Korlátozást még nem vezettek be, de a polgármester azt kéri, hogy a helyiek ne locsoljanak és ne töltsék a medencéket, ha nem muszáj. Gödöllő mellett több térségi település, így Veresegyház, Szada és Fót is vízhiánnyal küzd.
Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a hét elején több hullámban egyre hidegebb és nedvesebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így jelentős lehűlésre kell számítani.
"Én a gondolkodásmódban radikális vagyok, a cselekvésben mértéktartó" - mondta Orbán Viktor a Hotel Lentulaiban, ahol arról is megkérdezték, hogy elkényelmesedtek-e a fideszes politikusok és szavazók 15 év után?
A miniszterelnök nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel, amikor a korábbi igazságügyi miniszterről beszélt. Orbán szerint nagyon ritkán bukkan fel a magyar politikában olyan született tehetség, amilyen Varga Judit volt.
Abból a kevés dicséretből, amellyel a kormányfő régi és jelenlegi harcostársait illette a Hotel Lentulai című műsorban, kiemelkedett Lázár János miniszter, akit Orbán Viktor úgy jellemzett: a Lázárinfó, illetve a miniszter "ennek a dolognak a nemzetközileg is kiemelkedő mestere".
A klímaváltozás egyre több területen okoz kihívásokat, így a vasúti pályák üzemeltetésében is. "Nyaranta a már olyan hőséggel kell megküzdenünk, amilyennel korábban csak a déli országoknak, a spanyol vagy az olasz társvasutaknak" – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója, aki videóban mutatta be, milyen kísérleti megoldással próbálkoznak a sínek
A nyár minden percét kihasználja Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória. A volt műugró és szerelme, akik tavasz óta már jegyesekként élik az életüket, a Balaton kellős közepén élvezte a jó időt egy barátjuk vitorlásán.
Magyar szerint a miniszterelnök csak a lényegről nem beszélt: "Egészen gyomorforgató volt, amikor arról értekezett, hogy milyen kár, hogy már nincsenek azok a nők a közéletben, akiket pont ő alázott meg, ő mondatott le és ő lökött a busz elé, hogy mentse a saját irháját."
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: "A politológus az, akinek nem sikerült" - mondta. Erre reagált Török.
Időjárás: Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. Hétfőre már heves vihar, zivatar miatt is adtak ki narancssárga figyelmeztetést.
A kastélyokat a kormány ingyen adja bárkinek, aki hajlandó fenntartani őket. A nyertesek listáját közzé szokták tenni, de hogy mik a vállalások, az most a DK-nak köszönhetően derülhet ki.
A szombat esti 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán folyamatosak voltak az utórengések Csongrád térségében - számolt be róla Facebook-oldalán vasárnap a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
"A miniszterelnök ma az egyik házi propagandistájánál szokás szerint csak a lényegről nem beszélt. Volt minden, mint a búcsúban: űrutazás, ökölvívás, múltbarévedés, világmegváltás, gyalázkodás" - reagált a Tisza elnöke Orbán Viktor vasárnapi interjújára.
Szakbizottsági terítéken a Fővárosi Településterv, amelynek része a 2-es metró és a gödöllői HÉV vonalának összekötésére vonatkozó terv is, amelynek megvalósulását a Vitézy Dávid szerint az építési tárca a fővárossal kívánja megakadályozni.
Kulisszatitkokat árult el munkájáról Kapu Tibor a HUNOR legújabb videójában. Megtudhattuk, hogy a magyar űrhajós Farkas Bertalanhoz hasonlóan egy sugárzásmérőt is vitt magával a hosszú útra.
A jövő hét elején lehűlés érkezik és többfelé várható eső, zivatar, szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb hőmérséklet. Azt követően csökken a csapadék valószínűsége, visszatér a túlnyomórészt napos idő és lassú melegedés kezdődik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A száraz július és a kánikula csak az egyik ok, országosan gondot jelent a hálózat elöregedése is, miközben az agglomerációk terebélyesedésével megnőtt a vízigény.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos" - írta a politikus.
Megúszta a kilakoltatást egy négygenerációs pécsi család, de nem lehet teljes az örömük, mert a követeléskezelő a végrehajtás folytatását kérte a bíróságtól. A család kálváriájáról írtunk már, de az ügyhöz hozzátartozik az is, hogy a követeléskezelő és az árverési vevő, egy kft. vezetői között bizonyítható személyi átfedések vannak.
Sokan még nem hallottak arról az állami támogatási lehetőségről, amely mozgásukban korlátozott nyugdíjasokat segít otthonuk biztonságosabbá tételében. Az akadálymentesítési támogatás keretében akár 300 000 forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető számukra.
A pártvezető közölte: "Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni".
A HUN‑REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma vasárnapi közlése szerint a szombat este mért, 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán több kisebb utórengés is keletkezett Csongrád térségében.