A szerda esti látványos megnyitóval hivatalosan is elrajtolt a világ legnagyobb egyetemi multisport eseménye, az Egyetemi Világjátékok. A duisburgi Schauinsland-Reisen Arénában rendezett ünnepségen a magyar zászlót a kardvívó Horváth Gergő, a 2023-as csengtui játékok ezüstérmese vitte.
"Megvédjük a Balatont. Célegyenesbe ért a balatoni Vízparti Terv elfogadása, elindult a kormányrendelettel kapcsolatos egyeztetés végső fázisa. Ossza meg velünk véleményét ön is!" - írta Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára Facebook-oldalán.
Székely Dávid, a pénteken kerek születésnapját ünneplő M4 Sport csatornaigazgatója szerint az első tíz év többet hozott, mint amit vártak. A csatorna az elmúlt évtizedben többek között három nyári és két téli olimpiáról, valamint számtalan hazai rendezésű világversenyről tudósított.
Berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét a Külügyminisztérium a palágykomoróci templomgyújtás és a magyarellenes feliratok miatt – jelentette be Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a támadás egy hosszabb folyamat része, amely tíz éve tart a kárpátaljai magyarok ellen. A kormány még ma átutalja a templom helyreállításához szükséges összeget.
Ezúttal a kárpátaljai magyar templom felgyújtásának ügyében. Szerinte az esetért egyértelműen az ukrán állam felelős, de bírálta az Európai Uniót és a civil szervezeteket is.
Orbán Viktor az utóbbi hetekben rendszeresen tűnik fel online műsorokban. A politikai elemző szerint ez tudatos kommunikációs húzás, amit Donald Trump kampánya inspirált.
230 millió forintnyi adomány gyűlt össze a MOHU első jótékonysági kampányán, ami most zárult le. A visszaváltott dobozokból, üvegekből és palackokból összegyűlt összeget csütörtökön kapta meg három kórház, amely részt vett a kampányban. A cég elárulta, az új kampányban kiket támogathatnak majd a vásárlók.
A bankok állhatják a cechet abban az esetben, ha valaki először esik csalás áldozatává. Az MNB erre vonatkozó javaslatára nyitott az NGM, erről indul konzultáció.
Ismerős az érzés, hogy bármit megadna a gyermekéért, ugye? A bármit ez esetben érhetjük szó szerint is, ugyanis a mindössze pár hónapos Sárközi Máté szülei készek akár a saját májukat is felajánlani azért, hogy kisfiuk meggyógyulhasson. A csöppséget egy igen ritka betegséggel, epeút elzáródással diagnosztizálták, melynek következtében szerve egy id
Zavar lépett fel a budapesti repülőtér üzemanyag-ellátásában, ezért a Budapest Airport arra kéri a légitársaságokat, hogy járataikat minimális helyszíni tankolással tervezzék. A fennakadás július végéig tarthat, a csökkentett készlet minden üzemanyag-kiszolgálót érint. A hosszútávú járatok esetében akár technikai leszállásokra is szükség lehet, ha
Jogegységi határozatot hozott a Kúria jogegységi panasztanácsa az Európai Unió Bíróságának egy devizahiteles ügyben hozott ítéletének értelmezéséről. A határozatról beszélt Varga Zs András, a Kúria elnöke az InfoRádióban.
A Budapest Airport arra hívja fel a légitársaságok figyelmét, hogy járataikat minimális ferihegyi üzemanyag-utántöltéssel tervezzék, az ellátási láncban keletkezett zavar július végéig tarthat.
Hiába álltak elő konkrét javaslatokkal a pedagógus-szakszervezetek, az Orbán-kormány nem kíván módosítani sem a tanárok teljesítményértékelési rendszerén, sem a segítő iskolai dolgozók bérhelyzetén. A 2025/2026-os tanév is a jelenlegi, sokak által diszkriminatívnak tartott feltételek szerint indul, írja a Népszava.
A lovasíjászat lényege, hogy a nyíl útja befelé visz, önmagad mélységei felé. 14 ország 80 versenyzője vett részt a kaposmérői lovasíjász-világbajnokságon.
Karbantartás miatt változik a 3-as, a 62A és a 69-es villamosok közlekedése július 19. és 25. között. Egyes villamosok módosított útvonalon, mások pedig egyáltalán nem közlekednek. A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte csütörtökön az MTI-vel.
Az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök. A beszélgetésben szó esett Hatvanpusztáról és Washingtonról, farmerről és luxusról, munkáról és kiégésről is – a témák széles skálán mozogtak.
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott az Ultrahangnak. Az orosz-ukrán háború aktuális híreiről, a tűzszünet késéséről, a Trump által javasolt vámok magyarországi hatásairól is szó volt. A "rendkívüli interjú" címe: Orbán Viktor elárulja, miről egyezett meg Putyinnal. A repülőrajt késlekedéséről a miniszterelnök elmondta: "hosszú a kifutópálya"
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját mutatja be. Arató Ilona elhivatott festőnek tartja magát, elsősorban tájképeket fest, a környezetéből őt valamilyen módon megérintő épített vagy természeti elemeket szereti megörökíteni. Ungváriné Spiegel Julianna 22 munkáját láthatják az érdeklődők
Kacsintós, nevetős, szívecskés: ezerféle emojit használunk az internetes kommunikációban. Annyira a mindennapjaink részévé vált, hogy világnapja is van, mégpedig július 17-én. Sőt, nem csak napja van, divatja is: idén épp a táskás szem és kopár fa. Ma az is kiderült, hogy Orbán Viktornak és több kormánytagnak melyik a kedvenc emojija. Nem árt azonb
Orbán Viktor hosszú interjút adott az Ultrahang Podcast-nak. Beszélt a háborúról, Hatvanpusztáról, a 2026-os választási esélyekről. Továbbra is Nokiája van, és bár otthon használ iPad-et, veszélyes "jószágnak" tartja.
A HungaroControl bővíteni szeretné irányítói csapatát, ezért toborzásba kezdett, melynek keretében egy interaktív installációval várja az érdeklődőket a Westend bevásárlóközpontban. Fluck Benedek humánerőforrás vezérigazgató-helyettes viszont elárulta: csak a legjobbak legjobbjai juthatnak be a képzésbe.
Budapest Főváros Kormányhivatala bejelentés alapján helyszíni vizsgálatot folytatott le a Tűzoltó utca, Üllői út és Angyal utca közötti lezárással kapcsolatban.
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amíg az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború - jelentette ki a miniszterelnök az Ultrahang YouTube-csatornáján közzétett interjúban. Orbán Viktor arról is beszélt, mikor fog szólni abban az ügyben, hogy érd
Kunhalmi Ágnes legutóbbi Facebook-posztjában az ellenzéki oldal belső vitáiról és az együttműködés szükségességéről fogalmazott meg gondolatokat. A politikus szerint a 2026-os választások sikeréhez elengedhetetlen, hogy az ellenzéki pártok túllépjenek a megosztó vitákon.
Bár röhögött rajta és biztatta, hogy gyújtsa fel magát, a jelek szerint büntetés nélkül megúszhatja az a 28 éves fiatalember, akit korábban öngyilkosságban közreműködéssel gyanúsított meg a rendőrség. A kétgyermekes Farkas Ilona két héttel azután veszítette életét a kórházban, hogy egy élő TikTok-videóban fogadásból május 15-án lángba borította a p
II. fokú viharjelzés volt érvényben Balatonon, miközben egy elektromos csónak sodródott magatehetetlenül a viharban. A vízirendőrök három férfit mentettek ki a vízből, akik magatehetetlenül sodródtak a nagy szélben.
A miniszterelnök egy interjúban elmesélte, 2009-ben miben állapodtak meg Oroszországgal. Mint fogalmazott, ő javasolta, hogy a politikai vitákat tegyék félre.
Témák: Hamarosan a végéhez ér a betakarítás Békés vármegyében. Több területen komoly viharkár érte a napraforgót, van olyan térség, ahol nem lesz termés. Két alkotó közös tárlata nyílt meg szerda délután, Gyulaváriba. Az érdeklődők Arató Ilona és Ungváriné Spiegel Julianna munkáit láthatják. Augusztusban ismét négy héten át zárva tart a gyulai köny