Szörényi Szabolcs nemcsak a magyar rocktörténelem ikonja volt, hanem szenvedélyes vasútmodellező is. Élete egyik legnagyobb projektje, egy elképesztően részletes terepasztal, most új otthonra talál: a Közlekedési Múzeumba kerül. A Nyugati Pályaudvar miniatűr másától Svájc havas csúcsaiig minden megvolt – de a betegség közbeszólt.
Napokon át zúgott a "mocskos Fidesz!" a Fishing on Orfűn, pedig a zenészek alig politizáltak a színpadon. A drograzziával riogatás kikészítette az ország egyik legbékésebb fesztiváljának közönségét.
A kecskemétiek egy része eleinte ódzkodott a pénz kölcsönadásától, az MNB-től érkezett vezetők azonban átnyomták az ötletet, így az egyetem vagyona 80 százalékát, 127,5 milliárd forintot adott át az MNB-birodalomhoz tartozó Optima Befektetési Zrt.-nek.
A politológus szerint nem kis logikai gubanc van abban, hogy a kormányzati kommunikáció Orbán Viktor mesterterveként emlegeti, hogy összejött az idei Pride.
Húsz év pusztulás után orosházi vállalkozók támogatásával kétszáz önkéntes fél év alatt újította fel 100 milliós értékben az önkormányzati tulajdonú Gyopárosfürdőt. Már csak néhány napi munka és a takarítás van hátra, július elejére tervezik a nyitást.
A szombati megmozdulás minden idők legnagyobb budapesti Pride-ja volt: volt olyan időszak, amikor a menet eleje a Műegyetem előtti színpadhoz ért, a vége még mindig a Deák téren volt.
Ha ön sorkatonai szolgálatot teljesített, vagy főiskolán/egyetemen tanult, érdemes tudnia, hogy ezek az időszakok bizonyos feltételekkel szolgálati időnek számíthatnak a nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete alapján. "Szolgálati időnek számít a katonai szolgálatban és polgári szolgálatban eltöltött idő" – áll a vonatkozó jogszabályban.
Hétfőn estére rendkívüli ülésre hívta össze a Fővárosi Közgyűlést Karácsony Gergely. A múlt héten nem sikerült dönteni több fontos kérdésről, így a költségvetésről sem, ami nélkül keddtől bizonytalan helyzetbe kerülhetnek a közszolgáltatások is. Kérdés, hogy most ott lesznek-e a Fidesz és a Tisza képviselői. Mi az ülés tétje, és mi történik, ha köl
Július 1-jén, a Semmelweis-napon szünetelnek a nem sürgős egészségügyi szolgáltatások. Csak ügyeleti ellátás lesz elérhető, és az ügyeletes patikák tartanak nyitva.
Több mint húszezer aláírás gyűlt össze azon a Pedagógusok Szakszervezete által szervezett akción, amelynek célja a közoktatás számára nélkülözhetetlen kollégák béremelése – adta hírül az ATV Híradó.
Karácsony Gergely főpolgármester hétfő estére ismét összehívta a Fővárosi Közgyűlés ülését, amely június 25-én határozatképtelen volt, mert sem a Fidesz, sem a Tisza Párt képviselői nem mentek el rá.
A megnövekedett forgalomra való tekintettel az Országos Mentőszolgálat megerősített kapacitással és bővített ügyeleti pontokkal várja a rászorulókat a Balaton térségében.
A fel- és bejelentéseiről ismert ifj. Tényi István közérdekű bejelentést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben közkegyelem gyakorlását kezdeményezi a júniusi "Büszke Budapest – szabadságünnep" résztvevői számára.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A választókerületi elnököket már kiválasztották, a jelöltek castingja még zajlik, de kezd összeállni a Fidesz budapesti csapata 2026-ra. Szinte biztosan lecserélik Németh Szilárdot Csepelen, és a közmédia volt híradósa mellett elindulhat a választáson Magyar Péter régi ismerőse, valamint a kommentelőket feljelentő főispán is.
A magyar válogatott a 13. helyen végzett az atlétikai csapat Európa-bajnokság madridi első osztályú versenyén, így megőrizte tagságát a kontinens 16 legjobb csapata között.
A Békés vármegyei Okányban csaknem tizenöt éve fogalmazódott meg először a római katolikus templom építésének gondolata. Ez egybecsengett a Szeged-Csanádi Egyházmegye törekvésével, mely szerint a területén lévő települések mindegyikén épüljön templom. Az egyházmegyei, kormányzati és települési összefogásnak köszönhetően mintegy 345 millió forintból
A Tisza előnye a fővárosban még jelentősebb a pártválasztók és a biztos szavazó pártválasztók között, 26, illetve 27 százalékponttal előzi a kormánypártokat.
Hőségriasztást adott ki hétfőtől péntek éjfélig az országos tisztifőorvos – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében.
Lassan egy hónapja van érvényben a késési biztosítás, ezen idő alatt több mint 130 ezer jegy árának felét kérték vissza az utasok 20 perc feletti késés miatt.
Június 27-én a Pannon Egyetem Humántudományi Karának diplomaátadó rendezvényén egyben történelmi pillanatot is ünnepeltek, méghozzá a HTK megalakulásának 35. évfordulóját. Nemcsak a kar történetének mérföldköveit idézték fel, hanem a tudományos és közösségi megújulás fontosságára is emlékeztették a résztvevőket.
Hónapokig készült rá Kapu Tibor, milyen lesz fentről látni a Kárpát-medencét, ezeket a pillanatokat szeretné megörökíteni, éjjel és nappal is. Nem vallja magát a legjobb fotósnak, de megtesz mindent, ígéri. Két magyar fűszert is vitt magával az űrbe. Elmondta, mit eszik, és hogy miért sótlan minden.