Új részletek derültek ki a 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott lakáshitelről. Marad, hogy egyedülállók is felvehetik, de családtámogatások szintén járhatnak mellé.
Az öngondoskodási, tőkepiaci szektorok, illetve a közvetítők egyaránt kétszámjegyű, az inflációt bőven meghaladó forgalomnövekedéssel zártak tavaly. A piacok többségének tőkeellátottsága, tartalékszintje és - közterhek után számított - jövedelmezősége is emelkedő pályát rajzol ki, amelyet csak kisebb kockázatok árnyalnak - derül ki az MNB friss koc
Schmuck Andor volt önkormányzati képviselő, mozgalomalapító, pártelnök, médiakarakter, és nem utolsósorban Zámbó Jimmy személyi menedzsere. Krúbi még dalt is írt róla, nemrég pedig a TV2 Nagy Duett című műsorában is részt vett.
A Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nem elég kormányt váltani – demokráciát is kell építeni. Azt gondolja, hogy erre a "csak-a-Tisza" logika nem alkalmas.
A Gyulai Tankerületi Központ hét intézményében, egy időben zajlott az a pilot, vagyis teszt program, melynek végén, közel egy időben azonos koreográfia mentén zárták le az egy héten át zajló tábort. A gyulai Implom iskolában is egy energikus, lendületes táncot mutattak be a fiatalok. A Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! program 20
A Balaton Park Circuit versenypályán rendezik meg a Superbike és a MotoGP futamait, ami miatt lezárják a község főutcáját, csak a behajtási engedélyt kiváltók hajthatnak be autóval.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több fontos követelménynek kell megfelelni, hogy egy helyszín megőrizhesse világörökségi státuszát – mondta az InfoRádióban Lánszki Regő. Az országos főépítész hozzátette: az egyes épületrészeket gazdasági szempontból vagy az életmódbeli változásokhoz alkalmazkodva bizonyos időközönként fel kell újítani, "a történelmi összkép azonban nem sérülhet",
Témák: A közös emlékeket elevenítették fel a második, országos határőr találkozó résztvevői Gyulán. A ma már nem létező szervezet egykori tagjai egyetértettek abban, hogy szolgálatuk révén ma is ezer szállal kötődnek egymáshoz. Hamarosan Vitorlázórepülő Európa-bajnokság helyszíne lesz Békéscsaba. Az eseményre 22 országból érkezik közel 100 pilóta.
A Tisza Párt elnöke az ATV-ben arról is beszélt, hogy az óellenzékkel való kiegyezés a Tisza végét jelentené. Azt is közölte, hogy Tusványossal egy időben ők is tartanak majd egy rendezvényt.
Magyar Péter a Tisza Párt elnöke a szombaton tartott nagykanizsai kongresszust követően hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában számolt be részletesen a párt választási programjáról és terveiről. Székesfehérváron szándékosan a Fidesz ikonikus táborával egy időben tartják a "Magyarország helye Európában és a világban" című eseményt.
A Fidesz frakcióvezetője posztjában Nagy Boldizsártól, a Tisza szakértőjétől idézett megfogalmazásokat, aki a Kocsis szerint egy tiszás fórumon beszélt arról, hogyan gondolkodnak ők az illegális migrációról.
Több átfogó koncepció is készült a közösségi közlekedés fejlesztésére, ám egyikből sem lett semmi. A vasutasok jelentős része Lázár Jánost tartja felelősnek a MÁV állapotáért. A kánikula miatt fehérre festik a síneket, ez azonban annyit ér, mint sebtapasz a nyílt törésre, hangzott el az ATV-ben.
Diplomata útlevelek, diplomáciai testületjelző matrica, megtévesztő CD rendszám, és fényűző luxusélet látszata; nem mindennapi elkövetővel találták magukat szemben a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, amikor egy hazai bűnszervezetre és annak vezetőjére csaptak le. A bűnözői csoport több mint két és félmilliárd forint áfa befizetését mul
"Szép, szép a zsiráf, de otthonra nem kéne"- idézett egy székely vicces mondást Orbán Viktor a Pikk Extrában Magyar Péterre utalva, és kijelentette: "digitális politikai mozgalom ide, Tisza erre-arra", "mi ‘22-ben vállaltunk dolgokat, és több mint ‘90 százalékát megcsináltuk".