A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden, Budapesten jelentette be, hogy januártól 30 ezerről 50 ezer forintra emelkedett a nemzetiségi ösztöndíj havi összege. Soltész Miklós a XX. kerületi, pesterzsébeti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégiumban (DNG) az iskola nemzetiségi ösztöndíjas diákjai előtt ar
A Gál Ferenc Egyetem is részt vett a napokban Budapesten rendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A gyulai campus interaktív elemekkel mutatta be a kar szakterületeit. Az évkezdet egyben a felsőoktatási beiskolázás legaktívabb időszaka, melynek egyik fontos rendezvénye az Educatio kiállítás. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem gyulai
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
Az ónos eső miatt kialakult rendkívüli időjárási helyzet következtében ideiglenesen lezárták a budapesti, a pozsonyi és a bécsi repülőteret is, ami jelentős fennakadásokat okoz a légiközlekedésben. A Wizz Air több járata érintett: eddig öt, Budapestre tartó repülőgép kényszerült más repülőtéren leszállni, a még el nem indult járatok pedig a kiindul
Az ónos eső miatt kedden több közép-európai repülőtér is ideiglenesen bezárt, a Wizz Air pedig több járatát érintette a rendkívüli helyzet. Ilyenkor sok utas bizonytalan abban, milyen jogai vannak: járe kártérítés, kötelese a légitársaság ellátást biztosítani, és mi történik akkor, ha a gép végül nem is ott landol, ahová eredetileg tartott. Összegy
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel. A közlemény alapján Sulyok Tamás köztársasági elnök a kedden aláírt határozatával kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását. Úgy fogalmaztak, hogy a szabad választások a képviseleti demokrácia alap
"A kistelepüléseknél fokozottan figyeljetek az értékeitekre "– ilyen és hasonlóan degradáló részeket tartalmaz a kiszivárgott belsős tiszás dokumentum.
A mai napon az ország északkeleti kétharmadában többfelé hullhat csapadék: a kb. Hatvan-Orosháza vonaltól keletre havazásra lehet számítani - akár újabb 5-10 cm friss hóval -, nyugatabbra viszont a havat fokozatosan ónos eső, fagyott eső válthatja fel, amely kiterjedt jegesedést okozhat az utakon.
Április 12-ére írta ki az országgyűlési képviselők választását Sulyok Tamás köztársasági elnök, a választás kitűzésével azonban hivatalosan még nem kezdődött meg a kampány, mert az a választást megelőző 50. napon, azaz február 21-én indul.
A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. A síterepek által közzétett adatokból kiderült, hogy a Mátraszentistváni Síparkban valódi alpesi körülmények fogadják a síelőket. A pályákat 40-65 centiméter vastag, kiváló minőségű hó borítja, a fris
Eredményes évet zárt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely új támogatási programokkal, kedvezményes finanszírozással és digitális fejlesztésekkel segíti a hazai vállalkozások növekedését – írja a Tények.hu.
Róma püspöke Róma fiataljaival találkozott január 10-én szombaton este, mintegy húszezer fiúval és lánnyal, akik a VI. Pál aulában köszöntötték őt, de a Szentatya nem feledkezett meg azokról sem, akik kívül maradtak a Szent Péter téren, mert a pápa kiment közéjük és személyesen üdvözölte őket. A találkozó során a pápa megköszönte a római fiatalokna
Gyakorlatilag megbénult a légiközlekedés Budapesten: az intenzív ónos eső okozta extrém jegesedés miatt a Liszt Ferenc repülőtér felfüggesztette a járatok indítását és fogadását. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy teherszállító repülőgép lecsúszott a pályáról és elakadt a sárban. Mutatjuk, mit lehet tudni a balesetről és a zárlatról. A repülőtér-üze
A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy aki
Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden hivatalosan is kihirdette a 2026-os országgyűlési választás időpontját. A szavazásra április 12-én, vasárnap kerül sor – pontosan úgy, ahogy azt portálunk, az atv.hu már 2025 januárjában megírta.
Idén március 21-én lesz a Cpac Hungary konferencia – jelentette be Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója kedden közzétett Facebook-videójában. "Akkora Cpac Hungary lesz itt, immár ötödik alkalommal, március 21-én, hogy ketté áll a ház. Fel győzelemre!" – mondta a videóban Szánthó Miklós. Bohár Dániel újságíró a videóban úgy fogalmazo
Országos felháborodást váltottak ki a kiugróan magas januári gázszámlák, január 13-ra már tüntetést is szerveznek. Az MVM most tiszta vizet öntött a pohárba: elárulták, mi történik a fel nem használt kedvezménnyel, és kinek jár részletfizetés. A dilemma télen mindig felmerül, heves vitákat kiváltva: egész nap menjen-e a fűtés, vagy csak akkor kapcs
Nem elég a hó, a fagy és az ónos eső az utakon közlekedőknek, még a benzinkútról is rossz hírt kapnak az autósok. Szerencsére csak félig. Most a benzinesek szomorkodhatnak, ez az üzemanyag ugyanis drágul.
Korábban úgy volt, hogy kettőig lesz zárva a reptér, de végül egy órával korábban, 13 órakor jelezte a Budapest Airport, hogy újranyitott a légikikötő.
Az MKIF figyelmeztetett: a KRESZ tiltja, hogy a több sávban egymás mellett vagy mögött haladó, hóeltakarítást végző és sárga figyelmeztető jelzést használó járműveket bárki megelőzze.
Balog Zoltán, Soltész Miklós és Fülöp Attila is tudhattak róla, hogy Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet tavaly letartóztatott vezetője kiskorú lányokkal létesített nyugtalanító kapcsolatot – derül ki a HVG cikkéből. A dokumentumban azt írták, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 12 éve részletes jelentést kért a három kiskorú