A GKI friss tanulmánya szerint az árrésstop fenntartásának kedvezőtlen mellékhatásai lehetnek.
máj. 27
10:03
"Magyar rendőr, hogyha támad a nép, álljatok át" – Beton.Hofi erősen politizáló új dalt jelentetett meg (444.hu)
Azt is üzeni: Inkább túlélésre készüljetek, ne jövőre.
máj. 27
10:03
Majkának és Caramelnek is üzent a Cöf: Nélküled! (SzMo)
Az utóbbi napokban több zenész, köztük Caramel is kritizálta a kormány politikáját.
máj. 27
10:27
"Egészen durva levelezésbe is betekinthettem" – 16 milliárd forint "szétlopásáról" posztolt Hadházy Ákos (444.hu)
A független képviselő az EU-nak már 2023-ban készre jelentett földhivatali szoftverfejlesztésről írt, amiből "valójában semmi nem működik".
máj. 27
10:39
Kezdődik a szamócaszezon, de komoly gondok vannak (Infostart)
Már kapható a hazai piacokon a magyar szamóca, amelyre idén is jelentős a kereslet.
máj. 27
10:51
Boltok vs. vásárlók: a legborúlátóbbak között a magyarok (Menedzsment Fórum)
Az európai vásárlók 58 százaléka továbbra sem számít vásárlóerejének javulására – derül ki a Shopfully nyolc európai országra kiterjedő friss kutatásából.
máj. 27
10:57
Matolcsy Ádám köre is felbukkant Schwab Richárd klinikájának indulásánál (444.hu)
Az MNB-alapítványokhoz köthető magántőkealap és egy Tiborcz Istvánhoz közel álló befektetési bankár neve is felbukkan a történetben.
máj. 27
11:03
Drámai jelentőségű változásokat jelentettek be a MÁV és a Volán működésében (Infostart)
Klímagarancia június 21-től, késési biztosítás június 1-jétől, pótlóbuszok, utasirányító emberek, új motorvonatok – Lázár János építési és közlekedési miniszter, illetve Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója sorolta a nyártól, több hullámban érkező újdonságokat.
máj. 27
11:03
Csalók próbálnak visszaélni a Wizz Air nevével (Demokrata)
A csalók azt állítják, hogy a légitársaság 21. születésnapja alkalmából ingyenes utazást biztosító kártyát lehet vásárolni.
máj. 27
11:09
Kulja András és Takács Péter államtitkár élő adásban vitázik júniusban – a Tisza egészségpolitikusa leleplező dokumentumokat ígér (SzMo)
Korábban többször csaptak össze a közösségi médiában, június 23-án az ATV-ben szemtől szemben ütköztethetik az érveiket.
máj. 27
11:15
Lázár mihamarabb betiltaná, Orbán is "be bizony", de Bóka miniszter szerint nincs ilyen tiltás (444.hu)
A Pride-ról mondta ezt az EU-ügyi miniszter az uniós kollégái előtt folyó meghallgatáson. A nagytakarítási törvényről is beszélt.
máj. 27
11:17
Tovább romlott a Petőfi híd állapota (444.hu)
Az október és április közötti időszakban is hanyatlást tapasztaltak a szakemberek, a felújításra viszont továbbra sincs pénz.
máj. 27
11:27
Lázár szerint a telexes újságíró nem tudhatja előre, féltenie kell-e az egzisztenciáját, vagy sem (444.hu)
A miniszter megérti a "felajzott állapotot".
máj. 27
11:27
Lebukott a nagyüzemi cigicsempész: Röszkén fogták meg, elképesztő, mennyi cucc volt nála (Pénzcentrum)
Több mint kétszáz karton cigarettát találtak egy német rendszámú autóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság kedden az MTI-t.
máj. 27
11:27
Gyermeknapot rendeztek a gyulai kórházban (Gyulatelevízió)
Szombaton rendhagyó gyermeknapot tartottak a BMKK gyulai gyermekosztályán gyógyuló betegeknek, a volt koraszülötteknek és a kórházi dolgozók gyermekeinek. A program célja az volt, hogy elvigye a kórházba a játék és kikapcsolódás örömét. A gyermeknap mindenkinek jár, a kórházban fekvő és a már gyógyult betegek mellett azoknak is, akinek szülei a gyó
máj. 27
11:33
Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air (Infostart)
Csalók próbálkoznak a társaság nevében.
máj. 27
11:57
Orbán Sáráék cégénél megugrott a profit (Menedzsment Fórum)
A cégvezetésért havi 1,5 millió forint jár.
máj. 27
11:57
Példátlan politikai kudarc érte Karácsony Gergelyt (Infostart)
Hatalmasat bukott Karácsony Gergely a BKV-ügyben, még a saját emberei sem álltak mellé - közölte Vitézy Dávid.
máj. 27
11:57
Beleszállt Pogány Indulóba a drogügyi kormánybiztos (444.hu)
"Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség" – írta Horváth László.
máj. 27
11:57
A 7-es cikk szerinti eljárás továbbra is a politikai hisztériakeltés eszköze (Demokrata)
Folytatódik Magyarország meghallgatása a 7-es cikk szerinti eljárás keretében.
máj. 27
12:03
A kormánymédia mostanra eljutott oda, hogy szabotázs, ha valaki másra szavaz, mint amit a kormány mond (444.hu)
Most még csak a Rogán-művek szavazásnak hívott propagandaakcióját féltik Magyar Pétertől, de ilyen alapon jövőre az ellenzéki kampányt is szabotázsnak lehet majd nevezni.
máj. 27
12:15
Reagált a Tisza Párt arra, hogy Lázár szerint Kollár Kinga lobbizik az EU-nál (Telex)
Az ellenzéki párt szerint "attól mert egy bohóc bemegy egy palotába, nem a bohócból lesz király, hanem a palotából cirkusz".
máj. 27
12:17
Az adófizetői pénzek 99 százaléka után a maradék 1 százalékot is ellopják – a fideszes módosítóról vitáztak (Telex)
Civil tiltakozással indult az igazságügyi bizottság ülése, ahol végül a kormánypárti többség elfogadta azt a módosítást, amivel visszamenőlegesen is elvennék az adó 1 százalékos támogatásokat a jegyzékre vett szervezetektől. A Fidesz képviselője állította: az ellehetetlenítési törvénnyel sem szűnik meg a sajtószabadság, az igazságügyi államtitkár p
máj. 27
12:21
Fehérre festik a síneket, visszatérítik a késések árát, garantálják a klímát – itt vannak a Máv és a Volán nagy bejelentései (SzMo)
Lázár János és Hegyi Zsolt számos újítást és fejlesztést mutatott be, amik kevesebb mint egy hónapon belül életbe lépnek. Közben azért megkapta a magáét az ellenzék is.
máj. 27
12:27
Kiderült, mi áll a miniszterhelyettes váratlan távozása hátterében (Infostart)
Farkas Sándor 2018 óta volt az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, illetve az agrárminiszter helyettese.
máj. 27
12:27
Vizsgálatot indított a NAIH, szabályosan tartotta-e vissza a kormányhivatal az információkat a hatvanpusztai műemlékbontásról (Telex)
Tordai Bence független országgyűlési képviselő a Fejér Vármegyei Kormányhivatalnál érdeklődött a bontási engedélyekről, onnan azonban visszapattant az adatigénylése.
máj. 27
12:33
Közel egymilliárdért rendelt zászlókat és molinókat Szijjártó Péter minisztériuma a kormányközeli Balásy Gyula cégétől (SzMo)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium protokolleseményeinek díszítésére kaptak nettó 990,5 millió forintot. Messze nem ez volt az egyetlen állami megrendelése az üzletembernek az utóbbi időben.
máj. 27
12:33
Fél év alatt is sokat romlott a Petőfi híd állapota (Telex)
Egy friss szemle szerint a vizsgált szerkezeti elemek többsége rosszabb osztályzatot kapott, mint tavaly ősszel. A főváros közben sem felújításra, sem a tervezésre nem tud pénzt biztosítani.
máj. 27
12:39
Hiánypótló megoldás a soroksári Duna-ágnál: elkészült a Kvassay-szivattyútelep (Infostart)
A projekt elsődleges célja a Ráckevei-Soroksári-Duna folyamatos vízpótlásának biztosítása, ezzel hozzájárulva a folyóág vízmennyiségi, -minőségi és -ökológiai állapotának javításához. Ennek érdekében új szivattyútelep építésére volt szükség, közvetlenül a meglévő Kvassay-vízlépcső mellett. Ezzel egy időben felújították a vízerőműtelep gépészeti és
máj. 27
12:39
Június elsején életbe lép a késési biztosítás a MÁV-Volán csoportnál (Demokrata)
A 20 percet meghaladó késés esetén az utasok visszakapják a jegyár felét.
máj. 27
12:57
Bűnrészességgel vádolja Pogány Indulót a drogügyi kormánybiztos azért, amit két szám között mondott (SzMo)
A rapper egy koncerten káromkodva szidta a törvényeket, majd drogozásról kérdezte a közönséget. A kormánybiztos szerint ez már nem művészet, hanem bűn.
máj. 27
13:21
Civilek tiltakoztak a parlamenti bizottság ülésén, de ettől még simán átment a nagytakarítási törvény szigorítása (444.hu)
A már felajánlott támogatásokat is elvennék.
máj. 27
13:33
"Az utasnak mindig igaza van" – 50 százalék visszajár, ha késik a vonat (ATV)
Június elsejétől a MÁV-Volán csoport visszatéríti a jegy árának felét, ha 20 percnél többet késik a vonat, a busz. Ez érvényes lesz vonatkimaradásnál is. A bérletek árának 10 százalékát engedik el, ha 5 ilyen késés lesz - jelentette be Lázár János a Közlekedésinfón.
máj. 27
13:57
Lázár János kifejezetten meglepőt mondott Nagy Mártontól – de a "magyar fajtáról" is (ATV)
"Mindig érdeklődéssel hallgatom a miniszter úr nyilatkozatait, és próbálom beikszelni, vajon bejönnek ezek az ígéretek, jóslások, vagy nem" - mondta az ATV kérdésére Lázár János Nagy Márton nyilatkozatáról, a beruházások beindításáról. A 255 milliárdos MÁV-székházról is megkérdeztük.
máj. 27
13:57
Magyar Péter szerint a Fidesznek fel kellene jelentenie Németh Balázst, aki pohárral a kezében, a kamerába nézve, kéz nélkül vezetett autót (SzMo)
A Fidesz-frakció szóvivője saját maga posztolt egy olyan videót, amin éppen vezet, kezében egy pohárral, miközben a telefonjába beszél. A Tisza elnöke szerint nem először fordult elő ilyen.

Keresés