Az azonban nem derült ki, hogy pontosan milyen észrevételei voltak a közéleti történéseket ritkán, de annál emlékezetesebben észrevételező köztársasági elnöknek.
Csak a természet adhat menedéket, egyfajta megnyugvást annak a Skóciában élő, magyar művész házaspárnak, amelynek tagjai életük legmegrázóbb utazásába kezdtek – szó szerint és átvitt értelemben is. Sándornál és Erikánál alig néhány hónap eltéréssel diagnosztizáltak rákos betegséget. Most az interneten gyűjtést indítottak, mert önerőből nem tudják m
Az új KRESZ módosításának tervezete szerint Magyarországon ezentúl friss jogosítvánnyal tilos lenne vezetni a 300 kilowatt, azaz nagyjából 400 lőerő teljesítmény feletti személygépkocsikat.
A Magyar Posta szerint már most érdemes megújítani a postai meghatalmazásokat, noha erre az érintett ügyfeleknek december 31-ig van lehetőségük, ha azt szeretnék, hogy jövőre is érvényben maradjon a szolgáltatás. A folyamat egyszerű, személyesen és online is elvégezhető.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kormány hivatalosan is megtiltotta, hogy kormányzati és állami intézményekre szivárványos zászlót lehessen kitenni, noha kormányzati épületeken ez amúgy sem gyakorlat. A Miniszterelnökség közleménye szerint a döntés szimbolikus jelentőségű. Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletet a gyermekek védelmével indokolták.
Egy hónappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő fotót tett közzé Várkonyi Andrea férjéről. A képen az látható, hogy Mészáros egy 140–180 millió forint értékű Ferrariban ül.
Tudtad, hogy a banán az egyik leggyakrabban kidobott gyümölcs? Nem csoda, mivel pár nappal a vásárlás után gyakran megbarnul és pépessé válik. 15 nappal tovább frissen tarthatod ezentúl a banánt, ha megfogadod ezt a 3 tippet.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban tett látogatást pénteken, a beszélgetést Ruszin-Szendi Romulusz ügyével kezdte. A tervezett tízperces BKV-leállást példátlannak nevezte.
Orbán Viktor a Kossuth rádióban kezdte – szokás szerint - a péntek reggelt. A miniszterelnök aktuális bel- és külpolitikai témákat érintett az interjú során. Szó volt Ruszin-Szendi Romuluszról, s persze, a fővárosi közösségi közlekedés leállításáról is.
A Demokrata főszerkesztője nem nevezte meg, hogy pontosan melyik politikusról van szó, de azt tudni lehet, hogy az eltűnése előtt kit említett meg egy véleménycikkében.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendkívüli ülésén történteket, a Ruszin-Szendi Romulusz-ügyet, valamint az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspont nemzetközi és belpolitikai következményeit is értékelte.
Két preparált halfej, egy műanyag béka, szőnyeg alá tett szivacs mint mocsárszimulátor – "muszáj volt valami kiállítást odab.szni, ha már erre adta a pénzt a mocskos EU".
Nem mindenki fiatalon találja meg a szerelmet – gyakran előfordul, hogy akár egy válás után, akár csak később az életben találja el Ámor nyila az ember lányát. A változókor küszöbén is lehetünk ugyanolyan vonzók és szépek. Mutatjuk, hogyan randizz 50 felett, hiszen nem csak a 20 éveseké a világ!
Éjszakába nyúlóan ért véget annak a közlekedési balesetet szenvedett kamionnak a mentése, amelyik csütörtök délután a 8-as főúton Sóly közelében borult fel. A földet szállított kamion vezetője még a helyszínen az életét vesztette. A közlekedési baleset után egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járműből, aki később, még a helyszínen az életét ve
A miniszterelnök péntek reggel hosszú interjút adott a Kossuth rádiónak. Szerinte Brüsszel szándéka, hogy minden pénzünket "felzabálja a hadiipar", de ehelyett fegyverkorlátozási megállapodás kell, illetve biztonsági garanciákról kell egyezség Oroszországgal. Brüsszelben szerinte 30 ezernél is több bürokrata helyezi nyomás alá a nemzeti kormányok k
A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhatjuk a dalokat, ahogy még sosem, nem is beszélve a hát
"Tessék Lázár után csinálni, ki lehet menni az emberek közé!" - írta a vásárhelyi lap, amely szerint "Az embereknek elegük van a testőrgyűrűtől védett vagy méteres magasságokból szónokló megmondó nagyokosokból." Kire gondolhatott szerző?
Túlnyomórészt napos, derült időnk lesz. Záporra, csapadékra csak elvétve az ország északnyugati részén számíthatunk. Meleg lesz az idő. A nappali hőmérséklet 24 és 33 fok között alakul. A déli szél erőssége nem haladja meg a 25 kilométer!órát. shmu.sk
Egy friss törvénymódosítás szerint hétfőtől már arcfelismerő rendszerrel felszerelt kapukon kellene közlekedniük az állami kórházak dolgozóinak. Az orvosok egy része tiltakozott, az OKFŐ szerint csak tesztüzemről van szó.
Orbán Viktor szerint a miniszteri vizsgálat tisztázhatja, hogy a volt vezérkari főnöknek "miért volt fontosabb Ukrajna dicsősége, mint Magyarországé". Magyar Péter szerint Ruszin-Szendi Romulusznak "kettő percébe kerülne, hogy porrá zúzza a Rogán Antal által írt mesekönyvet"
Megszólalt Orbán Viktor a 11.50-es tízperces leállásról. A jogi felelősség kérdését a jogászok vizsgálják, de elfogadhatatlan, hogy büntetik az embereket - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuthon.
Az ipari termelés ugyan áprilisban éves szinten még mindig alacsonyabb az előző év azonos időszakáénál, de legalább az éves mínusz mértéke már alacsonyabb az előző két havinál.