Előfordulhat, hogy minden papírod rendben van a nyugdíjazáshoz, de a végleges összeg megállapítása valamilyen technikai ok miatt elhúzódik. Ilyenkor nem kell aggódnod – létezik egy védőháló, ami biztosítja, hogy ne maradj jövedelem nélkül.
A helyi hegymászókból és teherhordókból álló mentőalakulatok szerdán újra nekiláttak, hogy elérjék a Pakisztánban hegymászás közben eltűnt olimpiai bajnok Laura Dahlmeiert.
A miniszterelnök baráti interjút adott a lengyel Sieci hetilap főszerkesztőjének, melyben Donald Tuskot kritizálta, és arról is beszélt, hogy tiszteli Zelenszkijt.
A gazdaság teljesítménye a második negyedévben kicsit javult, főként a szolgáltatásoknak köszönhetően. Az ipar és a mezőgazdaság viszont továbbra is visszahúzza a növekedést.
Augusztus 5-én, kedden 11 órakor búcsúztatják M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történészt a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában található Nemzeti Gyászpark Látogatóközpontban – tudatta a Nemzeti Örökség Intézete szerdán.
Szeptembertől indul az új lakástámogatás, az Otthon Start Program. De mennyit nyernek ezzel az első lakásukat vásárlók? A Babaváró, a CSOK+ és az Otthon Start kihasználásával akár kevesebb, mint a felére csökkenhet az otthon megvásárlásának költsége, mintha piaci lakáshitelt venne fel a vevő.
A Tisza Párt elnöke semmiben sem értett egyet vitapartnerével, de "százszor bátrabbnak tartja, mint a nők szoknyája mögött bujkáló, vitázni gyáva miniszterelnököt".
Nem volt jogosítványa, úgy vezetett egy forgalomból kivont autót egy lőkösházi fiatal. Miután lebukott és eltiltották a járművezetéstől, újra és újra volán mögé ült. A rendőrség vádemelést javasol ellene, így hamarosan a vezetőülés helyett a vádlottak padján foglalhat majd helyet. Néhány százezer forintért vásárolt egy autót egy akkor 17 éves lőkös
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-videóban magyarázta el, hogy miért növelte Magyarország 3,1 tonnáról 110 tonnára az aranytartalékát, amely most 12 milliárd dollár értékű. Matolcsy szerint stratégiai döntés volt ez a kettős világrendszerre való felkészülés miatt.
A tusványosi bejelentés után szerdán elindult a hivatalos Digitális Polgári Kör, amelyhez már több tízezren csatlakoztak. A csoport célja egy nemzeti algoritmus létrehozása, amely megvédi a magyar identitást az online térben.
Az első Digitális Polgári Körhöz csatlakozott előadó nemrég a kormányfővel is találkozott. Állítása szerint azért ment el a Karmelitába, mert kíváncsi volt Orbán személyes kisugárzására.
A debreceni milliárdos szerint Orbán nem mond igazat, csak színjátékot ad elő. Felföldi azt állítja, a hatalom leváltása ma már nem a szavazófülkében dől el.
Az enyészet és a múlt emlékei különös elegyét videózták le a Balaton partján: egy elhagyatott gyermekotthont, pár száz méterre a zamárdi parttól. Lebontás vagy megmentés? A helyiek között megoszlanak a vélemények, mi legyen az elhagyatott épület sorsa.
Az újgenerációs elektromos rollerek erősek, gyorsak, és a hatótávuk is 70 kilométer (elvileg), ezért megérett az idő egy Nagykovácsi–Óbuda bejárási tesztre. Csak hát a rolleres a fővárosi forgalom páriája lett.
Ötödik éve ad otthont Esztergom az MCC Fesztnek, amely csütörtökön kezdődik neves külföldi és magyar közéleti szereplőkkel, könnyűzenei előadókkal. A fesztivál mindhárom napjára belépőt váltó látogatók kedvezményes jegyet vehetnek igénybe az esztergomi bazilikában, a Vármúzeumban és a Duna Múzeumban - mondta el a program sajtótájékoztatóján a város
Különös táblák jelentek meg a Blahán. 53 évig senkit nem zavart a buszvégállomás. Most, hogy környezetbarát buszok járnak, a Párbeszéd akcióba lendült.
Csütörtökön 10 órától tájékoztat a szerdai kormányülés friss döntéseiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Tartson velünk!
Időjárás: Nagyon furcsa eddig a 2025-ös nyár. Alig volt eddig olyan 3-4 nap, amikor valódi összefüggő strandidőnek örülhettünk volna Magyarországon. Persze volt hőségriadó és hőhullám, de például a szerdán kezdődő felmelegedésnek is pillanatok alatt betesz egy érkező hidegfront.
A közszolgák az otthonteremtéshez évente egymillió forintot kapnak, ha hitelt vesznek fel. A részleteken most dolgoznak, és heteken belül döntenek is a csomagról.
"Még mindig itt állok, ezért utál, mert tudja, hogy tudom, és emlékszem a hibáira, a bűneire" – mondta egy interjúban Orbán Viktor Donald Tusk lengyel miniszterelnökről.
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, katonáknak és "más köztisztviselőknek" évi 1 millió forintos, hiteltörlesztést vagy lakáshitel-önrészt támogató programot indít a kormány - ezt Orbán Viktor jelentette be.
Az, hogy tízezrével pusztulnak, önmagában nem lenne baj a rövid életű kérészeknél, azonban rengeteg közülük az aszfalton hullik el, és így a petéik sem oda kerülnek, ahová kellene.
Az új javaslat az Otthon Start Programmal együtt jelentős könnyítést adhat a lakásvásárlóknak. A Bankmonitor szerint ez akár a teljes törlesztőrészletet is fedezheti.
A V4-ről, Brüsszel megállításáról, a lengyel belpolitikáról, az ukrajnai háború befejezési esélyéről és a migrációs válság visszafordíthatatlanságáról is szólt a kormányfő.
A miniszterelnök szerint Brüsszel kettős mércét alkalmaz, és idegen erők befolyásolják a politikát. A kormány kész szembemenni az EU-val az új törvény érdekében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor bejelentette, hogy évi 1 millió forintos otthontámogatásban részesülhetnek egyes közszolgálatban dolgozó magyar munkavállalók. A történteket a Bankmonitor is kommentálta közleményében.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnak (EB) Tordai Bence független országgyűlési képviselő annak érdekében, hogy vizsgálják felül és változtassák meg a Paks2 állami támogatását engedélyező döntésüket.
Megjelent Magyarországon a koronavírus legújabb variánsa, a Nimbus, amely az Omikron alvariánsa. Bár tömeges megbetegedések egyelőre nincsenek, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ megerősítette hazai jelenlétét. A szakértők egy jellegzetes tünetre hívják fel a figyelmet.
Bár az elmúlt évek során egyértelműen tapasztalhattuk a klímaváltozás jeleit, Magyarország mérsékelt övi éghajlatát alapvetően meleg nyarak és hideg telek jellemzik. A meteorológusok évtizedek óta monitorozzák az időjárás változásait, beleértve a hőmérsékleti rekordokat is: annak jártunk most utána, mennyi az abszolút melegrekord Magyarországon, il