2026. március 20. péntek

márc. 20
9:27
Addig variáltak a vásárlásnál a trükkös tolvajok, míg teljesen összezavarták az eladókat, így jutottak pénzhez (Telex)
Hozzájuk hasonlóan fizetéskor trükközött egy nő is, ő kisebb vendéglátóhelyeken, fagyizóban próbálkozott.
márc. 20
9:33
Magasszintű családügyi konferencia Budapesten (Demokrata)
Ha a családok egészségesek, a társadalom virágozni fog – mondta lapunknak Habsburg Eduárd nagykövet.
márc. 20
9:39
Visszalépett a DK-s jelölt Bács-Kiskun 1. számú választókerületében (444.hu)
A DK szerint "Kopping Ritát megzsarolták és sajnos végül fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás", Koppingot kizárják a pártból.
márc. 20
9:45
Honnan van pénz a társadalom alsó rétegeiben drogra? Ez a probléma Forgács István szerint (Infostart)
A Drogkutató Intézet igazgatója szerint Magyarországon is jelentős közbiztonsági kockázatokkal járna a kábítószer-birtoklás büntetőjogi szankcióinak enyhítése vagy eltörlése. Forgács István az InfoRádióban azt mondta: a szerhasználat esetleges növekedése fokozott terhet róna az egészségügyi rendszerre is.
márc. 20
9:45
Visszalépett a Tisza Párt javára Szabolcs-Szatmárban a Jobbik jelöltje, Földi István (Telex)
Azt írta, nem meghátrál, hanem félreáll.
márc. 20
9:51
Putyin volt tolmácsa fogja vigyázni a magyar választások tisztaságát (ATV)
Nemzetközi és hazai vitát váltott ki, hogy Daria Bojarszkaját, az orosz külügyminisztérium egykori tolmácsát nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének magyarországi választási megfigyelő missziójához kapcsolódó feladatokra.
márc. 20
10:03
A szociális munkát ünnepelték (Gyulatelevízió)
Egyensúlyteremtő együttműködések a béke, a mentális egészség és a közösségi harmónia szolgálatában címmel rendezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem gyulai kara. Minden évben március harmadik keddjén ünneplik a Szociális Munka világnapját. A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara hagyományosan két konferenciával készül a világnap
márc. 20
10:09
A német kancellár továbbra is rendkívül ideges (Demokrata)
A német kancellár továbbra is rendkívül ideges, feszült, és tovább fenyeget minket.
márc. 20
10:09
Kizárják a DK-ból a korábbi jelöltet, miután bejelentette a visszalépését (Telex)
A párt szerint jelöltjüket megzsarolták, azért lépett vissza.
márc. 20
10:15
Késsel rontott a gyermekei anyjára egy bedrogozott férfi, a nő gázpisztollyal lőtt rá (Blikk)
Drogfogyasztóvá vált és nem tudta feldolgozni a szakítást az a férfi, aki késsel rontott rá volt élettársára. Közös gyermekeik anyját megszúrta, mire a nő gázpisztollyal lőtt rá. Az asszony még ki tudott menekülni a házból, ám az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
márc. 20
10:15
A Fidesz Salgótarjánban is bevetette az ukrán zászlót a Tisza Párt ellen (SzMo)
Fenyvesi Gábor fideszes alpolgármester videón vállalta a Kapitány István fórumán tartott akciót. Magyar Péter pártja úgy reagált, ők maradnak a magyar zászlónál.
márc. 20
10:21
Visszalépett a Tisza javára Szabolcs-Szatmárban a Jobbik jelöltje (444.hu)
Földi István szerint "a cél közös. És most minden eddiginél fontosabb, hogy ezt szem előtt tartsuk".
márc. 20
10:27
Tüntetésre készülnek az ételfutárok ma délelőtt a Hősök terén (Blikk)
A budapesti ételfutárok a mai napon demonstrációval hívják fel a figyelmet az egyre romló munkakörülményeikre, a kiszámíthatatlan bérezésre és a munkavállalói jogok hiányára. Az egyik országos párt felhívást tett közzé szolidaritásuk kifejezéseként, némi paradoxonnal arra kérik a budapestieket, hogy ma ne rendeljenek ételt futárszolgálaton keresztü
márc. 20
10:33
Íme a Mi Hazánk konkrét ígéretei (Infostart)
A Mi Hazánk a Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok mellett olyan nagy ellenfelekkel is küzd a választási kampányban, mint a Facebook és a WHO.
márc. 20
10:39
Új dinamika jellemzi a felsőoktatást (Demokrata)
Egyre több a jelentkező.
márc. 20
10:45
Meg kell védeni, amit közösen elértünk (Demokrata)
A szomszédban zajló események miatt nem mindegy, hogy az ország képes-e megvédeni a rendet.
márc. 20
10:51
Újra pénzt kér a szimpatizánsaitól az országgyűlési képviselő, 2 millió forintra büntették Hadházy Ákost (Blikk)
Ismét bajba került Hadházy Ákos, akire újfent lesújtott Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének szigora. A független képviselő nem vett részt a parlament egyik ülésén, emiatt kétmillió forintos büntetést kapott. Hadházy - immár sokadszor - a követőihez fordult segítségért, még a számlaszámát is megadta az utaláshoz. Kövér Lászlónak pedig megüzen
márc. 20
10:51
Magyar Péter szerint az amerikai alelnök azért jön Budapestre, hogy magyar katonákat kérjen az iráni háborúhoz (SzMo)
A TISZA Párt elnöke szerint már nemcsak Gulyás Gergely kijelentése utal arra, hogy a kormány beszállna az iráni háborúba. A politikus követeli, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel.
márc. 20
11:03
Hadházy: Bevallom, alábecsültem Kövér elvtársat, azt hittem, ekkora g.ciségre még ő sem vetemedik (444.hu)
Kövér László kétmillió forintra büntette a független képviselőt, aki azért nem ment el egy szavazásra, mert beidézték a bíróságra.
márc. 20
11:09
Soha nem látott dolgok történtek Orbán Viktorral a brüsszeli csúcson (Menedzsment Fórum)
Zárt ajtók mögött komoly kritikákat kapott. A magyarországi választásokig azonban már nem nagyon tudnak vele mit kezdeni az uniós vezetők.
márc. 20
11:09
Orbán Viktor: "marhaság" a Hormuzi-ügy, ehhez tengerpart és hadihajó is kellene (Infostart)
Tisztázta az esetleges iráni háborús segítségnyújtással kapcsolatban felmerült kérdéseket a miniszterelnök az uniós tagországok csütörtöki találkozója után.
márc. 20
11:21
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett (Infostart)
Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Nem "tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz, az lesz majd a második csata, április 12-én, amit szintén meg kell vív
márc. 20
11:21
Pánik egy budapesti iskolában: robbantással fenyegették meg az intézményt - a rendőrség azonnal lépett (Pénzcentrum)
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
márc. 20
11:21
BKK: forgalomkorlátozások lesznek hétvégén a fővárosban futóverseny miatt (Demokrata)
Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni – javasolja a BKK.
márc. 20
11:33
Csábítás vagy zsarolás? A Tisza miatt zárhatták ki a DK egy tagját a pártból (Infostart)
Visszalépett az országgyűlési választásoktól a DK képviselőjelöltje Kecskeméten, erre a pártból is kizárták.
márc. 20
11:33
Kóbor lámát kergettek a Havanna lakótelepen (Blikk)
Őshonosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az a négylábú, amit a Havanna lakótelepen kezdtek el kergetni péntek reggel. Az állat valószínűleg egy közeli telepről szökött meg.
márc. 20
11:39
Orbán belökte a busz alá Gulyás Gergelyt a kormányinfós megszólalása után (444.hu)
Orbán szerint marhaságot beszélt az az embere, aki hétről hétre kiáll, hogy elmagyarázza, "mit miért tesz a kormány".
márc. 20
11:45
Magyar katonák tértek haza Irakból: felfüggesztették a NATO-missziót (ATV)
Épségben és sértetlenül megérkeztek Kecskemétre az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) iraki tanácsadó és kiképző missziójában szolgáló magyar katonák, akiket más nemzetek katonáival együtt vontak ki Bagdadból - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
márc. 20
11:51
Verőce üzeni Brüsszelnek: a földszintes kilátót nem adjuk (444.hu)
A 300 milliós pályázatból épült elfuserált emlékmű árát az önkormányzatnak kellene visszafizetnie, helyiek petícióban követelik a bontást.
márc. 20
11:57
Fenyegető üzenetet küldtek a horvátok a Hernádi Zsolttal kapcsolatos döntés miatt (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék szerdán kimondta, hogy Magyarország nem veszi figyelembe a horvát bíróságok által Hernádi Zsolt ellen hozott jogerős ítéleteket – erre reagált a horvát igazságügyi miniszter.
márc. 20
12:03
Bosszús lehet! Komoly lezárások jönnek a 41. Telekom Vivicittá városvédő futam miatt Budapesten (Blikk)
Hétvégén lesz a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Budapesten, amely jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd a főváros több fontos közlekedési csomópontján. Az esemény érinti az Árpád hidat, a Margit hidat, a Szabadság hidat, valamint a budai és pesti rakpartokat, továbbá a Margitszigetet is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye sz
márc. 20
12:03
"Rosszabb, mint 2022-ben" – tankolási korlátozást és tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választás előtt (SzMo)
Óriási az elkeseredettség a szakmában a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője szerint. A kutasok attól tartanak, hogy a választások után már nem tudnak majd engedményeket kiharcolni, ezért még előtte tennének figyelemfelhívó lépéseket.
márc. 20
12:15
Lépjen vissza a javamra – üzente a hódmezővásárhelyi DK-s a Tisza jelöltjének (Telex)
Felajánlotta a tiszás jelöltnek, hogy helyette dolgozzon mellette a parlamentben.
márc. 20
12:21
Futóverseny lesz a hétvégén, a Margitszigeten és a rakpartokon is lezárásokra kell számítani (Telex)
A közösségi közlekedésben is lesznek változások a Vivicittá miatt.
márc. 20
12:27
Visszalépett Földi István képviselőjelölt: "nem meghátrálok, hanem félreállok" (ATV)
A Jobbikos képviselőjelölt a legerősebb ellenzéki párt és annak jelöltjének javára lép vissza.
márc. 20
12:33
King-Kong címmel jelent meg Kaain új dala (Gyulatelevízió)
King-Kong címmel jelent meg Kun Norbert új dala a legnagyobb nyilvános videómegosztó webhelyen. Az első versszakot és a refrént már tavaly szeptemberben megírta a Kaain művésznéven alkotó előadó. Szeretett volna egy közreműködőt, de ő az utolsó pillanatban visszamondta a közös munkát, így egyéni projekt lett a King-Kong, melyben Kaain saját magát s
márc. 20
12:39
Lengyel és magyar nemzeti színekbe öltözik a Lánchíd a Lengyel-Magyar Barátság Napján (Demokrata)
A Magyarország és Lengyelország közötti több évszázados barátságra és szövetségre emlékezve.
márc. 20
12:45
23 kilós "szörny" akadt horogra Balatonfenyvesnél (Blikk)
Rekordméretű halat sikerült kifognia egy szerencsés horgásznak a Balatonból a múlt hét végén. Az elképesztő fogás súlya alapján kis híján a magyarországi abszolút rekordot is megdöntötte. A horgásznak ráadásul nem is kellett sokat várnia a sikerre: szinte a botok élesítése után, 450 méteres távolságból jelentkezett az óriás.
márc. 20
12:45
Nagy Márton a Mészáros Lőrinc által is használt luxusgéppel repült Izraelbe, a minisztérium nem árulja el, mennyibe került az út (SzMo)
A nemzetgazdasági miniszter egy Bombardier Challenger 3500-as géppel utazott delegációjával Tel-Avivba. A minisztérium csak annyit közölt, hogy nem ők bérelték a gépet, de az út költségeiről nem adtak információt.
márc. 20
12:57
Elárulta, hogy készül a választások utánra Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Orosz olaj, uniós pénzek – mi lesz április után? A magyar miniszterelnök szerint csak az első csatát nyerte meg Brüsszelben.
márc. 20
12:57
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal: elfogták, kihallgatták (Infostart)
A budapesti fiatal robbantással fenyegette meg iskoláját, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
márc. 20
13:03
Önazonossági törvény: több tucat rendelettel volt baj (ATV)
Az önazonossági törvény következtében 2026. március 18-áig 301 önkormányzati rendelet született, amelyek közül 32-t visszavontak, 61-et módosítottak, 42-t újraalkottak, és 75 esetben törvényességi felhívás történt.
márc. 20
13:03
Gulyás Gergely azt írta, feljelentést tett egy poszt miatt, amiben azt terjesztik: egyszerre kell a Fideszre és a Mi Hazánkra ikszelni (Telex)
A miniszterelnökségért felelős miniszter szerint az erre való felhívás választási csalás.
márc. 20
13:09
Volt igazolása a bíróságtól, mégis kétmilliós büntetést kapott Hadházy Kövér Lászlótól, amiért nem vett részt a parlamenti szavazáson (Telex)
A független országgyűlési képviselőnek éppen Komlón kellett megjelennie egy rágalmazási ügyben tartott tárgyaláson, ami miatt még tavaly függesztették fel a mentelmi jogát.
márc. 20
13:15
Connor, a 30 ezres követővel bíró német juhász gazdája felelőst keres - elpusztult a híres magyar németjuhász (Blikk)
Díjat alapítottak az egy hónapja elhunyt, sokak által kedvelt Connor kutya emlékére. A kutya súlyos betegsége váratlanul derült ki, és gazdája, Kovács Violetta, szeretné tudni, hogy pontosan mi történt a kutyával.
márc. 20
13:15
Magyar Péter a Fidesz ellen fordította a fő üzenetét: Állítsuk meg Orbán Viktor háborús őrületét! (SzMo)
A TISZA Párt elnöke a kormányfő sokat hangoztatott mondatait használja most fel a kampányban a Fidesz ellen. Szerinte a kormánypárt azért szorul külföldi támogatásra, mert itthon már mindenki elfordult tőlük.
márc. 20
13:33
A rezsivédelem 2026-os fenntartása biztos lábakon áll a minisztérium szerint (Infostart)
A rezsivédelem 2026-os fenntartása biztos lábakon áll – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
márc. 20
13:57
Laponyi Zsolt: Az az érzésem, hogy a rendőrök 90 százaléka nem a Fideszre fog szavazni (Telex)
Számomra ez egy szerelmes hivatás egy hányinger hivatalban, ezt mondta a Telexnek adott interjújában az őrmester, aki tavaly nyilvános posztban kérte meg Rétvári Bence államtitkárt, hogy ne használja politikai célra a róla készült fotót. Laponyi Zsolt a napokban adta be a lemondását a BRFK-nál, így szabadon beszélhetett arról, hogyan csuklóztatták
márc. 20
14:09
Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás gyanújával (Infostart)
A miniszter szerint választási csalásnak minősül az interneten terjedő felhívás.
márc. 20
14:09
Gulyás Gergely feljelentést tett: egy neten elterjedt vicc miatt vádolja hazugságkampánnyal a Tisza Pártot (SzMo)
Egy közösségi médiában terjedő felhívás miatt lépett a miniszter. Ebben arra buzdítanak, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra is tegyenek X-et a választók, hogy biztosítsák a kormánypárti győzelmet.

Keresés