Majka debreceni koncertjén kivégezték a fiktív Bindzisztán elnökét. A jelenet nagy politikai vihart kavart - Magyar Pétert a fesztivál reakciója zavarja, nem is kicsit.
Július 26-tól felújítási munkák kezdődnek a főváros XII. kerületében az 56-os, a 61-es és 59-es villamosok vonalán - tudatta a BKV Zrt. közleményben hétfőn.
Elfogták az online térben "Hano" néven futó budapesti férfit, aki túlterheléses támadásokkal bénított le több magyar hírportált, és külföldi célpontot is támadott - tudatta a rendőrség hétfőn a honlapján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közlése szerint tízezer doboz, különféle márkájú, román zárjeggyel ellátott cigarettát találtak a pénzügyőrök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a Londonba induló utasok poggyászaiban.
Bayer Zsolt és Bohár Dániel után a miniszterelnök politikai igazgatója is reagált. Majkát telefonon kerestük, de egyelőre nem kommentálná az esetet. Facebookra annyit írt, hogy "Vihar a biliben!".
A magyar űrhajós részletes interjút adott a nemrég véget ért küldetése legszebb pillanatairól. Azt is elárulta, visszatérne-e az űrbe, ha lehetőséget kapna rá.
A távhőtermelők hétfőtől, majd további négy szakaszban igényelhetnek támogatást a távfűtési rendszerek megújuló alapú korszerűsítéséhez - jelentette be legfrissebb közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Nem volt hiány belemenős kérdésekben Nagy János előadása után. A kormányfő családjának és Mészáros Lőrincnek a gazdagodásáról is kérdezték. Az államtitkár a politikai kommunikáció durva stílusáról is beszélt, ami neki sem esik jól, de, mint mondta, "ilyen az élet".
Magyarország, a rezsicsökkentés vívmányainak megóvása érdekében új kőolajvezetéket épít Szerbiával, amely akár már 2027-ben működésbe léphet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Kiderítették, ki az a férfi, aki Abádszalókon inzultálta a tiszásokat. Egy mezőtúri vállalkozóról van szó, aki hatalmas adótartozása ellenére óriási finanszírozást kapott uniós forrásokból.
Tompos Márton, a Momentum volt elnöke arról számolt be hétfői Facebook-bejegyzésében, hogy rendőrségi idézést kapott egy 2023-as kordonbontási ügy kapcsán.
Komoly fennakadások történtek a vonatközlekedésben a győri és a székesfehérvári vonalon, több IC és elővárosi járatra sem számíthattak az utasok hétfőn délelőtt. A MÁV pótlóbuszokkal igyekszik orvosolni a hibákat.
Az oknyomozó portál riportja arra jut, hogy nem tudni, mikor újulhatnak meg a HÉV-vonalak, és azt sem, lesznek-e valaha új kocsik. A MÁV új irodaházának árából futotta volna több vonal szerelvényeire is.
Harminc év alatt 40-50 ezer kis Honda, Yamaha és Suzuki robogót hozott be hajókonténerekben egy törökbálinti kereskedés, mert tömegeket vonzott a villámgyors városi közlekedés és a kétliteres átlagfogyasztás. De mi változott meg mostanra?
Augusztus 25. és szeptember 20. között jelentősen módosul a menetrend a győri, a pécsi, a hatvani és az újszászi vonalon. A MÁV átadópontok létesítéséről ír és a Volán-járatokat ajánlja.
Számos helyszínre kellett kivonulniuk hétvégén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egységeinek. Siófokon tragédia történt, míg legtöbbször kisebb sérülésekhez, darázscsípésekhez riasztották a szakembereket.
Az aranytartalék nagyfokú stabilitást ad a magyar forintnak, egyben azt is jelzi, hogy a forintot nem olyan könnyű megtámadni, mert erős háttere van és tud védekezni - jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke hétfőn.
Felsővezeték-sérülés miatt jelentős fennakadások alakultak ki a budai vasútvonalakon, különösen a székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalon - közölte a MÁVINFORM hétfőn. A műszaki hiba miatt több agglomerációs járatot is törölni kellett, két Tópart InterCity vonat helyett pedig pótlóbuszokat állítottak forgalomba.
Elfogták azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint hosszú hónapokon át túlterheléses (DDoS) támadásokkal bénított le hazai és külföldi hírportálokat - közölte a rendőrség hétfőn a hivatalos honlapján.
Majka a Campus Fesztiválon fejlövést imitált a színpadon a Csurran, cseppen című dal végén, ami hatalmas felháborodást váltott ki a kormánypárti sajtóban. Orbán Balázs szerint az előadás túlment a politikai véleménynyilvánítás határán.
"Ó, drága, jó Istenem, el ne hagyj!", fakadt ki az ATV stúdiójában az MSZP elnöke azzal kapcsolatban, hogy Jakab Péter ellenzéki összefogást szervez. Komjáthi Imre arról is beszélt, kapott-e megkeresést a Fideszből, valamint megrótta a Tiszán kenuzó Tisza-elnököt.
Akár a hullámok között tempózol, akár a parton szurkolsz, a jó hangulat idén is garantált: játékos programokkal, egészséges falatokkal és igazi nyári életérzéssel várnak.
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit nem jelölt szójaallergén-tartalom miatt vissza kellett hívni a forgalomból - ismerteti a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján hétfőn.
Felföldi József kemény üzenetet küldött Tiborcz Istvánnak. A valódi sikerhez szerinte semmi szükség nincs önfényezésre – önismeretre viszont annál inkább.
Az IDEA Intézet felmérése szerint a magyarok kétharmada hallott az idei Pride-ról, sokan látták is a felvételeket. A résztvevőkről sokan úgy vélik, a kormány ellen és a gyülekezési jog korlátozása miatt vonultak fel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ügyvéd szerint más is profitálhatna Mészáros Lőrinc szállóigéiből. A motiváló beszédből kivett kifejezést már be is dobta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál.