Szigetvári lakossági fórumán jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy a kormány továbbra is fenntartja az üzemanyagok árstopját. Közlése szerint a védett benzinár mindaddig érvényben marad Magyarországon, amíg az iráni konfliktus tart, és ameddig az üzemanyagárak nem rendeződnek vissza.
Témák: Tíz éve adták át az Almásy-kastély Látogatóközpontot. Ennek apropóján rendeztek Gyulán a kastélyfenntartásról szóló konferenciát. A Csabai úti létesítményen túl további két körforgalom épülhet Gyulán a közeljövőben. Kónya István alpolgármester arról is beszélt, hogy hamarosan belterületi utak korszerűsítésére érkeznek jelentős források. Ismé
A magyar jogvédők kiakadtak a döntésen. Attól tartanak, a nő jelenléte elijesztheti azokat a magyar civil társadalmi szereplőket, újságírókat és ellenzéki személyiségeket, akik egyébként beszélnének a nemzetközi megfigyelőkkel
A Fővárosi Törvényszék szerdán meghozott jogerős végzésével döntött arról, hogy Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója ellen a horvát bíróságok által jogerősen meghozott elítélő határozatokat Magyarország nem veszi figyelembe és nem ismeri el - közölte az olajcég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Volodimir Zelenszkij bejelentkezett a brüsszeli EU-csúcson, ahol a magyar vétók feloldását kérte. Orbán Viktor ezt korábban a Barátság vezetéken érkező olajszállítások újraindításához kötötte.
A lap azt állítja, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben az ukrán pénzszállítmány teljesen legális volt. Az akció után a NAV-ot utasították pénzmosás elleni vizsgálat indítására, hogy jogalapot teremtsenek.
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, soha nem találkozott Matolcsy Ádámmal, aki nem is tagja a kormánypártoknak. A politikus szerint a Fideszben nagy az indulat, és elvárja, hogy Matolcsy maga védje meg magát.
Folytatja a hónap elején megkezdett burkolatjavítást a Budapest Közút Zrt. a XIV. kerületben, a Thököly útnak a Hungária körút és a Mexikói út közötti szakaszán péntektől vasárnapig. A munkálatok ezúttal a Keleti pályaudvar felé vezető oldalon zajlanak majd, ezért itt forgalomkorlátozásra kell számítani.
A magyar miniszterelnök és Fico szlovák kormányfő vétója miatt – amellyel keresztbe feküdtek Ukrajna 90 milliárd eurós uniós hitelfelvételének – eredménytelenül fejeződött be az uniós vezetők csúcstalálkozójának első felvonása. Ám még számtalan témában kellene egyezségre jutniuk az uniós állam- és kormányfőknek az elkövetkező napban. A jelek szerin
Már a kisebb kutak fele korlátozza az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét - szövetségük friss összesítése alapján. Azt mondják, a többség még nem kapott az ország tartalékából, amelyből veszteség nélkül árulhatnák az árstopos üzemanyagot. A Holtankoljak.hu szerint addig tartható a maximált ár, amíg van az olcsóbb, állami készletből. Amúgy má
De szerinte ez mellette szól és nem ellene. A miniszter mohácsi és szigetvári kampányfórumán arról is beszélt, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet az országban.
A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja írásbeli beadványt nyújt be az Európai Bizottsághoz az online cenzúra ügyében, azt követően, hogy a bizottság bejelentette: élesítik az úgynevezett gyorsreagálású rendszert – jelentette be Dömötör Csaba, a párt EP-képviselője.
Hatalmas sokként élték meg a budakeszi lakosok, amikor ez év február 14-án leégett egy többemeletes társasház, amely munkásszállóként üzemelt. A több halálos áldozattal és mintegy két tucat könnyű és súlyos sérülttel járó tragédia egy kórházban ápolt, sebesült asszony számára kisebb csodával zárult: megmenekült a Lucifer névre hallgató macskája, am
52 ezer forintra jön ki az arany wc kefe darabja, amiből 71-et vettek a még Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank felújítására. Az elnöki mellékhelyiségben 9 és fél millió volt a padló, 11 millió forint ment a márvány falburkolatra. Az adatokat a 444.hu perelte ki. 2 milliárd forintnál is több ment el csak ajtókra. Gulyás Gergely azt mondta,
A fellebbezésből kiderült, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint a saját kutatásaik megállapításai nem tények, csak szakmai vélemények, amiket nem lehet bizonyítani.
Nem engedélyezett növényvédőszer-hatóanyag tartalom miatt kezdeményezték egy citromfűlevél termék visszahívását – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Felújítás miatt idén zárva tart a debreceniek egyik kedvenc retró strandja. Míg a környékbeli fürdőkben zajlanak a fejlesztések, Földesen a teljes üzemszünet mellett döntöttek a munkálatok idejére.
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás, és ez most újra bebizonyosodott. Mint ahogy az is, hogy vannak olyan emberek, akik önzetlenül segítenek, ha baj van: így kerültek meg egy budapesti virágbolt ellopott virágai.
Az előző választáson több száz olyan szavazókör volt, ahol furcsán viselkedtek a szavazók. Feltűnően sokan mentek egy időben szavazni, a választókerületi átlagnál jóval többen szavaztak a Fideszre, és sok szavazatot elrontottak. Bódi Mátyás, a Választási Földrajz szakértője azonosította ezeket a szavazóköröket.
A Fidesz frakcióvezetője szerint "a felfoghatatlan luxusköltések a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításánál magyarázatra és büntetőjogi eljárásra szorulnak".
A NATO tanácsadó és kiképző missziójának teljes magyar kontingense hazatért Irakból. A Honvédelmi Minisztérium szerint azért függesztették fel a küldetést felfüggesztették, mert a katonák nem tudták ellátni feladataikat a rendkívül veszélyessé vált biztonsági helyzetben.
A miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcs után minősítette a Kormányinfón elhangzott felvetést. Még egy ironikus mondatot is hozzáfűzött a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaihoz.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A miniszterelnök egy helyszíni fotó szerint felállt a tárgyalóasztaltól és hátrébb, egy székre támaszkodva állt, miközben az ukrán elnök videókapcsolaton keresztül bejelentkezett a csúcstalálkozóra. Orbán szerint Magyarországnak és Szlovákiának joga van blokkolni az Ukrajnának szánt, 90 milliárd eurós uniós kölcsönt.
Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és V
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csak egy rutinellenőrzésre indultak a józsefvárosi piac környékén, de végül egy komplett autós raktárkészletet számoltak fel. Egyetlen sikeres cigarettavásárlásból indult az akció, amely végül többmilliós jövedéki bírságot és büntetőeljárást vont maga után.
Orbán Viktor reagált Gulyás Gergely kormányinfós kijelentésére, miszerint Magyarország megfontolná, hogy adjon-e katonai segítséget Trumpnak. Azt mondta: marhaság.
A Fidesz kampányfőnöke azt állítja, hogy a sajtóhírekkel ellentétben nem szorult háttérbe a kampánycsapatban, Orbán országjárása sikeres, a Fidesz vezet, de nem közvélemény-kutatást kell nyerni. Amikor a március 15-i ukrán zászlós akcióról is kérdeztük, ukrán propaganda terjesztésével vádolta meg a Telexet, és otthagyta az interjút.
Miközben a Mol felső vezetésénél inkább a fizetések csökkenése volt jellemző 2025-ben, Hernádi Zsoltnak nem lehet oka panasza: a teljes évi javadalmazása a bónuszokkal együtt csaknem 1,5 milliárd forintra nőtt. A Shell-vezér fizetéséhez képest azonban ez is csupán aprópénz.
Csak egyetlen napra érkezett Magyarországon a külföldi páros, de a "bevásárlókörútjuk" után üres kasszák maradtak. Egy speciális, összezavarásra épülő módszerrel fosztották ki az áruházakat, miközben a pénztárosok azt hitték, épp a fizetést intézik. A rendhagyó csalássorozat végén nemzetközi hajtóvadászat indult, és még a névváltoztatás sem mentett
Megnehezítette az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy egy következő kormány folytathassa a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV-vonalak felújításának tervezését. A projektet már csak egy teljesen új közbeszerzéssel lehet újraindítani.
Magyarországon évről évre nő a hamvasztások aránya, ezzel párhuzamosan mind több család keresi azokat a temetkezési formákat, amelyek közelebb állnak a természethez. A kegyeleti szakemberek tapasztalatai szerint ugyanakkor még mindig sok a félreértés az urnás temetés különböző formáival kapcsolatban, különösen a hamvak természetben, folyóvizekben v
A képviselőnek kötelező volt megjelennie a bíróságon egy rágalmazási perben, ezért nem tudott ott lenni a parlamentben. A távolmaradását igazolta is, a házelnök azonban nem fogadta el.