2026. január 16. péntek

jan. 16
14:00
Híd alá szorult egy rendőrbusz Szegeden (Infostart)
A rendőrség mikrobusza a Belvárosi híd alá szorult be, forgalmi akadályt okozva ezzel. Vélhetően a sofőrnek nem volt kellő helyismerete.
jan. 16
14:00
Szijjártó megfenyegette az uniós nagyköveteket: Ha beleokoskodnak a választásba, akkor nagyon nehéz dolguk lesz a jövőben Budapesten (SzMo)
A külügyminiszter szerint komoly beavatkozásokra lehet számítani a választások kapcsán. Összehívta valamennyi Magyarországra akkreditált európai uniós nagykövetet, akiknek világossá teszi, hogy az EU-s nagyköveteknek mi a dolga és mi nem.
jan. 16
14:12
Káel Csaba az Arénában: továbbra is Magyarországon készülnek majd az amerikai szuperprodukciók (Infostart)
Az amerikai elnök hollywoodi filmipart előtérbe helyező tervei ellenére továbbra is megéri Magyarországon forgatni az amerikai produkciókat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos.
jan. 16
14:18
Szijjártó az uniós nagyköveteknek: Nem fogunk elfogadni semmifajta bírálatot vagy kommentárt az áprilisi voksolás kapcsán (SzMo)
A külügyminiszter szerint komoly beavatkozásokra lehet számítani a választások kapcsán. Összehívta valamennyi Magyarországra akkreditált európai uniós nagykövetet, akiknek világossá teszi, hogy az EU-s nagyköveteknek mi a dolga és mi nem.
jan. 16
14:18
Őseink földjén nem leszünk másodrendűek! (Demokrata)
A Szlovák Köztársaságban akár börtönnel is sújtható az, aki nyilvánosan bírálja a Beneš-dekrétumokat, de ez csak a jéghegy csúcsa.
jan. 16
14:30
A polgármester hozta el Gyulára Krasznahorkai László ajándékait (Gyulatelevízió)
Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető mutatta meg péntek délelőtt azt a vitrint, melyben hamarosan kiállítják Krasznahorkai László Nobel-érmének másolatát. A medália csütörtökön meg is érkezett Gyulára, azt Görgényi Ernő polgármester hozta el, aki Budapesten találkozott az íróval. Az érme már az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményéhez tartozik. Krasznahorkai Lá
jan. 16
14:42
Elbukták a pert a Kúrián a tanárok, akiket a polgári engedetlenség miatt rúgtak ki (SzMo)
Hiába nyertek korábban a bíróságon, a tankerület nem adta fel. A legfelsőbb fórum most nekik adott igazat, így a pedagógusok jogerősen is pert vesztettek.
jan. 16
14:48
Káel Csaba az Arénában: a Covid után különösen nagy érték, hogy ennyien látták moziban a "Hogyan tudnék élni nélküled?"-et (Infostart)
A "Hogyan tudnék élni nélküled?" rekordnézettsége bizonyította, hogy a magyarok igenis szeretnek moziba járni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos.
jan. 16
14:48
Tiszás szórólapot vitt a párt jelöltje az Orbán Balázs családjához köthető szántódi luxusvillához (SzMo)
Csatári Áron egyenesen a vízparti villa postaládájába dobta be szórólapját. A siófoki jelölt a helyi fideszes képviselőt is kérdőre vonta a Balaton-part beépítése miatt.
jan. 16
15:00
Budapest után Gyulán mutatják be a Bon-Bon együttes dalaira épülő musicalt (Gyulatelevízió)
Valahol Amerika – Bon-Bon 30 című musical érkezik Gyulára az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadára. A budapesti bemutatót követően a fürdőváros lesz az első vidéki helyszíne a produkciónak. Szolnoki Péter és Török Tamás három évtizede alapította együttesüket, a Bon-Bont. Erre a jubileumi alkalomra készült el a musical. Kétszintes színpad, 65 n
jan. 16
15:06
Bírságot kapott a dorogi férfi, aki hókotróvá alakította autóját, hogy segítse a várost (ATV)
Az RTL Híradó szerdai adásában egy olyan fiatal dorogi férfi esetét mutatták be, aki hókotrót szerelt az autója elejére, majd annak segítségével elkezdte takarítani a környék utcáit.
jan. 16
15:36
Rekordokat döntöget a hazai áram- és gázfogyasztás, kiderült, bírja-e a rendszer (Infostart)
Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatója nyilatkozott az InfoRádióban.
jan. 16
15:36
Hadházy Ákos szerint Szijjártó Péter fenyegetése bizonyítja, hogy mire készül a kormány (SzMo)
A külügyminiszter az uniós nagyköveteket hívta össze, hogy közölje velük: ne szóljanak bele a választásba. Hadházy szerint ezzel a Fidesz leleplezte magát.
jan. 16
15:48
Tizenhét embert már intenzívre juttatott az influenza (Infostart)
Országos szinten hetvennyolc ember szorult kórházi kezelésre a betegség miatt a héten.
jan. 16
15:48
Magyar Péter beveti a nagyágyút, nagy bejelentésre készül a Tisza elnöke (ATV)
Magyar Péter hamarosan bemutatja azt a személyt, akinek az egyik legfontosabb feladata lesz a TISZA Pártban.
jan. 16
15:48
Pert nyert Magyar Péter a Mediaworks ellen a poloskázás miatt (SzMo)
A politikus jelképes sérelemdíjat kért, a bíróság 1,2 millió forintot ítélt meg neki. A pénzt, és a jövőbeni pereken nyert összegeket is rászorulóknak adja.
jan. 16
16:06
Távozik a pécsi egyetem kuratóriumának éléről az MBH vezére (444.hu)
Barna Zsolt döntését azzal indokolta, hogy a Mészáros Lőrinc és az állam tulajdonában lévő bank ismét elnök-vezérigazgatónak választotta. Eddig nem okozott neki problémát a két poszt egyidejű betöltése.
jan. 16
16:12
Egyre több a kátyú Budapesten, megemelt kapacitással végzik a burkolathibák javítását (Infostart)
A Budapest Közút közölte: a kátyúk javítására a téli időszakban jellemző hideganyagos technológiát alkalmaznak, amely lehetővé teszi a burkolathibák gyors és hatékony ideiglenes helyreállítását még alacsony hőmérsékleten is.
jan. 16
16:18
Ha azt hitte, hogy már eljött az enyhülés, akkor csak annyit mondunk: szibériai hideg (Telex)
Ez fog ugyanis megérkezni a hétvégén, északon és keleten akár -20 fok is lehet. De legalább a lehűlés miatt több lesz a napsütés.
jan. 16
16:30
Ha vett mostanában ilyen paradicsomszószt, ne fogyassza el (ATV)
Idegen anyag került az egyik paradicsomszószba.
jan. 16
16:36
A bíróság első fokon eltiltotta a Mediaworksöt attól, hogy poloskának nevezze Magyar Pétert (Telex)
Az ítélet szerint a Mediaworks megsértette Magyar Péter becsület védelméhez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogait.
jan. 16
16:48
Szintet léphet a hazai légi közlekedés (Infostart)
Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény.
jan. 16
16:48
Kulja András képen hasonlította össze az állami kórházi reggelit Szijjártóék repülős reggelijével (SzMo)
A TISZA politikusa szerint a külügyminiszter "nyugodtan repked, étkezik milliókért a levegőben", miközben számos kényes ügyben hallgat. Kulja azt is felveti, hogy Gáspár Evelin alkalmazása Szijjártó stábjában csak figyelemelterelés.
jan. 16
16:54
Nem emelnek vádat a nőverő Győrffy Balázs ellen, jóvátételről egyezkedhet az áldozataival (Telex)
Ha fél éven belül megbeszélik, mennyit fizessen annak a három embernek, akiket megütött, lezárják az eljárást.
jan. 16
17:00
A jól járható sík utcákból sem viszik el a szemetet Budapest több részén hetek óta (444.hu)
Mellébeszélésnek tűnik a hivatkozás a hóhelyzetre, olyan utcákból sem vitték el a szemetet, ahol végig jár a busz. A MOHU Budapestet is az a Mártha Imre vezeti, aki a takarításért felelős fővárosi céget, a Budapesti Közműveket. Az egyik alpolgármester pénteken arról posztolt, Márthának fel kellene hívnia saját magát.
jan. 16
17:06
Életének 91. évében elhunyt Koltai János (ATV)
A Jászai Mari-díjas színművész halálhírét Nagybaczoni Nagy Kati közölte.
jan. 16
17:06
Rendőrség: a déli parton már biztonságos a Balaton jege (Demokrata)
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.
jan. 16
17:12
Káel Csaba az Arénában: Dél-Amerikából egyre élénkebb az érdeklődés a magyar film és az ország iránt is (Infostart)
A független filmek is sikeresek lehetnek ma Magyarországon, de számukra is fontosak lehetnek az álllami kedvezmények – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos.
jan. 16
17:12
Rendkívül súlyos jogsértésnek ítélte a bíróság, hogy a Magyar Nemzet poloskaként ábrázolta Magyar Pétert, és a kiirtására buzdított (444.hu)
Pert nyert Magyar Péter a Mediaworks ellen, nem hasonlíthatják többé poloskához.
jan. 16
17:18
A Tisza ismét elárulta magát (Demokrata)
Megérkezett a parancs Brüsszelből – és a Tisza máris ugrik, hogy támadja a petíciót.
jan. 16
17:24
MOHU: több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból (Demokrata)
Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt.
jan. 16
17:30
A rosszul sikerült ősz után decemberben relatíve keveset késtek a MÁV vonatai (Telex)
Csak a járatok 2,55 százaléka után kell késési biztosítást fizetnie a MÁV-nak.
jan. 16
17:42
Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz (Demokrata)
A döntés célja, hogy senki ne maradjon fűtés nélkül a tartós mínuszok idején.
jan. 16
17:48
Kíméletlen hidegmag közelít, Szibéria fagyos fuvallata Magyarországig is elér (ATV)
Rövid életű enyhülést követően ismét jön a zimankó, az eddiginél is erősebb fagyok jöhetnek.
jan. 16
17:54
Mesterterv: mit üzent a Fidesz kongresszusa? (Infostart)
Brüsszeli befolyásszerzési kísérletek, új kormánypárti kampányszlogen és 41 új Fidesz–képviselőjelölt – ezekről is szó esik a Mesterterv legújabb adásában.
jan. 16
18:00
5,5 millliárd forint értékű beruházást adtak át Békéscsabán (Gyulatelevízió)
A békéscsabai Marzek Kner Packaging Kft. telephelyén új, még környezetbarátabb papírcsomagolás-gyártás veszi kezdetét, mely meg tud felelni a környezetvédelmi eljárásoknak is. Az 5,5 milliárd forintos beruházásból 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a magyar kormány, melynek köszönhetően még inkább megnövekedhet a békéscsab
jan. 16
18:12
Meghalt Koltai János színművész (444.hu)
A legtöbben a Szomszédokból ismerik, ő volt Gábor Gábor, a rendszerváltás élelmes vállalkozója.
jan. 16
18:30
Néhány nap múlva rengeteg pénzt bukhat el több százezer magyar, még mindig nem késő lépni (ATV)
Fontos határidő jár le napokon belül, eddig lehet igényelni az ingyenpénzt.
jan. 16
18:36
"Nem úgy nézek ki, mint akinek mindjárt lejár az ideje" - Orbán Viktor ezúttal a negatív kommentekre válaszolt (SzMo)
A kormányfőt egy videóban szembesítették a legkeményebb üzenetekkel. A miniszterelnöknek volt, aki azt üzente, hogy hamarosan lejár az ideje, másvalaki szerint pedig jobban tenné, ha inkább havat lapátolna.
jan. 16
18:36
Magyar Péternek hasznos volt az a külpolitikai konfrontáció, amit Orbánék próbálnak elkerülni (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 16
18:48
Rendben folyik a tűzifa-kiszállítás, a kormány mindenkiről gondoskodik (Demokrata)
Fülöp Attila arra kéri az önkormányzatokat, hogy írják össze az adott településen élő valóban rászoruló embereket.
jan. 16
19:00
Mit mondana erre Torgyán József? (Menedzsment Fórum)
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy a választások időpontjának ismertté válása előtt egy nappal az építési és közlekedési miniszter bejelentette, ezentúl a Fidesz kampányára fordítja az erejét, teendőit április 12-éig a helyettesére bízza. Le nem mond, de ha úgy adódik, nem veszi fel a fizetését. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
jan. 16
19:12
A legtöbb ellenzéki polgármester tehetetlen az uszító plakátokkal szemben (Telex)
Mosonmagyaróváron szerződés tiltja az uszító plakátok kihelyezését. De mi a helyzet más ellenzéki önkormányzatoknál?
jan. 16
20:33
Gyula Tv Híradó 2026. 01. 16. (Gyulatelevízió)
Témák: Az Erkel Ferenc Múzeumnak adományozta a Nobel-érem másolatát Krasznahorkai László. A medáliát és további tárgyakat Görgényi Ernő polgármester hozta el Gyulára. Idén Gyula adott otthont a Fiatal Belgyógyászok Fórumának. Az előadók számára a program a szakmai előmenetel szempontjából is fontos volt. A román kultúra napját ünnepelték csütörtök
jan. 16
20:39
"Zsuzsi most már gyere haza!" - két nap múlva itthon lehet Bossányi Zsuzsa, aki 7 hónapot töltött egy venezuelai börtönben, miután egy roncskutató hajón… (SzMo)
A 38 éves nőt kémkedés vádjával tartóztatták le, miután egy expedíciós hajó legénységével együtt fogták el. A külügyminisztérium szerint legkésőbb vasárnap már Magyarországon lehet.
jan. 16
21:03
Forródrótot indított a holland közmédia, névtelenül várják a magyarok véleményét az Orbán-rendszerről (SzMo)
Nicolaas Veul dokumentumfilmes az áprilisi választások előtt járja be az országot. A beérkezett történetekből készít filmet, amit Hollandiában mutatnak majd be.
jan. 16
21:15
Kettérepedt a Balaton jege, de egyes részein már lehet korcsolyázni (ATV)
A Balaton és a Velencei-tó jege tovább hízhat a napokban, néhány helyen már most alkalmas sportolásra.
jan. 16
21:57
Az amerikai TikTok‑sztár, Peyton Coffee egy szál bikiniben tolja az összes képén - szexi galéria (Telex)
Beach-stílus, tini díva kisugárzás.
jan. 16
21:59
Elhunyt minden idők egyik legsikeresebb csókai asztaliteniszezője (Telex)
Hatvanhét éves korában elhunyt Ekmeščić (szül. Palatinus) Erzsébet, minden idők egyik legjobb csókai asztaliteniszezője, aki a jugoszláv, az európai és a világ asztalitenisz történetében is letette a névjegyét. Palatinus Erzsébet 1959-ben született Csókán, s mindössze 13 évesen, az 1971/1972-es idényben egyéni országos bajnoki címet nyert Jugoszláv
jan. 16
22:01
Meghalt Koltai János színész, a Szomszédok Gábor Gábora (Telex)
Életének 91. évében elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas színész, képzőművész - tudatta Nagybaczoni Nagy Kati rendező pénteken a Facebookon.

Keresés